A Dózsa mozi nélkülözhetetlen mindenese, aki tizennégy éves kora óta mozigépészkedik és bábáskodik az intézmény felett. Hivatásról, szorgalomról, családról beszélgettük Kutasi Sándorral.
„Tudod, ha az élet ezt dobta nekem, akkor ebből kell kihozni a legtöbbet. Valószínűleg, ha utcaseprő lennék, azt is rendesen csinálnám. Még akkor is szépen alaposan söpörném fel a járdát, ha tudnám, hogy holnap újból kezdhetem. Hogy mitől van ez? Talán attól, hogy mozgáskorlátozottnak születtem. Nem mondom, hogy egyszerű volt elfogadni, hogy nekem mások a korlátaim, így a lehetőségeim, de amikorra ebbe beletörődtem, akkorra eldöntöttem, hogy én ebből hozom ki a legtöbbet. Hát így is élek, s így is csinálom a dolgaim.”
Kutasi Sándor, azaz Kutasi Sanyi hitvallása van ezekben a mondatokban, de persze a hitvallás szóra erősen legyintene, mert a dolgok számára sokkal egyszerűbbek és kézenfekvőbbek. Tizennégy éves kora óta ő a Dózsa mozi mozigépésze, de sokkal inkább az épület, az „intézmény” része, s most nagy izgalommal várja, hogy elkezdődjön a mozi közel 600 milliós teljes felújítása, amely után kívül-belül megújulva nyitja meg a kapuit:
Elképzeltem, ahogy ingben nyitom ki az ajtókait, s jó szórakozást kisasszonyokkal vagy hölgyem és urammal fogadom a vendégeinket. A frissen megújult épületben azért öltözhetek ki, mert nem kell lámpát vagy wc-t szerelni vagy lefesteni gyorsan valamit.
Ki vagy te tulajdonképpen?
Hivatalosan mozigépész vagyok. Tizennégy éves koromtól, 1992-től töltöm be ezt a pozíciót. Édesapám rendőr volt, gyakran bejárt a moziba, felügyelni a dolgokat. „Kapcsolatai révén”előbb a bátyám került be a megüresedett mozigépészi helyre, majd amikor bevonult katonának én vettem át a munkáját. Közben… Annyira megszerettem ezt a világot, hogy itt is maradtam.
Tágra nyílt szemekkel hallgatom, ahogy meséli, hogy élete majdnem minden fontos eseménye a gépházban illetve az épületben zajlott. Itt lett férfivé, sőt a nagyobbik lánya is e falak között fogant.
A kedvenc filmem talán éppen ezért a Cinema Paradiso, amely egy fiúról szól, aki egy idősebb mozigépész mellé kerül, és a parányi Cinema Paradiso lesz az otthona. A vetítőterem és a gépház serdülőkorának legfontosabb helyszínei, ahol meghatározó élményekben van része. Hát ezzel én is így jártam. Bátran állíthatom, hogy az elmúlt évtizedek alatt nincs olyan szeglete az épületnek, amit nem ismertem volna meg.
Nyilvánvaló a dolog, hiszen a mozigépészet mellé megjelent a karbantartói szakma is, s a több mint hatvan éves épületben egyre gyakrabban volt szüksége erre a tudására is.
Minden helyiségéről tudnék történetet mesélni. De nem csak javításokról, hanem hajnalig tartó rendezvényekről, amikor már nem is volt érdemes haza menni, inkább a gépházban aludni. Nem, én soha nem iszok alkoholt, sőt nem is cigizek, egyszerűen vigyáztam a házra, és persze jól is éreztem magam. Fel is vagyok mindenre készülve van bent borotvám, ingem. Itt feladatok vannak, amiket el kell végezni. Ma például délelőtt az idősek otthonában vetítettem, de amikor oda felkészültem, visszarohantam, mert el kellett indítanom a jószolgálati otthon lakóinak itt bent a filmet, s majd ismét az idősek otthona, hogy befejezzem a vetítést, s aztán ismét a mozi, hogy itt is rendben legyen minden, s már hamarosan kezdődik a délutáni mozi a kamarában. Aztán az esti vetítések… Ami előtt rendbe teszem a nézőteret, fogadom a nézőket, ha éppen ez a feladat.
Elég sok főnököd volt, elég sok változáson ment át a mozi. Nem gondoltad soha, hogy itt hagyod?
De egyszer igen. Olyan üzemeltette, aki nem szerette, s nem akarta jól csinálni. Akkor erősen gondolkoztam azon, hogy elmegyek. Aztán változott a helyzet, mostani főnökömmel nagyon jó együtt dolgozni, növekszik a nézőszám, s reméljük, hogy a felújítás után ez még inkább emelkedni fog. Jó tudom, hogy olyan nem lesz, mint a 90-es években. De hát, ez már egy más világ.
A technológia is más…
Ó, most már nincs filmszalag, winchesteren érkezik a film, indítókódokkal, amelyek még a lámpa számához is igazodnak, s csak meghatározott idejű vetítésre élnek, egy perccel sem tovább. Rettenetesen rövid betanítást követően álltunk neki digitálisan vetíteni, hát bizony az elején sokat telefonáltunk, hogy ezt vagy azt a problémát jelzi a gép, de mára már ez is a múlté.
Szereted a filmeket?
Be kell vallanom, hogy nagyon kevés filmet nézek végig. Mert míg a nagyteremben megy a film, kezdődik a kamarában… a legtöbb filmet, amit szeretnék látni, otthon nézem meg youtuberól.
Vettél fel filmet mostanában?
Ugyan már, hogy képzeled, nem csupán azért, mert törvénytelen, de én a moziért vagyok, én vagyok a mozigépész, hogyan tehetnék ilyent?
A családod hogyan viseli el a munkádat?
A nagy lányomat, édesanyja féléves korában nálam felejtette, azóta én nevelem, ez is egy olyan döntés volt, amit dobott a gép, s ehhez kellett az életemet alakítani. Kezdetben babaként vele jártam be dolgozni, mert az én gyerekem nevelését, gondozását nem akartam az édesanyámra hárítani, de amikor megismerkedtem a párommal, azóta nem kétséges, hogy egy család vagyunk. Csak időközben már két kislánnyal. Nagyon büszke apa vagyok, nagyon szeretem a párom, s imádom a lányaimat. És a dolgok így vannak rendjén.
Te boldog vagy?
Hát, hogyne lennék boldog. Azt csinálom, amit szeretek.
- Fekete Györgyi -
