Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Egyenlített a Dunaferr!

Sport
futsal
Dunaújváros
Dunaferr DUE Renalpin FC
bajnokság
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. jún. 04., 20:31

Remek játékot bemutatva nyert 4-1-re a második mérkőzésen, s egyenlítette ki a bajnoki bronzcsatát a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a Haladás ellen.

A győzelmi kényszer terhével lépett pályára ma este a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata a Haladás elleni bronzmeccs második párharcán, hiszen a valamely csapat két győzelméig tartó párbaj első ütközetét a szombathelyi gárda nyerte meg 3-1 arányban. A receptet Takó Csaba dolgozta ki, melyben az állt, hogy a kialakított helyzeteket minél nagyobb arányban ki kell tudni használni. Ehhez pedig azt kellett megvalósítani, hogy a kapu előtt pontosan játsszunk. Az első percek ritmuskeresése után átvette a Dunaferr a kezdeményezést. A labdát jól járatták a hazaiak, mely egyikének végén Hosszú Ádám lépett meg védője öleléséből, és a kifutó Sásdi mellett szerezte meg vezető gólunkat (1-0). Ezt követően azonban egy védelmi megingást használt ki kegyetlenül a Haladás, amikor egy sarokrúgást követően Melo José Michel pontosan lőtte ki a jobb felső sarkot (1-1).

Az egyenlítés után kapusunkért, Reveland Zoltánért izgultunk, akit egy ütközés után kellett ápolni, de végül tudta folytatni a játékot. Ismét Melo válhatott volna főszereplővé, akinek szabadrúgásába sikerült még beleérni, de a labda így is veszélyesen vágódott a hazai kapu irányába. A 8. percben Vidák gurított centikkel kapu mellé, mely alapján joggal mondhattuk, hogy a Szombathely átvette a meccs irányítását. Ezt követően kényszerű kapuscserét hajtott végre a Dunaferr, Reveland Zoltán helyére Rigó László érkezett, akinek szinte azonnal akadt dolga, de az utolsó pillanatban kisegítette őt Horváth Norbert, aki a gólvonal elől mentett. Hasonló védekezést mutatott be Fekete Róbert is, aki egy védekezési hiányosságot tett jóvá azzal, hogy időben zárt vissza kapusa mögé, hiszen utolsó emberként sikerült a kapura tartó labdát a mezőnybe vágnia. Rigó mutatott be bravúros védést a 14. percben, majd Németh Péter bravúrjára volt szükség, aki becsúszva érte el a vendégek keresztpasszát. A kimaradt szombathelyi lehetőségek után sikerült visszavennünk a vezetést. A félpályán megszerzett labdával Hosszú Ádám a jó ütemben érkező Fekete Róbertet találta meg, akinek pontos, lapos lövése talált utat a kapuba (2-1).

A következő akció végén Hosszú növelhette volna az előnyt, de a kapuson túljutó labdát egy visszafutó védő még időben utolérte. Bő egy perccel az első félidő vége előtt ismét gólnak örülhettünk. Egy begyakorolt sarokrúgás variáció végén a védőjétől leváló Horváth Norbert célzott pontosan (3-1), ezzel kialakítva a kétgólos különbséget. Fordulást követően mindkét félen látszott, hogy a védekezését szeretné stabilizálni, mely a fegyelmezett visszazárásokon és a blokkokon mutatkozott meg. Schrancz Balázs lövését érték be a Haladás védői, egy perccel később Hosszú életerős bombáját tolta szögletre bravúrral Sásdi. A 26. percben a vendég védők vesztükre nem vették elég komolyan a kapujuknak háttal álló Fekete Róbertet, aki egy gyors fordulat után hatalmas lövést eresztett meg a kapu bal felső sarkába (4-1). Kapusposzton lettünk majdnem bajban, hiszen Rigó Lászlót kellet sérülés miatt több, mint egy percig ápolni, ő azonban vissza tudott állni a játékba. Szeghynek is megjött a lövő kedve, Sásdi azonban vetődve hárított. A Haladás ekkor taktikát váltva kapusa helyett mezőnyjátékost küldött a pályára, melynek majdnem azonnal meg is lett a kára, de utolsó emberként Melo megóvta csapatát a góltól.

