Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 28. Elemér
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Már a hajrára készül a Kohász

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
bajnokság
György László

facebook megosztás

spigott - 2018. máj. 10., 18:03

Két mérkőzés választja el a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatát attól, hogy a negyedik helyen fejezze be a bajnoki küzdelmeket.

Két fordulóval a K&H női kézilabda liga zárása előtt a bravúros negyedik helyen áll a tabellán a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia Együttese, mely a Kecskemét elleni győzelem után egy kisebb pihenőt engedélyezett magának, hogy aztán megkezdje felkészülését a bajnoki véghajrára. A mieink helyzete meglehetősen egyszerűnek tűnik a hátralévő fordulókban, ugyanis abban az esetben, ha csapatunk megnyeri a Vác, valamint a Fehérvár KC elleni mérkőzését, úgy megtartja jelenlegi helyezését. Ezért dolgoznak most keményen a Kohász kézilabdázói, árulta el érdeklődésünkre György László vezetőedző, aki elmondta azt is, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdeniük abban a nagyjából két hétben, míg nem játszanak újabb tétmeccset.

- Itt az év vége felé közeledve már a motiváció fenntartása az egyik legnehezebb feladat, s ez így van most is. Az edzések monotonitását muszáj megtörni, ilyenkor több a játékosabb feladat, de figyelnünk kell emellett arra is, hogy a feszességből sem engedhetünk, valamint tudat alatt azért azt is sugallnunk kell, hogy a bajnokságban azért még messze nincs vége, hiszen kélt nagyon fontos mérkőzés vár még a csapatra. Ezért is szerettünk volna felkészülési mérkőzést játszani most pénteken, ám legnagyobb sajnálatunkra nem találtunk edzőpartnert. Tisztában vagyunk azzal, hogy most mindenki számolgat, mi kell ahhoz, hogy a negyedik, vagy éppen ötödik helyen végezzünk, én azonban azt vallom, hogy elsősorban magunkkal törődjünk, hajtsuk végre maximálisan azt, ami a mi feladatunk. Bár ennek ellenére akár becsúszhat egy-egy vereség is, a fontos az, hogy mi magunk tegyünk meg mindent a legnagyobb siker érdekében, s bármi is lesz az eredmény a bajnokság végén, tiszta lelkiismerettel zárhassuk le a szezont.

Képek: DO-archív

Nem könnyíti meg a felkészülésünket azonban, hogy Cifra Anitára a héten egy kisebb műtét miatt nem számíthatunk, Klujber Katrin az érettségi és a junior válogatott felkészülése miatt ezt a hetet szintén kihagyja, az érettségi miatt több fiatal is csak hellyel-közzel tudott részt venni az edzéseken, de a többiekkel becsülettel dolgozunk. A hétvégi pihenőt követően újrakezdjük a munkát, kedden vár ránk még egy mérkőzés a junior válogatott ellen, szombaton jöhet a váci bajnoki, majd 23-án a Fehérvár KC elleni hazai találkozóval zárjuk a 2017/2018-as szezont.

A rovat további hírei: Sport

Kovács Zsófia tarolt Győrben

Kovács Zsófia tarolt Győrben

2020. nov. 15.

Amelyik számban elindult, azt megnyerte Kovács Zsófia a tornászok Mesterfokú Bajnokságának szerenkénti döntőiben.

Hárman elhagyták a válogatott keretét

Hárman elhagyták a válogatott keretét

2020. nov. 15.

Gulácsi Péter és Willi Orbán kisebb sérülés, Sallai Roland pedig a karanténszabályok miatt elhagyta az Európa-bajnokságra kijutott magyar labdarúgó-válogatottat, amely vasárnap 20.45-től Szerbiával találkozik a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban.

Vízilabda: pont a sírból

Vízilabda: pont a sírból

2020. nov. 15.

Négygólos hátrányból állt fel, s az utolsó másodpercben egyenlített a Ferencváros elleni fővárosi rangadón a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.

Mester a mesterek között!

Mester a mesterek között!

2020. nov. 14.

Dunaújvárosi arany- és ezüstéremmel ért véget a tornászok Mesterfokú Bajnokságának egyéni összetett fináléja.

Döntetlen a fővárosban

Döntetlen a fővárosban

2020. nov. 14.

Emberhátrányban is támadott a győzelemért, de nem sikerült gólt szereznie, így végül egy pontot hozott haza a Vác elleni budapesti bajnokijáról a DPASE labdarúgó csapata.

Az első igazi rangadó következik

Az első igazi rangadó következik

2020. nov. 14.

Az idén egyszer már legyőzött Ferencváros ellen ugrik medencébe ma este a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata a bajnokság újabb fordulójában.

Az ITA vizsgálódhat Aján Tamás ügyében

Az ITA vizsgálódhat Aján Tamás ügyében

2020. nov. 14.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökséget (ITA) arra kérte fel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA), hogy vizsgálódjon Aján Tamás ügyében.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő