A múzeum is segít
Díjtalan múzeumlátogatásra és különleges, jótékonysági harmonika koncertre várták az érdeklődőket szombaton délután az Intercisa Múzeumban.
Pincétől a padlásig minden ingyen látogathatóvá vált szombaton délután az Intercisa Múzeuban. Az állandó és az időszakos kiállításokat 14 órától egészen 18 óráig lehetett belépőjegy nélkül megnézni. Később viszont a tárlatok helyett a zene került főszerepbe. Harmonikával a harmonikáért címmel koncertet tartott a Sándor Frigyes Zeneiskola harmonika zenekara is este héttől. A múzeumkertben tartott előadás alatt a zenekar hangszerállományának felújításáért gyűjtöttek.
A Juhos Melinda tanárnő által már húsz éve irányított zenekar 10-18 éves fiatalokból áll, akik sorra aratják a hazai és nemzetközi sikereket. A már szinte ötven éves, erősen leamortizált hangszerekre ráfér a javítás és szeretnének egy új hangszert is beszerezni, ezért március óta különböző helyszíneken adnak koncertet a támogatás reményében.
A rovat további hírei: Kultúra
Meghalt Koós János
2019. már. 03.
Rövid ideig tartó betegség után, 81 éves korában elhunyt Koós János táncdalénekes, parodista-színész - tudatta a család vasárnap az MTI-vel.
Táncpárbajok a színpadon
2019. már. 01.
Lassan elkészül a Bartók Táncszínház legújabb előadása, a Táncirkusz. A társulat tagjai már a színpadon gyakorolnak, hogy minden elkészüljön a jövő pénteki premierre.
A természet legszebb részei
2019. már. 01.
Idén már másodszor jelentkezik önálló kiállítással Kiss Piusz. Az MMK után ezúttal a Sándor Frigyes Zeneiskolában láthatóak a fotói.
Rekordszámú banda az idei fesztiválon!
2019. feb. 26.
Minden eddiginél több, 160 zenekar játszik az idei Rockmaratonon – a program teljes, azaz majdnem, ugyanis van még 5 kiadó hely, ahová lehet jelentkezni.
1859: a pentelei világjáró hazatér
2019. feb. 25.
Barkóczi Rosty Pál, az ifjú nemes önszántából tán sosem hagyta volna el Magyarországot. De az 1848-49-es szabadságharc katonájának, a Károlyi-huszárezred kapitányának nem volt más választása: a világosi fegyverletétel után börtön várt volna rá, így menekülnie kellett. Sógora, a tudós Trefort Ágoston, a későbbi vallás- és közoktatásügyi miniszter segítségével emigrált.
A Zöld könyv lett a legjobb film
2019. feb. 25.
Hétfő hajnalban átadták az idei Oscar díjakat, a 91. gála két legnagyobb nyertese a Zöld könyv és a Roma című mexikói dráma lett, míg a legjobb színésznek járó elismerésért Rami Malek örülhetett a Bohém rapszódiából.
A „jégtörőnek” nem akadt dolga
2019. feb. 24.
Mátyással nincs szerencsénk, lehet, hogy komisz idő vár ránk, már hogyha beválik a népi regula. Mert a régi időjósok úgy tartották, ha Mátyás jeget talál, töri, ha nem talál, csinál. Vagyis még hidegebb napok várhatóak.