Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Könnyed sikerek idegenben

Sport
vízilabda
Dunaújváros
utánpótlás
DFVE
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2018. nov. 06., 12:44

A DFVE serdülői leány vízilabdázói 24, míg az ifjúságiak 27 gólt szerezve nyerték újabb bajnoki mérkőzésüket a bajnokságban.

Szegeden, az idei szezonban még pont nélkül álló SZNVE ellen folytatták a korosztályos bajnokságok küzdelmeit hétvégén a DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói. Fiataljaink egyértelmű esélyesként vágtak neki mérkőzéseiknek, s a serdülők már az első negyedben szerzett hat góljukkal tudatosították vetélytársukkal, hogy túl sok jóra ezúttal sem számíthatnak. Schmidt Tamás tanítványai a folytatásban sem adtak esélyt a hazaiaknak, a második felvonást hat, a harmadikat három, míg a negyediket újabb öt góllal nyerték meg, így kiütéses, 24-5-ös győzelmet aratva szerezték meg a három pontot, ám ennek ellenére is csak a kilencedik helyről várhatják a bajnokság jövő heti folytatását.

Kép: DO-archív

Az ifjúságiak szintén toronymagas favoritjai voltak szegedi meccsüknek, ám az első felvonásban azért még akadozott a gépezet, s ez elsősorban a védekezésre volt igaz. A dunaújvárosi fiatalok azonban ennek ellenére is kétgólos előnyből vágtak neki a folytatásnak, melyben azért már kijött a két gárda közti erőkülönbség. A második negyedben hét újabb találatnak örülhettek vízilabdázóink, akik a félidei 12-5-ös vezetésük ellenére sem vettek vissza a tempóból, s a fordulás után újabb tizenöt gólt szerezve győztek végül 27-10-re, így öt fordulót követően a negyedik helyen állnak a tabellán, mindössze három ponttal lemaradva az éllovas Szentestől.

Eredmények, gólszerzők

Serdülők
SZNVE – DFVE 5-24
(1-6, 2-8, 1-4, 1-6)
Gólszerzőink: Sümegi Nóra Virág 6, Somogyvári Lili 5, Jonkl Csenge 3, Zalay Flóra 3, Erdélyi Hédi 2, Szabó Nikolett 2, Kardos Laura 2, Kardos Dominika 1.

Ifjúságiak
SZNVE – DFVE 10-27
(3-5, 2-7, 3-8, 2-7)
Gólszerzőink: Huszti Vanda 11, Szellák Csenge 4, Szabó Nikolett 3, Lara Luka 3, Sümegi Nóra Virág 2, Erdélyi Hédi 2, Pál Réka 2.

A rovat további hírei: Sport

Álom maradt a döntő 10 méteren

Álom maradt a döntő 10 méteren

2024. aug. 30.

Nem sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé Gurisatti Gyulának a légpisztolyosok 10 méteres versenyszámában a párizsi paralimpián.

Új néven, nagy célokkal vágnak neki a szezonnak

Új néven, nagy célokkal vágnak neki a szezonnak

2024. aug. 30.

A korábbi egyetemi asztalitenisz csapatok és játékosok új név alatt folytatják szeptembertől a bajnoki szereplést a másod- és harmadosztályban.

DSTV: készül az új műfüves pálya

DSTV: készül az új műfüves pálya

2024. aug. 29.

Mint arról már korábban beszámoltunk, hatalmas fejlesztés célegyenesébe érkezett a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség, s vele együtt persze a város is. Már dolgoznak a munkagépek a Lorántffy iskola melletti területen, készül az új műfüves sportpálya! Hangkép.

Hasznos edzőmeccset játszottak a futsalosok

Hasznos edzőmeccset játszottak a futsalosok

2024. aug. 29.

Rengeteg tapasztalattal bíró felkészülési mérkőzést vívott az ELTE-BEAC gárdája ellen a Dunaújváros Futsal felnőtt együttese szerdán este.

Épül a DLSZ Aréna új műfüves pályája

Épül a DLSZ Aréna új műfüves pályája

2024. aug. 28.

Megkezdték a DLSZ Aréna második műfüves pályájának építését, melyet a tervek szerint szeptember végén, október elején vehetnek birtokba a városi kispályás labdarúgók.

Hibátlanul a nyolc közé

Hibátlanul a nyolc közé

2024. aug. 28.

Mindhárom csoportmeccsét megnyerte a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U19-es női vízilabda válogatott a zágrábi korosztályos Európa-bajnokságon.

Paralimpia 2024: szerdán rajt Párizsban

Paralimpia 2024: szerdán rajt Párizsban

2024. aug. 27.

Gurisatti Gyula három számban is megméreti magát a párizsi paralimpián.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  2. Amit a címkékről tudni érdemes

  3. Hatalmas küzdelem, bravúros pontszerzés

  4. DSTV: matchboxok a templomban

  5. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

Videók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő