Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A MAFC következik

Sport
röplabda
Dunaferr SE
Dunaújváros
bajnokság
MAFC

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. máj. 01., 08:02

A Dunaferr SE felnőtt röplabda csapata ma délután 17 órától a MAFC BME együttesét fogadja a röplabda első osztály 5-8. helyért tartó rájátszásának negyedik mérkőzésén.

Szinte még földet sem ért az a repülőgép, amely az U20-as magyar röplabda válogatottat repítette haza Oroszországból fedélzetén öt DSE Röplabda Akadémiás játékossal és Tomanóczy Tibor vezetőedzővel, máris a bajnoki rájátszásban kell pályára lépniük. Ráadásul az ellen a MAFC BME ellen, akik az idén több alkalommal győzték le fiataljainkat. A találkozó esélyesének most is a fővárosiak számítanak, akik között több egykori felnőtt válogatott játékost és olyanokat találunk, akik egykor Dunaújvárosban tanulták a röplabdázás alapjait. A bajnokság során két alkalommal ütköztek meg a felek, melyeken egy dunaújvárosi (3-0), és egy MAFC (3:1) győzelem született, majd a rájátszás első körében Budapesten ismét Schildkraut Krisztián csapata örülhetett (3-1).

Kép: DO-archív

A mostani párharc remélhetően hatalmas csatát és szép labdameneteket tartogat a kilátgató szurkolók számára, de azt oroszországi Eb selejtező után hazatérő legénységről nem lehet tudni, milyen felkészültséggel várja a mérkőzést. Ez természetesen nem a győzni akarásra, hanem a fáradságra értendő. A mieink esélyeit csökkenti, hogy a heti edzésekről nélkülözniük kellett a válogatottakat, Flachner Dánielt, Csizmadia Tamást, Tomanóczy Bálintot, Hartyányi Gergőt, Laczi Dominikot, valamint vezetőedzőjüket, Tomanóczy Tibort, így a találkozóra történő felkészülés nem a legideálisabb mederben zajlott. Mindezek tudatában hatalmas bravúr lenne a győzelem, de abban biztosak lehetünk, hogy fiataljaink becsülettel fogják odatenni magukat.

A rovat további hírei: Sport

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

Hazai tarolás a DKSE Kupán (galériával)

2025. okt. 15.

Remekül szerepeltek a DKSE versenyzői a Pap Zoltán Tornacsarnokban megrendezett utánpótlás viadalon.

DSTV: nehéz szezonra készülnek

DSTV: nehéz szezonra készülnek

2025. okt. 15.

Az eredményeket tekintve a szezon első pár mérkőzése után jutott mindenből a Pentele Asztalitenisz Sportegyesület csapatai számára. Az alakulatok eddigi szereplését értékelte Varga Richárd, az egyesület elnöke. Hangkép.

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

Továbbra is hibátlan a DFC női csapata

2025. okt. 15.

Négygólos győzelmet aratott Pakson, így öt mérkőzésélből ötöt megnyerve vezeti az NB II nyugati csoportjának tabelláját a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata.

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

Fényes dunaújvárosi érmek a veteránok világbajnokságán

2025. okt. 14.

Mátyás Gábor aranyérmet, Barna Zoltán ezüstöt szerzett a birkózók Tatabányán megrendezett veterán világbajnokságán, melyen a DKSE hét versenyzője is részt vett.

DSTV: együtt mozdult a város

DSTV: együtt mozdult a város

2025. okt. 14.

Komoly érdeklődés mellett rendezte meg a DKSE és városunk önkormányzata a MOZD'ÚJVÁROS elnevezésű közösségi sportnapot a Szalki-szigeten szombaton. A remek hangulatú eseményen mezei akadályfutás, a DKSE sportági bemutatói, valamint egyéb mozgásformák várták az érdeklődőket. Hangkép.

Vármegyei rangadó a kupában

Vármegyei rangadó a kupában

2025. okt. 14.

Az Alba Fehérvár KC lesz a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapatának ellenfele a Magyar Kupa harmadik fordulójában.

Három hazai érem

Három hazai érem

2025. okt. 13.

Egy egyéni és két páros számban értek el dobogós helyezést a Danubius KSE tollaslabdázói a hétvégén megrendezett országos harmadosztályú tollaslabda ranglista versenyen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  2. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. DSTV: jótékonyság a Restiben

  5. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő