Szurkoljunk együtt végig a vb döntőt a Városháza téren - és tippeljük meg a győztest egy háromnapos balatoni nyaralásért - áll Cserna Gábor polgármester Facebook-oldalán.
Szurkoljunk együtt végig a vb döntőt a Városháza téren - és tippeljük meg a győztest egy háromnapos balatoni nyaralásért - áll Cserna Gábor polgármester Facebook-oldalán.
Egyre többet olvasni, hallani az országos médiában arról, hogy az elszálló energiaárak miatt az önkormányzatok nehéz, vagy akár lehetetlen helyzetbe kerülhetnek. A dunaújvárosi helyzetről Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármestertől kérdeztük.
Másfél óra tömény adok-kapok helyszíne volt a közgyűlési terem, azonban elhangzottak fontos mondatok is. Számszerűen: 29 téma nyílt ülésen, 3 pedig zárt ülésen. Bónusz: polgármesteri összegzés az ülés után!
Jubilál a sorozat, idén immár tizedszerre rendezi meg az Újtelepi ÖKO Nap programját a Városvédők Újtelepért Egyesület. Közösségi programok sora mellett elektronikus, fém és lom hulladék-, valamint kupakgyűjtés, de még véradás is szerepel a szeptember 17-én esedékes kavalkád kínálatában.
A Dunaújvárosi Főiskola Tanárképző Intézetének volt igazgatóhelyettese, a Duna Menti Regionális Népfőiskola valahai elnöke 78 évesen távozott. Nyugodjon békében!
A nyári szünet utáni első ülésén fajsúlyos tételek egész sora vár a testületre a Városházán csütörtökön – rendeletek sora módosulhat, és sok zsebbevágó kérdésről is dönthetnek a képviselők.
Az Arany János Általános Iskola intézményvezetője életének 60. évében távozott az égi katedrára – több mint három évtizedet töltött a pályán, 15 évig vezette a város ikonikus intézményét. Halálhírét a város hivatalos oldala tette közzé.
Kötetbemutató esemény színhelye lesz a Pentele Klubház: a Régi dunapentelei történetek című sorozat legújabb, egyúttal befejező kötetét ismerhetik meg az érdeklődők csütörtökön.