Tolvajok előzetesben
Indítványozták annak a hat gyanúsítottnak letartóztatását, akik több százezer forintos értékben loptak el készpénzt és ékszereket több Dunaújváros környéki ingatlanból.
A Székesfehérvári Járási és Nyomozó Ügyészség indítványozta annak a 6 gyanúsítottnak az előzetes letartóztatását, akik 2017. október 29. és 2018. április 16. napja közötti időben jórészt kerítésátmászás, valamint ajtó-, illetve ablakbefeszítés módszerével behatoltak Székesfehérvár és Dunaújváros környéki települések családi házaiba, cégek tulajdonában álló irodahelyiségekbe, és onnan készpénzt, aranyékszereket, műszaki cikkeket tulajdonítottak el 200.000 – 2.000.000,- Ft közötti lopási kárt okozva egy-egy sértettnek.
A gyanúsítottak többszörösen büntetett előéletűek, a bűncselekményeket sorozatjelleggel, az elkövetésre szerveződött csoport tagjaként, hosszú időn keresztül követték el, állandó munkahellyel és legális jövedelemmel nem rendelkeznek, így alappal feltehető, hogy szabadlábra kerülésük esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követnének el, tekintetükben a bűnismétlés ténye és reális veszélye fennáll. Alappal lehet tartani attól is, hogy tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, bizonyítási eszközök megsemmisítésével az eljárást meghiúsítanák, megnehezítenék vagy veszélyeztetnék. A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája négy gyanúsított előzetes letartóztatását, egy gyanúsított házi őrizetét rendelte el, valamint egy gyanúsított tekintetében lakhelyelhagyási tilalmat állapított meg. A főügyészség az utóbbi két esetben fellebbezéssel élt.
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: most a második hétfőn morgatnak
2024. jan. 07.
Az új év első napján megúsztuk, de most bepótolják: a bevált havi gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba holnap; a városban 11 órakor morgatnak.
Vigyázzunk a netes csalókkal!
2024. jan. 06.
Egy közelmúltban történt eset nyomán adott ki figyelmeztetést a vármegyei főkapitányság kommunikációs szolgálata: szintet léptek a csalók, a tárházuk kifogyhatatlan, vigyázzon mindenki!
Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek
2023. dec. 28.
Részletes tipptárral szolgált a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője – a cél az, hogy a tűzesetek ne okozzanak fejfájást az év utolsó, vagy éppen az új esztendő első napjaiban. Tavaly nem jött be sajnos.
A tűzoltók nélkül ünnepeljünk!
2023. dec. 20.
A figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, valamint a konyhai sürgés-forgás közben keletkezik a legtöbb lakástűz karácsonykor. Fontos a megelőzés – itt a katasztrófavédelem tipptára!
Letartóztatásban a dohányboltot késsel kirabló férfi
2023. dec. 20.
A vármegyei főügyészség indítványa nyomán döntött a Németországban elfogott férfi ügyében a fehérvári járásbíróság. Az ügyészi érvelés szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, értesült a DO.
Németországban csípték el a késes rablót!
2023. dec. 19.
A férfi még augusztusban követelte nagy konyhakéssel a bevételt egy dunaújvárosi trafikban – végül egyetlen doboz cigarettával távozott. Németországban kapták el, múlt pénteken ért haza, kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, értesült a DO.
Jogerős ítélet a cipőfűző miatt életveszélyes sérülést okozott férfi ügyében
2023. dec. 14.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az ítélet helybenhagyását abban az ügyben, amelyben egy fogvatartott életveszélyesen megsebesítette zárkatársát a Pálhalmai BV Intézetben.