Bravúr és továbbjutás a kupában

spigott - 2018. november 14. 20:02

Parádés második félidei játékkal aratott ötgólos, 27-22-es győzelmet a Siófok ellen, s ezzel bejutott a Magyar Kupa ötödik fordulójába a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.

A csalódást keltő szombati EHF Kupa odavágó után ma már újabb feladat várt a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatára, mely este hat órától a Magyar Kupa negyedik fordulójában látta vendégül a Siófok gárdáját. A találkozó esélyesének a Balaton-partiak számítottak, s ahhoz, hogy legyen esély a továbbjutásra, a játék minden elemében a maximumra volt szükség együttesünktől.

A kezdésre mindenesetre nem lehetett panasz hazai oldalon, mert a mieink tényleg elszántan vágtak neki a meccsnek, Klujber találataival háromszor is magukhoz ragadták a vezetést, s ugyan a vendégek mind a három alkalommal egyenlíteni tudtak, ahogy beszállt a gólszerzésbe Ferenczy és Szalai is, a 8. percre sikerült meglépni kettővel a Siófoktól (5-3). A folytatásban Kobetic vette a nyakába a Balaton-parti gárdát, átlövésből és hétméteresből is rendre betalált a vendégek világklasszisa, így a Siófok a 15. perce utolérte az emberelőnyben is két támadást elrontó Kohászt (7-7). A kiváló játékost azonban a 18. percben ütés miatt piros lappal kizárták a játékvezetők, ám ez a fór is inkább a mieinket zavarta meg, mert a vendégek Böhme révén így is átvették a vezetést (8-9).

A mieink Klujber bravúros átlövésével egalizáltak ugyan, ám a félidő utolsó tíz percére nagyon visszaesett a mieink támadójátéka, igaz az sem segített, hogy Kazai és Klujber kiállításai alatt kétszer is hátrányban kellett volna egyenlíteni. Ez nem sikerült sőt, Aoustin gólja után már 12-10-es előnynek örülhetett a Siófok, s bár Sirián gyorsan válaszolt, a szünetre 12-11-es előnnyel vonulhattak a vendégek.

A térfélcsere után ismét meglépett kettővel a vendégcsapat, míg a mieink Ferenczy szabálytalansága után emberhátrányban próbáltak ismét felzárkózni. Ezt azonban sikerrel tették, mert a Siófok is többet hibázott annál, mint szokott, s Szekerczés találatával a 36. percben sikerült is kiegyenlíteni (14-14). A vendégek helyzetét Tomasevics kapus nehezítette tovább, s mivel a túloldalon Grosch és Szekerczés nem hibázott, a 40. percben már időt kellett kérnie a Siófoknak, mert a mieink nemcsak átvették a vezetést, hanem 18-16-re megléptek ellenfelüktől. A Balaton-partiak továbbra is nagyon pontatlanul tették a labdát, s ezt könyörtelenül kihasználták a mieink, s Szekerczés, Grosch és Kazai találataival 21-16-ra elhúztak.  A Siófok a 45. percben törte meg hosszú gólcsendjét, majd nagy hajrába kezdett, igaz ehhez kellett két elrontott hazai támadás is (23-20).

A kisebb hullámvölgyből Klujber és Szalai remek találata rántotta ki a mieinket, így bő öt perccel a találkozó vége előtt még mindig öttel állt jobban ellenfelénél a Kohász (25-20). A vendégek reményeit Nze Minko igyekezett visszahozni, majd három perccel a meccs vége előtt György László kért időt, hogy felhívja a figyelmet a véghajrá fontosságára. Sirián harcolt ki rendkívül fontos hetest, melyet Klujber értékesített, míg a túloldalon a francia világbajnok Minko hibázott, s ekkor végleg eldőlt a találkozó (26-21). Ugyan a hajrában Aoustin még szépített az álláson, de ez már nem számított, mert a Kohász szenzációsan küzdve, a vendégek hibáit kihasználva 27-22-re megnyerte a mérkőzést, s ezzel bejutott a Magyar Kupa következő fordulójába. A csodálatos győzelmet sajnos beárnyékolta Klujber utolsó percben elszenvedett bokasérülése, a mérkőzésen hét gólt szerző játékost ölben kellett levinni a pályáról.

György László: - Nagyon jól játszottunk, jól küzdöttünk, kevés technikai hibát vétettünk, s a helyzeteinket is jó arányban használtuk ki. Persze helyén kell kezelni ezt a mérkőzést, ahogy a hétvégi EHF Kupa-találkozót is, az igazság valahol a kettő között van. Ezzel együtt jár a dicséret a csapat tagjainak, nagy szívvel küzdöttek az első perctől az utolsóig, s ennek meg is lett most az eredménye.

DKKA – Siófok KC 27-22 (11-12)

DKKA: Csapó – Grosch 2, Klujber 7, Cifra, Nick, Ferenczy 1, Kazai 3. Csere: Tomasevics, Vártok (kapusok), Szalai 6, Dombi, Bouti, Sirián 3, Szekerczés 5, Molnár. Vezetőedző: György László.

DKKA - Siófok KC 27-22

DKKA - Siófok KC 27-22 - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Sport

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

Dunaújvárosi éremeső Szegeden

2025. aug. 04.

Összesen tíz dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenegyedik helyén fejezték be a Szegeden megrendezett korosztályos bajnokság küzdelmeit a DKSE kajak-kenusai.

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

Elhunyt a Dunaferr olimpiai és vb-bronzérmes szlovák hokisa

2025. aug. 03.

Szombaton éjjel 60 éves korában elhunyt a Dunaújváros jégkorongcsapatának korábbi szlovák kiválósága, az olimpiai és világbajnoki bronzérmes Peter Veselovsky.

Kiütéssel tovább a kupában

Kiütéssel tovább a kupában

2025. aug. 03.

Félidőnként négy-négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata Bonyhádon a Magyar Kupa első fordulójában.

Két dunaújvárosi a vb-csapatban

Két dunaújvárosi a vb-csapatban

2025. aug. 02.

Kardos Dominika és Kardos Laura is bekerült a magyar U20-as női vízilabda válogatott végleges világbajnoki csapatába.

Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász

Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász

2025. aug. 02.

Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.

DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban

DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban

2025. aug. 01.

Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.

DSTV: a pound fitness világában

DSTV: a pound fitness világában

2025. aug. 01.

Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.