Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Felelhet az ámokfutásáért

Sziréna
közlekedés
rendőrség
baleset
veszély

facebook megosztás

doszerk - 2018. aug. 23., 13:10

Közúti veszélyeztetés miatt folytattak eljárást egy 26 éves sárbogárdi férfi ellen a dunaújvárosi rendőrök.

A nyomozás adatai alapján egy sárbogárdi lakos 2018. május 11-én 16 óra körül a 6219-es számú úton közlekedett egy VW típusú személygépjárművel Mezőfalva irányába. Haladása során nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte azonos irányba haladó Mercedes típusú személygépjármű mögött, valamint az előzés során nem haladt el mellette, hanem lelassított és a jármű mellett haladt tovább, majd visszasorolt mögé. Rövid idő elteltével megelőzte az előtte haladó járművet, majd indokolatlanul hirtelen megállt az út közepén, ezzel vészfékezésre kényszerítette a mögötte közlekedőket. A veszélyes manőver következtében több jármű egymásnak ütközött, míg a balesetet okozó sofőr elhajtott a helyszínről. A nyomozás vizsgálati szakaszában a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat átadta az ügyészségnek, derült ki a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

A rovat további hírei: Sziréna

Feltört fiók

Feltört fiók

2015. jan. 22.

Feltörte ismerőse közösségi oldalát egy dunaújvárosi férfi, ezért információs rendszer, vagy adat megsértésének vétsége miatt emelnek vádat ellene.

Katasztrófavédelem: ifjúsági vetélkedő

Katasztrófavédelem: ifjúsági vetélkedő

2015. jan. 22.

A fiatalok számára rendez versenyt a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A szervezők általános és középiskolás csapatok jelentkezését várják.

Utcai perpatvar

Utcai perpatvar

2015. jan. 22.

A bicskei rendőrök vádemelést javasolnak egy 21 éves férfival szemben, aki tettleg bántalmazott egy etyeki lakost.

A miskároló ex-asszisztens esete - vádemelés lett belőle

A miskároló ex-asszisztens esete - vádemelés lett belőle

2015. jan. 21.

Engedély nélkül hajtott végre Dunaújvárosban műtéti beavatkozást egy macskán az állatorvos korábbi asszisztense.

Tűzmegelőzési Bizottság: évet értékeltek

Tűzmegelőzési Bizottság: évet értékeltek

2015. jan. 21.

Eredményesnek értékelte tavalyi esztendejét a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság, melyre a 2015-ös évben is sok feladat vár.

Nem sikerült meglépniük a teherautónyi lopott vassal

Nem sikerült meglépniük a teherautónyi lopott vassal

2015. jan. 21.

Székesfehérvárról lopott vas, Mezőfalván igazoltatás és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon előállítás. Körbe-körbe. Szabálysértési eljárás indult ellenük.

 A legfontosabb feladat továbbra is a megelőzés

A legfontosabb feladat továbbra is a megelőzés

2015. jan. 20.

A már megkezdett úton haladva fő feladatának továbbra is a lakosság tájékoztatását tűzte ki célul a Fejér Megyei Tűzmegelőzési Bizottság 2015-ben. Az elmúlt év eredményeit és az idei feladatokat január 20-án összegezték a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: harmadjára is nagy siker

  2. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  5. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő