Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 22. Beáta, Izolda
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Hálával és gálával

Közélet
Jószolgálati Otthon
Bartók Kamaraszínház
gála
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. jún. 14., 12:23

Nagyszabású gálával koronázták meg az Önkéntesek Hetét a Jószolgálati Otthon gondozottjai a Bartók színházban.

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány 2005 óta szervezi meg minden évben az Önkéntesek Hetét, hogy megköszönjék az önzetlen segítőik munkáját. Ilyenkor sokféle programot szerveznek a Jószoli Bercsényi úti és Liget közi intézményében. 2013 óta pedig a hét zárásaként egy nagyszabású gálát is tartanak, amelyen különféle zenés-táncos produkciókkal lépnek fel a nevelőikkel, önkénteseikkel közösen. Erre került sor szerdán délelőtt a Bartók színházban.

A közönség soraiban többek között a Lorántffy, a Kereskedelmi és a Dunaferr iskola diákjai is helyet foglaltak, hiszen a helyi középiskolákkal szoros együttműködésben van a Jószolgálati Otthon, a közösségi szolgálat keretében egyre többször látogatnak el a fiatalok a gondozottakhoz, és szerveznek például közös sportprogramokat. A mostani gálán énekes, zenés és táncos produkciók váltották egymást a színpadon, de volt mese köré szőtt tornabemutató is, ugyanis a Dunaferr SE tornaedzője, Török Dániel rendszeresen átmozgatja a fiatalokat. A hagyományokhoz híven, a gála végén díjat is átadnak a kiemelkedő munkát végző önkénteseknek, akik már hosszú ideje segítik őket. Idén Csathóné Zágoni Nórának és Szerecz Róbertnek adományozták a Jószolgálati Otthon Közalapítvány által alapított elismerést.

2. Galéria
Jószolgálati Otthon
Bartók Kamaraszínház
gála
Dunaújváros

facebook megosztás

A Jószolgálati Otthon Közalapítvány 2005 óta szervezi meg minden évben az Önkéntesek Hetét, hogy megköszönjék az önzetlen segítőik munkáját. Ilyenkor sokféle programot szerveznek a Jószoli Bercsényi úti és Liget közi intézményében. 2013 óta pedig a hét zárásaként egy nagyszabású gálát is tartanak, amelyen különféle zenés-táncos produkciókkal lépnek fel a nevelőikkel, önkénteseikkel közösen. Erre került sor szerdán délelőtt a Bartók színházban. 

Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
Jószoli gála 2018 - fotó: Ónodi Zoltán
doszerk - 2018. jún. 14.

A rovat további hírei: Közélet

Precedenst teremtettünk a határvédelemben

Precedenst teremtettünk a határvédelemben

2019. máj. 16.

Migráció, terrorizmus, NATO. A magyar kormány és az amerikai adminisztráció felfogása ezekben a témákban nagyon hasonló. Ez volt a tanulsága Donald Trump és Orbán Viktor washingtoni megbeszéléseinek. A műsorvezető Déri Stefi vendége volt Nógrádi György, a Corvinus Egyetem tanára, és Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő - írja a Magyar Nemzet.

Figyelem, kedvesség és törődés

Figyelem, kedvesség és törődés

2019. máj. 16.

Örökbefogadó napot tartottak a Zachariás Ágnes által vezetett sérült állatok menhelyén.

Illegális bevándorlás - A migránskártyák ellen emelt szót Szijjártó Péter az ENSZ-ben

Illegális bevándorlás - A migránskártyák ellen emelt szót Szijjártó Péter az ENSZ-ben

2019. máj. 16.

A név nélküli bankátutalások az illegális bevándorlást és a terrorizmust segítik elő, ezért globális szinten lehetetlenné kell tenni mindenféle névtelen átutalást a bankrendszerben, Brüsszelnek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának pedig azonnal abba kell hagynia a név nélküli bankkártyák osztogatását - hangoztatta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön New Yorkban.

A dunaújvárosiak fesztiválja

A dunaújvárosiak fesztiválja

2019. máj. 16.

A közelgő Nagy Családi Hétvégéről és az Agárdi Popstrandról tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester a Városházán.

Teljes kudarc a migránsok iskolai integrációja Európában

Teljes kudarc a migránsok iskolai integrációja Európában

2019. máj. 16.

Az iskolai migránsintegráció totális bukása Nyugat-Európában újabb pofon a Juncker–Timmermans-féle bevándorláspárti politizálásnak. Összefoglaló elemzés.

Politikai szereplővé lép elő a cenzúrázó Facebook

Politikai szereplővé lép elő a cenzúrázó Facebook

2019. máj. 16.

Politikai alapon tilthatta le a Facebook a Mediaworks Hungary Zrt. által kiadott lapok és hírportálok hirdetési fiókjait — jelentette ki a Magyar Nemzetnek Szánthó Miklós, a kiadót is magában foglaló Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány elnöke.

Nagyszülői gyed - több is lehet

Nagyszülői gyed - több is lehet

2019. máj. 16.

2020. január 1-től a még nem nyugdíjas nagyszülők GYED-re is jogosulttá válhatnak. Így a dolgozó szülő helyett gondozhatják, nevelhetik unokájukat. Az intézkedés hungarikum, csak Magyarországon van erre a családbarát és egyben a foglalkoztatottságot segítő megoldásra lehetőség.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szettsiker összejött, a nagyobb bravúrra most nem volt esély

  2. DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. A Balaton partján sem borult a papírorma

  4. DSTV: Leenane szépe a Bartókban

  5. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

DSTV: nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

Embedded thumbnail for DSTV: Leenane szépe a Bartókban

DSTV: Leenane szépe a Bartókban

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Top hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

  5. DSTV: mozgalmas iskolai napok

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő