Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Thürmer: Történelmi döntés előtt állunk

Közélet
sajtótájékoztató
választás 2018
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. ápr. 05., 09:44

Sajtótájékoztatót tartott városunkban Thürmer Gyula, a Magyar Munkáspárt elnöke.

Mint mondta, történelmi döntést, lehetőséget jelent az április 8-i választás, amellyel stabillá és biztossá kell tenni az ország fejlődését. Arról is szólt, hogy nagyon „piszkos” a mostani kampány, és arra kérte a többi pártot, hogy csak az igazságot és a tényeket közöljék. Thürmer Gyula hangsúlyozta, friss erő kell a parlamentbe, pártjuk pedig a dolgozó emberek érdekeit kívánja képviselni. Ismertette programjukat, felsorolva többek között, hogy 200 ezer forintra emelnék az adómentes minimálbért, és 100 ezer forintra pedig a nyugdíj minimum értékét. A nők esetében 55, míg a férfiaknál 60 évben jelölnék meg a nyugdíjkorhatárt. Bevezetnék a bérplafont, mely a minimálbér tízszeresénél nem lenne nagyobb. A rendkívül gazdagoknál egy egyszeri, 45 százalékos vagyonadót vezetnének be. Ellenőrizhetővé és visszahívhatóvá tennék az országgyűlési képviselői tisztséget. Arról is szólt, hogy pártlistájukon kívül 51 választókerületben indítanak egyéni jelölteket. Úgy fogalmazott, „aki ránk szavaz, jól jár”. A pártelnök után bemutatkozott jelöltjük Csajbók Lóránt Ákos, aki a mi választókerületünkben indul. A mezőgazdasági mérnöknek tanuló fiatalember arról szólt, hogy szívügyének tekinti a vidéket, a magyar termékek előtérbe helyezését.

A rovat további hírei: Közélet

Segítenél a lomtalanításban? Jelentkezz önkéntesnek!

Segítenél a lomtalanításban? Jelentkezz önkéntesnek!

2020. szep. 25.

Felhívással fordult a városrész lakóihoz Motyovszki Mátyás, a körzet önkormányzati képviselője: a holnapi lomtalanításhoz 10-12 óra között két helyszínre két-két önkéntes jelentkezését várja!

Pedagógusdíjak: évtizedekes pályákat ismertek el a Városházán (galériával)

Pedagógusdíjak: évtizedekes pályákat ismertek el a Városházán (galériával)

2020. szep. 24.

A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért, a Pedagógus Életpályáért Emlékérem és a Dunaújváros Ifjúságáért díjakat adta át a Városházán Pintér Tamás polgármester és Barta Endre alpolgármester. Az elismeréseket követően fogadás várta a megjelenteket.

Őszi lomtalanítás – elsőként a Római városrészben (galériával)

Őszi lomtalanítás – elsőként a Római városrészben (galériával)

2020. szep. 24.

Új rendszer szerint, városrészenként szervezik meg az őszi lomtalanítást városunkban – elsőként a Római városrész kerül sorra, méghozzá most szombaton. Felhívásunkhoz rendhagyó, egy olvasónk által készített fotókból válogatott extra képtárat mellékelünk; a ráadás: DSTV-hangkép.

Tervre terv – lendületben az Innopark

Tervre terv – lendületben az Innopark

2020. szep. 24.

Az elmúlt hónapok tűzoltása után a helyi gazdaság egyik fontos bázisává válhat az Innopark Nonprofit Kft., hangsúlyozta lapunk érdeklődésére Dr. Huszti Zsolt ügyvezető.  A feladat nem egyszerű, de komoly tervek egész sorát valósíthatják meg a közeljövőben, ígérte. Interjú.

Együtt lehetünk büszkék a hőseinkre!

Együtt lehetünk büszkék a hőseinkre!

2020. szep. 23.

Múltidéző pillanatok és szép szavak: ünnepi eseménysorozat helyszíne volt a bázis ma délelőtt, immár hivatalosan is Dunaújváros első olimpikonja, a Dunaferr Sportegyesület örökös bajnoka, Nyers László nevét viseli a radari küzdősport centrum.

DSTV: "Az acél szépsége" – könyvbemutató a múzeumban

DSTV: "Az acél szépsége" – könyvbemutató a múzeumban

2020. szep. 23.

A Vasmű aranykoráról szóló könyv bemutatójának adott otthont az Intercisa Múzeum második emeleti előadóterme a napokban. Az acél szépsége címet viselő kötet szerkesztője Szente Tünde, aki összesen 35 érintett bevonásával foglalta össze Horváth István, a Dunaferr korábbi vezérigazgatójának dunaújvárosi pályafutását. Hangkép.

Európai Mobilitási Hét: környezettudatos kínálat a ligetben (galériával)

Európai Mobilitási Hét: környezettudatos kínálat a ligetben (galériával)

2020. szep. 22.

Gazdag kínálattal, színes programmal ért véget az Európai Mobilitási Hét eseménysorozata: a Klímavédelmi Akciónap és Autómentes Nap eseményeivel a Vasvári iskola előtt és a Petőfi ligetben várták az érdeklődőket.

  • További hírek

Friss hírek

  1. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  2. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

  3. Virágok váltják majd a választási plakátokat

  4. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

  5. Választás 2026: már végleges a szavazólap

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő