A város tisztább levegőjéért
Dunaújváros levegőminőségének aktuális kérdéseiről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester csütörtökön.
Cserna Gábor kiemelte, hogy az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a hivatalhoz szóban és írásban is arról, hogy szennyezett a város levegője. Mint mondta, ebben a város legnagyobb foglalkoztatója, a Dunaferr a legérintettebb. Emlékeztetett arra, hogy a cég a 2004-es privatizációs szerződésében garanciákat vállalt arra nézve, hogy a légszennyezettségi helyzetet kezeli és javítja, de ez a mai napig nem valósult meg. Éppen ezért arra kéri a vasmű menedzsmentjét, hogy ez év december 31-ig készítsenek egy helyzetelemzésen alapuló intézkedési tervet – ami később számon is kérhető lesz rajtuk – amelyben felvázolják, hogy hogyan próbálják meg betartani a privatizációs szerződésben benne foglalt légszennyezettség csökkentésére vonatkozó előírásokat, illetve ha ezt eddig nem tették meg, akkor mit kívánnak tenni a jövőben ennek megvalósítása érdekében.
Mint mondta, a vasmű menedzsmentjének többsége Pestről jár le a városba, és mint fogalmazott: „ők azok, akik, baloldali szavazatukkal a jobbikos képviselőt juttatták országgyűlési mandátumhoz, aki szintén Budapesten tartózkodik” így egészen más képük van a városról, a város levegőjéről, mint az itt élőknek, akik szeretnének normális környezetben, normális levegőjű városban élni. Kiemelte, hogy a Járási Hivatal a következő hetekben soron kívüli, helyszíni ellenőrzéseket végez majd és amennyiben a levegő fokozott szennyeződését tapasztalja, úgy bírságot szabhat ki és eljárást indíthat a vasmű ellen. Mint mondta, nem a bírságolás a cél – melynek összege mérési pontforrásonként elérheti az egymillió forintot – hanem a város levegőminőségének javítása az itt élők érdekében. Arról is szólt, hogy egyes szakértők szerint évtizedek óta nem megoldott probléma a konverteres acélgyártás során keletkező porkibocsájtás megszüntetése, ahogy a zsugorítóműnél sem megfelelő hatásfokkal működik a porleválasztó berendezés. Mint mondta, készültek intézkedési tervek ezeknél az egységeknél, de azok megvalósítási határideje a 2021-es évre esik, ami túl messze van az ügy fontosságát tekintve. Kiemelte, hogy a legszükségesebb esetben a város dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztos segítségét fogja kérni, hogy járjon közben ennek az ügynek a hathatós megoldásában.
A rovat további hírei: Dunaferr
A kormány, a város és a Dunaferr együttműködése kiváló
2018. feb. 20.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Dunaferrel kapcsolatos sajtótájékoztatója után dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője arról nyilatkozott lapunknak, hogy a bérmegállapodás a Dunaferrnél közvetlenül mintegy 6 ezer munkavállalót érint, és 12 ezer ember sorsát határozza meg.
Szijjártó Péter: a Dunaferr fejlődési pályára állt
2018. feb. 20.
A Dunaferr átvészelte a rendkívül nehéz acélipari piaci korszakot, a hosszú távú stratégia helyes kijelölésével a vállalat megerősödött és fejlődési pályára állt - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Megszületett a vasműs bérmegállapodás
2018. feb. 17.
Első lépésben harmincezer, a másodikban további húszezer forinttal nő az ISD Dunaferr Zrt. fizikai munkavállalóinak alapbére a 2018-as esztendőben. Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá vasmű és a szakszervezet vezetése.
A kormány teljes egészében megvásárolná a Dunaferrt
2017. nov. 07.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén több fontos kérdést érintett, melyek között a Dunaferről is szó esett.
Halálos baleset a vasműben
2017. júl. 21.
Meghalt egy huszonkilenc éves fiatalember szerdán a vasműben. A baleset kivizsgálását a felelős hatóságok szakértők bevonásával megkezdték. A vállalat teljes kollektívája mélyen együttérez az elhunyt hozzátartozóival.
Vasasnap - Nyílt nap, fesztiválhangulat és 500 adagos csülök-rekord
2017. júl. 15.
- Jelentős részvétel mellett került sor Dunaújvárosban a XL. Vasas- és Kohásznapra. Az acélipari munka nem könnyű, mindenkinek jár a kikapcsolódás, ezért is szervezték meg újításként immár második éve fesztiváljelleggel a főbejárat előtt – stílszerűen a Vasmű téren - a Dunaferr munkavállalói napját.
Acélszerkezeti Konferencia
2017. máj. 26.
A Dunaújvárosi Egyetem adott otthont csütörtökön a XIV. Acélszerkezeti Konferenciának, melyen neves előadót tárgyalták az ágazat jelenét és jövőjét.