Miközben a vendégek gurigáztak a kilencesünk előtt, négy távoli, üres kapura tartó hazai lövés ment centikkel mellé. Annak ellenére azonban, hogy a létszámfölény miatt nyomasztóvá vált a vendégek labdajáratása, az a kiváló Dunaferr védekezésnek köszönhetően nem volt igazán gólveszélyes. Ettől viszont elvesztették a vendégek a türelmüket, akik a Fridrich elleni durva szabálytalanság miatt bő két perccel a vége emberhátrányba kerültek, mellyel végleg el is dőlt a második bronzcsata. A Dunaferr győzelme egyben azt jelenti, hogy következik a harmadik, mindent eldöntő ütközet, hiszen a két csapat közötti párbaj állása 1-1.

Dunaferr DUE Renalpin FC - Swietelsky Haladás VSE 4-1 (3-1)

Dunaferr DUE Renalpin FC: Reveland Zoltán – Horváth Norbert 1, Németh Péter, Fekete Róbert 2, Hosszú Ádám 1. Cserejátékosok: Rigó László - Oroszi László Krisztián, Schrancz Balázs, Szabó Tibor, Fridrich Dávid, Szeghy Szabolcs Géza, Pál Patrik, Csányi Dávid István, Cseresnyés Alex. Vezetőedző: Takó Csaba.

Swietelsky Haladás VSE: Sásdi Bálint – Öreglaki Norbert, Horváth Péter, Melo José Michel 1, Dróth Zoltán. Cserejátékosok: Gyimesi Máté Ármin és Matyi Benjámin – Sipos Gergő, Németh Péter, De Sousa Santos Andersson Michel, Márkus Gábor, Hajmási Milán, Vidák Balázs, Bencsik Roland. Vezetőedző: Turzó József

A rovat további hírei: Sport

DSTV: diákokat köszöntöttek

DSTV: diákokat köszöntöttek

2024. dec. 25.

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron. Közülük 11-en dunaújvárosiak voltak, akiket néhány napra rá köszöntöttek a Városháza „C” szárnyában. Hangkép.

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2024. dec. 23.

A meccs nagy részében futott az eredmény után, s végül négygólos, 28-24-es vereséget szenvedett Kisvárdán a DKKA női kézilabda csapata.

Három pontot tettek a fa alá az Acélbikák

Három pontot tettek a fa alá az Acélbikák

2024. dec. 23.

Taktikusan, igazi csapatként játszva aratott 4-1-es győzelmet a DAB jégkorong csapata a remek erőkből álló DEAC ellen a jégcsarnokban vasárnap este.

DSTV: évet zárt a DKSE

DSTV: évet zárt a DKSE

2024. dec. 22.

Megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület. Mátyás Gábor szerint ezek az alkalmak lehetőséget biztosítanak a találkozásokra, jó hangulatú beszélgetésekre, egymás megünneplésére – volt mire, és volt kikre büszkének lennünk. Hangkép.

Pontokkal kezdenék a karácsonyt

Pontokkal kezdenék a karácsonyt

2024. dec. 22.

Kőkemény hatvan perc vár a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóira a Debrecen elleni hazai összecsapáson ma délután öt órától.

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

DSTV: Aikido Dunaújvárosban

2024. dec. 21.

Az elmúlt években többször is említettük már, hogy egészen szerteágazó településünk sportági kínálata. Aki nem szeretne versenyezni, mégis egy küzdősport mellett döntene, választhatja akár az aikidot is Imrei Tibor vezetésével. Hangkép.

Meccs a sírból

Meccs a sírból

2024. dec. 21.

Háromgólos hátrányból fordítva, egy utolsó másodperces találattal aratott 4-3-as győzelmet a címvédő Brassó ellen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata pénteken este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új menüvel várja vendégeit a kultikus étterem

  2. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  3. Minden éremből jutott a birkózóknak

  4. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  5. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Huszonhat napirendi pont a közgyűlésen

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő