Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 28. Kamilla
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Négy osztály ballagott a Petőfiből

Oktatás
Petőfi iskola
ballagás
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2018. jún. 15., 18:29

Négy osztály hetvennyolc diákja ült izgatottan pénteken délután fél ötkor a Petőfi iskola tantermeiben, és várták, hogy becsöngessenek utolsó osztályfőnöki órájukra.

A szülők, rokonok, barátok eközben az iskola udvarán gyülekeztek, és várták a ballagó fiatalokat. Rideg István, a Petőfi iskola igazgatója elmondta, sok olyan végzős tanulójuk van, akik kitűnő bizonyítványt szereztek, öt diákjuk már alapfokú nyelvvizsgával rendelkezik, és nagyon büszkék Rendes Lindára is, aki az előző tanévben nyújtott teljesítménye alapján kiérdemelte a Magyarország jó tanulója-jó sportolója címet. Ezt az oklevelet szerették volna ünnepélyes keretek között átadni a nyolcadik osztályos diákjuknak, így a ballagáson kerítettek sort erre is. Rendes Linda a kitűnő tanulmányi eredménye mellett a búvárúszásban jeleskedik, az országos bajnokságon két bronzérmet is szerzett már. A Széchenyi Gimnázium angol szakán folytatja majd tanulmányait.

A Petőfi iskola ballagási ünnepsége 17 órakor kezdődött. A nyolcadikosok búcsúzóul még egyszer, utoljára végigvonultak az intézményben, majd felsorakoztak az udvaron. A búcsúbeszédek után könyvjutalmakat adtak át a kiváló tanulóknak. Rideg István iskolaigazgató tolmácsolta Cserna Gábor polgármester felajánlását is a 8.A osztály fiataljainak, akik egész éves szorgalmuk, munkájuk alapján elnyerték a Petőfiben az év osztálya címet, hogy eltölthetnek egy hosszú hétvégét a város egyik Balaton parti üdülőjében. 

2. Galéria
Petőfi iskola
ballagás
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Négy osztály hetvennyolc diákja ült izgatottan pénteken délután fél ötkor a Petőfi iskola tantermeiben, és várták, hogy becsöngessenek utolsó osztályfőnöki órájukra.

Sándor Judit
Petőfis ballagás 2018 - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2018. jún. 15.

A rovat további hírei: Oktatás

Ilyen volt a IV. Szakmák Éjszakája

Ilyen volt a IV. Szakmák Éjszakája

2019. ápr. 13.

Folytatva a hatalmas sikernek örvendő programkavalkádot, idén is megrendezték a Szakmák Éjszakája elnevezésű pályaválasztó rendezvényt.

Még több hallgató érkezhet

Még több hallgató érkezhet

2019. ápr. 10.

Minden évben egyre többen választják a Dunaújvárosi Egyetemet az általános felvételi eljárás során, az érdeklődők száma pedig idén sem csökkent.

Karriernap az egyetemen

Karriernap az egyetemen

2019. ápr. 09.

Harminckét kiállító volt jelen az egyetemen megrendezett karriernapon, melyen többek között álláslehetőségekről, képzési kínálatról tájékoztatták az érdeklődőket.

Tehetségek a főtéren

Tehetségek a főtéren

2019. ápr. 08.

Szakmai és szórakoztató programokkal készült erre a hétre a Fejér Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Dunaújvárosi Tagintézménye, ami hétfőn a tehetségnappal vette kezdetét.

Felvételi - Több mint 112 ezer jelentkező

2019. ápr. 03.

Összesen 112 034-en nyújtottak be jelentkezést a 2019. évi általános felsőoktatási felvételi eljárásban, ez a tavalyi hasonló érték 104 százaléka - közölte Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. A legnépszerűbb intézmény több szempontból is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), amelyet csaknem 14 ezren jelöltek meg első helyen.

Idén ősztől is ingyenesen kapják a tankönyvet az 1-9. évfolyamos diákok

Idén ősztől is ingyenesen kapják a tankönyvet az 1-9. évfolyamos diákok

2019. ápr. 03.

A 2020-21-es tanévtől minden diák ingyenesen juthat hozzá a tankönyvekhez a köznevelésben és a szakképzésben - mondta az oktatási államtitkár.

Megismerni a szakmákat

Megismerni a szakmákat

2019. már. 30.

A Szabó Magda református iskola az Dunaújvárosi Iparkamarával közösen tartott pályaorientációs napot az alsósoknak és a felsősöknek egyaránt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dobogós helyek az évzárón

  2. A szilveszteri petárda helyett költsön idén újra kutyatápra!

  3. Újabb bravúrban reménykednek az Acélbikák

  4. DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

  5. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

DSTV: szorgos közösség a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Top hírek

  1. Eltűnt, nagyon keresik Németh Zsoltot

  2. Szép gesztus a szenteste előtt

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  5. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő