Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Új edzők az akadémián

Sport
röplabda
Dunaújváros
DSE Röplabda Akadémia
utánpótlás

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. szep. 09., 08:03

A terveknek megfelelően fejlődik a DSE Röplabda Akadémia, melyhez a nyár folyamán új edzők, valamint a sárbogárdi fiatal röplabdázók is csatlakoztak.

A DSE Röplabda Akadémia vezetői és játékosai sem pihentek túl sokat a nyár folyamán, hiszen amíg a fiatalok a korosztályos válogatottnál teljesítettek, addig a vezetők a szervezési, ügyviteli munkákkal foglalkoztak. Mint azt Tomanóczy Tibor ügyvezető elmondta, ennek az eredménye, hogy a tavaly már bizonyított, tehetséges fiatalok mellé sikerült újabb reménységeket igazolni, valamint három új edző ideérkezésével az oktató, nevelő munka is könnyebbé, szervezettebbé válik, valamint az edzések színvonala is növekedni fog.

- A nyár folyamán folytatódott az a tudatos, céljainknak megfelelő szervezési munka, amely eredménye, hogy három új edzővel gyarapodott a DSE Röplabda Akadémia stábja, valamint sikerült újabb fiatalokat bevonnunk a munkába. Emellett nagy öröm, hogy Sárbogárd városának röplabdázói csatlakoztak hozzánk. Ebből láthatóan a környezetünkben egyre népszerűbb az akadémiánk, de abban bízom, hogy ez országos szinten is így lesz. Nagy öröm számunkra, hogy a dunaújvárosiak a médiában egyre többet hallanak rólunk, és bízom abban, hogy ezáltal a szurkolóink száma is jelentősen nőni fog. Sokat dolgozunk annak érdekében, hogy a fiúk mellett a női szakágat is megerősítsük. Erre egyre több igény van, melyet mi fel fogunk karolni.

Csukás Zsolt felvétele

Mint azt a kiváló edző elmondta, az utánpótlás nevelés az általános iskolában kezdődik, ezért tovább folytatódik a közös munkájuk a Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskolával, a Baracsi Széchenyi Zsigmond Általános Iskolával. Ebbe a folyamatba még több városi és város környéki iskolát szeretnének bevonni, melyhez az idén a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola csatlakozott.

- Az általános iskolai testnevelés órákon a gyermekeket nem csupán a röplabdázásra, hanem a sport szeretetére neveljük. Így több, mint kétszázan vannak, akik megismerkednek edzőinkkel, és természetesen a röplabda alapjaival. Közülük többen már edzéseinkre járnak, ahol szépen fejlődnek.

A nyíregyházi származású Bartal Gergely új edzőként csatlakozik a DSE Röplabda Akadémiához.

- A Pénzügyőr csapatától érkeztem Dunaújvárosba, ahol már öt évet dolgoztam edzőként. A DSE Röplabda Akadémiánál kiválóan fogadtak a kollégák, akik közé a beilleszkedésem zavartalan volt. Tomanóczy Tibor a nyár elején keresett meg azzal, hogy itt dolgozzam, melyet egy tárgyalási folyamat végén elvállaltam. Szimpatikus volt az a fejlődési ív, melyet az ügyvezető felvázolt, melynek része a több edzési lehetőségről, valamint a sportolói, tárgyi feltételekről szólt.

Ilyen kiváló háttér mellett úgy érzem, jelenlegi munkahelyemen sokkal nagyobb lehetőségem van a szakmai fejlődésre. Mivel a serdülő válogatott másodedzője vagyok, ezért a fiúk nagy részét jól ismerem. Most azonban nem csak velük, hanem a náluk fiatalabbakkal is fogok dolgozni, akikkel igyekszem a lehető leggyorsabban felvenni a ritmust. Azt remélem, hogy az edzések folyamán jól fogunk tudni együttműködni, melynek eredményeként a szezonunk jól indul majd. Elsődleges feladatom a technikai, fizikai felkészítés, melyet a koruknak megfelelően kell kialakítanom, akár egyénileg megszabott feladatokkal is. Nagyon fontos számomra, hogy addigra, mire a felnőtt csapathoz csatlakoznak majd semmilyen problémájuk ne akadjon a technikával és az erőnléttel sem, így fel tudják venni a versenyt az idősebb játékosokkal. Ehhez járul hozzá, hogy három bajnokságban játszunk majd, így a saját korosztályunkon kívül ifi „B” csapatként, valamint a serdülőknél az NBII-es bajnokságban is megmérettetjük magunkat. Ezzel biztosan meg fogják kapni a fiúk azt a terhelést, amellyel fel fognak készülni a következő évekre.

A rovat további hírei: Sport

A négyes döntőért játszik a DKKA

A négyes döntőért játszik a DKKA

2024. jan. 31.

A DVSC ellen lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Magyar Kupa ötödik fordulójában a sportcsarnokban ma délután öt órától.

Parádés évnyitó a szőnyegen (galériával)

Parádés évnyitó a szőnyegen (galériával)

2024. jan. 30.

Remek hangulatban rendezte meg a DKSE birkózó szakosztálya az év első jelentősebb versenyét, melyen kiválóan szerepeltek a klub és fiókszakosztályainak ifjú sportolói.

Felemás hétvége az Andersen Ligában

Felemás hétvége az Andersen Ligában

2024. jan. 30.

A Worm Angels kikapott, a DAB-ASP magabiztosan nyert a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.

Nem tudták borítani a papírformát a fiatalok

Nem tudták borítani a papírformát a fiatalok

2024. jan. 30.

Két vereséggel zárta a DSE Röplabda Akadémia csapata az NB II-es felnőtt bajnokság Gödöllőn megrendezett vasárnapi fordulóját.

Szép dobogós helyek a tollaslabdázóknál

Szép dobogós helyek a tollaslabdázóknál

2024. jan. 29.

Két bronzéremmel és egy második helyezéssel zárták a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett országos ranglista versenyt a Danubius KSE tollaslabdázói.

Hét távozó az Acélbikáktól

Hét távozó az Acélbikáktól

2024. jan. 29.

A légiósok nagy része a Magyar Kupa négyes döntője után távozik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatától.

Átrobogott a DKSE-n az éllovas

Átrobogott a DKSE-n az éllovas

2024. jan. 29.

Végig nagy kedvvel játszva aratott sima, 3-0-s győzelmet a listavezető Kaposvár a DKSE röplabdázói ellen az Extraliga vasárnap esti fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő