Dunaújváros Hetilap

Dolgozni egy életen át

Vass Ádám - 2018. november 9. 14:43

Somorác Ferencné, Erzsike néni egy hete töltötte be a kilencedik ikszet, ez alkalomból pedig Gombos István alpolgármester is felköszöntötte őt az önkormányzat nevében.

Igazán szép kerek évfordulóhoz érkezett Somorác Ferencné, Erzsike néni, aki egy hete töltötte be kilencvenedik életévét, vagyis nem sokára kereken 33 ezer napos lesz. Erzsike néni Baracson született, egyetlen testvérével itt is nőttek fel. Tizenkilenc évesen Budapestre költözött, majd egy építészmérnökhöz ment feleségül, akivel később külön váltak. Dunaújvárosba a hatvanas években érkezett és a vasműben vállalt állást a hengerműben, ahol egészen a nyugdíjba vonulásáig dolgozott. Egy fia született, ma pedig unokahúga gondozza őt. Születésnapját családja körében ünnepelte, akik akkor is vele voltak, mikor pénteken délelőtt Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester érkezett hozzá, hogy felköszöntse őt a jeles alkalomból.

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: gondolatok a szolidaritási adóról

DSTV: gondolatok a szolidaritási adóról

2025. feb. 26.

A hírről már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy 1,72 milliárd forint szolidaritási adót kell fizetnie idén városunknak. Az újabb kormányzati elvonás egyúttal azt is jelenti, hogy minden dunaújvárosi 41 ezer forintot tesz a közösbe. Hangkép.
 

DSTV: véradás a farsang jegyében

DSTV: véradás a farsang jegyében

2025. feb. 25.

Jól ismert helyszínnel folytatódott a véradások sora, derül ki a DSTV összegzéséből. Farsangi véradásnak adott otthont a Munkásművelődési Központ a napokban – már a nyitány alkalmával is sokan várták a csapolást. Hangkép.
 

Gyászol a Vasvári iskola közössége, elhunyt Takács Attila

Gyászol a Vasvári iskola közössége, elhunyt Takács Attila

2025. feb. 24.

A halálhírt a Vasvári Pál Általános Iskola vezetősége és tantestülete tette közzé az intézmény hivatalos közösségi felületén. Takács Attila 61 évet élt, türelemmel viselt, hosszú betegség után távozott. Nekrológ.

Nem várhat a villamos hálózatot érintő gallyazás, kezdődik a munka

Nem várhat a villamos hálózatot érintő gallyazás, kezdődik a munka

2025. feb. 24.

Az E.ON Dél-Dunántúli Áramhálózati Zrt. megbízásából az Ágvágó Szolgáltató Kft. munkatársai gallyazási munkálatokat végeznek a városban – már mától!

DSTV: minden adomány célba ért

DSTV: minden adomány célba ért

2025. feb. 23.

Az utolsó eszközök átadásával hivatalosan is lezárta a Karácsony Mindenkié! elnevezésű jótékonysági akcióját a DLSZ "Jót, szívből – Dunaújvárosért!" akciócsoportja a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Krónikus Belgyógyászati Osztályán. A felújított nővérszobát már decemberben átadták, illetve az összegyűlt ajándékok egy részét. Hangkép.

Elképesztő világrekord a levegőben

Elképesztő világrekord a levegőben

2025. feb. 23.

Kiss Gábor és édesapja, Kiss József együtt hasítják a levegőt – teszik ezt repülőből, több ezer méteres magasságból ugorva. Járják a világot több ország képviselőivel, tavaly pedig egy nagyszabású rekordkísérletben is részt vettek Arizonában. Figyelem, ez az extrém sport tériszonyosoknak nem ajánlott!

Jól kivitelezett diétával a testünkért

Jól kivitelezett diétával a testünkért

2025. feb. 22.

Glutén, tejszármazék vagy éppen tojás – manapság már nem meglepő, ha valaki kerüli ezeket az ételcsoportokat. A megsokasodott intoleranciák és allergiák okait érdemes keresni, de mi most egy dietetikus kérdeztünk arról, hogy mi a különbség az említett tünet együttesek között és arról, hogy mire kell figyelni diéta esetén.