Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Hajócsoda az újvárosi kompkikötőben

Közélet
Lajta
hajó
kikötő
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. máj. 02., 07:17

A Magyar Honvédség legrégebbi, úszóképes folyami egysége és hadihajója, a Lajta Monitor Múzeumhajó május 1-én kötött ki városunkban és még öt napig nem is robog tovább, így minden érdeklődő ingyenesen meglátogathatja és felfedezheti magának.

Május elsején kötött ki a történelmi hajó Dunaújvárosban. A Lajta Monitor Múzeumhajó április eleje óta járja a kikötőket a Dunán egészen május végéig. Ez idő alatt összesen tizenegy városban áll meg, hogy az érdeklődők megtekinthessék a Magyar Honvédség legrégebbi úszóképes folyami hadihajóját és együtt emlékezzenek meg a honvédség fennállásának elmúlt százhetven évéről. A Lajta Monitor hadihajót 1868-ban kezdték el építeni amerikai mintára, és három évre rá bocsátották először vízre. Akkoriban Európa egyik legkorszerűbb egységének számított és igen korán, 1876-ban át is esett a tűzkeresztségen Belgrádban. Első évtizedeiben Budán állomásozott és a Dunán, illetve annak mellékfolyóin és különböző szakaszain teljesített szolgálatot. Később végigharcolta az egész első világháborút is, életek ezreit megmentve. Az idők során többször is felújításra szorult, végül 1921 januárjában fejezte be a katonai szolgálatot. A 2010. augusztus 20-i ünnepélyes újrakeresztelése óta a Lajta Monitor Múzeumhajó nevet viseli és a Hadtörténeti Múzeum tulajdonában áll.

A Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tiszteletbeli zászlóshajója kedden délelőtt érkezett Dunaújvárosba a Szigeti út végén található régi kompkikötőhöz. Fedélzetén ingyenesen látogatható az elmúlt 170 év történetével foglalkozó kiállítás és a hozzá csatlakozó múzeumpedagógiai foglalkozások egészen május 5-ig, minden nap kilenc és tizenhét óra közt.

A rovat további hírei: Közélet

Szakmai nap a gyermekekért

Szakmai nap a gyermekekért

2025. már. 04.

A sajátos nevelési igényű gyermekekért tartanak szakmai napot a Városházán. A „C” szárnyban szerdán olyan szakértői bizottság gyűlik össze, akik nap mint nap tesznek az atipikus fejlődésmenetű gyermekek fejlesztéséért, támogatásáért.

Workshop a kamarában a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról

Workshop a kamarában a mesterséges intelligenciában rejlő potenciálról

2025. már. 04.

Izgalmas és nagyon aktuális témával folytatódik a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara (DKIK) eseményeinek sorozata: a mesterséges intelligenciában rejlő üzleti lehetőségekről szerdán tartanak tanácskozást, ma még lehet jelentkezni.

Itt a tavasz, pezsegjen a véradás is!

Itt a tavasz, pezsegjen a véradás is!

2025. már. 02.

Remek debütálás a zeneiskolában, sikeres folytatás az MMK pazar közösségi helyszínén: kitűnő eseményekkel csalogatták a véradókat februárban. Mozgalmasnak ígérkezik a következő időszak is, igazi tavaszi zsezsgés csalogatja az önkénteseket a véradás frontján – lássuk máris a részleteket! 

Gyásztanácsadó képzés a drogambulancián

Gyásztanácsadó képzés a drogambulancián

2025. már. 01.

Új kezdeményezéssel rukkol ki, a Magyar Felnőttképző szervezésében gyásztanácsadó és gyászcsoportvezető képzést kezd a hónap első felében az MRE Újváros Drogambulancia. A tét és a cél nemes: enyhíteni a veszteség okozta fájdalmon.

Összefogás az emberek egészségéért

Összefogás az emberek egészségéért

2025. már. 01.

Megtartották a VIII. Szent Pantaleon Jótékonysági Bált múlt szombaton este. Az esemény a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet és Az Emberek Egészségéért Alapítvány szervezésében valósult meg, a jótékonysági estély teljes bevételét egy új mammográfiai eszköz beszerzésére szánja a kórház vezetősége.

Új lehetőség – kezdődik a Pentele Palánta program

Új lehetőség – kezdődik a Pentele Palánta program

2025. már. 01.

A Pentele Palánta programot és a tervezett szakmai munkát mutatta be a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola és Gimnázium delegációja a Városházán. Az intézmény olyan gyerekeknek nyújt nagyszerű lehetőséget, akik valamilyen szorongással vagy egyéb beilleszkedési nehézségekkel küzdenek.   

Diplomaátadó a Dunaújvárosi Egyetemen

Diplomaátadó a Dunaújvárosi Egyetemen

2025. feb. 28.

Az elmúlt években sokan és egyre többen döntöttek úgy, hogy az egyetemen folytatják a felsőfokú tanulmányaikat. Idén összesen 167 tanuló tett államvizsgát – nekik gratulált és tőlük búcsúzott az intézmény kollektívája és a városvezetés képviselői. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  2. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  3. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  4. Sérülések árnyékában is előrelépés

  5. DSTV: mézeskalács a múzeumban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő