Apa, látod? Mit kéne látnom, édes gyermekem? – kérdezek vissza a legkedvesebbnek vélt mosolyommal, amire csak képes vagyok, ha a munkában megakasztanak. Lányom a számítógép képernyőjére bök: Ott, ni! Látod, Anna-bál.
Egy szűkszavú gyermek apja a kevésből is ért. Szóval bálozni lenne kedve, persze csak ha ez a kedv holnap reggelre el nem illan. Húszéves korban ez megesik. De most még, hogy a hírportálon látja az előzetest a nevezetes eseményről, érdeklődőnek tűnik. És faggatni kezd, mert hogy munkám okán voltam már effélén, a híres füredi Anna-bálon is.
Az est helyszíne a sokat látott Anna Grand Hotel. Megannyi híresség jelenlétéről vall a hoteltörténet: Csokonaitól Vörösmarty Mihályig, Jókaitól Blaha Lujzáig, Eötvös Lorándtól Ady Endréig sokan megfordultak ott. De talán a szálló se lett volna, annyi hírességet meg végképp nem vonzott volna Balatonfüred, ha nincs a legendás kórház. Története a XVIII. századig nyúlik vissza. 1716-ban a tihanyi apátsági birtokösszeíráskor följegyezték, hogy Füreden savanyú vizek törnek fel a földből. Az egyik forrás Tenkovits Miksa telkén fakadt, itt építették az első fürdőházat. Ez lett az alapja a később európai hírnévre szert tevő gyógyhelynek. A világ távolabbi vidékeiről is vonzotta az embereket. A következő században Füred mindinkább szellemi központ, a reformkor fontos közéleti találkozóhelye lett. Kossuth Lajos vagy Széchenyi István gróf is gyakran vendégeskedett ott.
Fotó: wikipedia
A Szentgyörgyi Horváth család elegáns palotája volt a társasági élet központja. A családfő 1825-ben leánya, Anna-Krisztina neve napján nagy táncmulatságot rendezett. A legenda szerint a varázslatosan szép Anna azon az első bálon ismerte meg a fiatal huszártisztet, a vakmerően bátor ember hírében álló dzsidáskapitányt, nemes eleméri Kiss Ernőt. Szerelem volt első látásra! Hamarosan jegyességre léptek, s a következő év májusában megtörtént a kézfogó.
Ám milyen az élet! Nem sok időt tölthettek együtt boldogságban, mert az ara fiatalon súlyos beteg lett, meghalt. Az özvegy katonatiszt aztán nem vett nőül mást. Csak a hivatásának élt. Annak a hivatásnak, amely sokszor próbára tette, amely elvezette a hősies helytállásig és a megérdemelt altábornagyi rangig, s amely a végzetet is elhozta számára: a tizenhárom aradi vértanú egyik lett. „Kegyelemből” kötél helyett golyó általi kivégzéssel sújtották. A szemtanúk később elmondták: az első lövés a tábornok vállát érte, így nem roskadt össze, s a megdöbbent kivégzőosztagnak azután maga vezényelt tüzet. Végül közelről lőtték agyon. Holttestét tisztiszolgája az éj leple alatt a várárokból kihantolta, majd illően az aradi temető földjébe temette. És ezen a ponton éled meg egy újabb – ezúttal bizonyosan hamis – legenda: az egykor elterjedt szóbeszéd szerint felesége, Anna titokban Aradra utazott, s férje tetemét hazacsempészte. Ez már csak azért sem lehet igaz, mert Anna-Krisztina akkor már hosszú ideje a földben nyugodott.
A szerelmesek emlékét két hét múlva az Anna-bálon ismét megidézik.
!['Duplázzon, mi felezünk!" - Példátlan kulturális megállapodás](/sites/all/files/styles/rovat/public/images/news/bev/16158.jpg?h=82f92a78 "'Duplázzon, mi felezünk!" - Példátlan kulturális megállapodás")
