Megvan az első siker!
Nagyon fontos győzelmet aratott a Szolnok elleni hazai bajnokin a Dunaferr SE röplabda csapata az NB I B Csoportjának 5. fordulójában.
Alsóházi rangadón fogadta a Dunaferr SE első osztályú röplabda csapata a Szolnok együttesét ma este az NB I B Csoportjának 5. fordulójában. Mivel mindkét fél még nyeretlen volt az idei kiírásban, így mindenképpen kiélezett, végletekig izgalmas mérkőzésre számíthattunk. Ennek megfelelő hőfokkal indult a találkozó, melyen mindkét gárda a szokottnál is idegesebben kezdett, ettől függetlenül öt ponttal megléptünk (5-0). A következő labdamenetekben azonban több hiba csúszott be, így egyenlített a Szolnok (6-6). Itt azonban újabb fordulat következett Iván Bence nyitásai után (15-7), mely előnyt sikerült megtartani (15-10).
Mivel a hullámzó játék kissé kisimult, így a vezetésünk egyre nőtt (21-11). A Szolnok becsülettel küzdött, és a hazai hibákat kegyetlenül ki is használta (21-15), de a végét Tomanóczy Bálint pontjával a Dunaferr zárta le (25-17). A második szett szorosan indult (5-5), mely időszakban egymás hibáiból éltek a csapatok (6-9). Tomanóczy Tibornak ekkor időt kellett kérnie, de ez sem segített (9-11). Továbbra sem tudott felpörögni csapatunk, ráadásul a hibáink száma sem csökkent, a hátrányunk viszont folyamatosan nőtt (15-20). Ezt nem tudták feldolgozni a fiaink, amely egyenes következménye lett a szett elvesztésének (17-25). A fejeket a térfélcsere idejében kellett helyreraknia a szakvezetésnek, és ami döntőnek bizonyult, hogy beállt a kezdő felállásba a rutinos Hatvany Zsolt, hiszen ő belülről tudta motiválni csapattársait. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de csak azért, mert egymás hibáiból szerezték pontjaikat (7-7). Innen azonban sikerült megindulni (12-8), és a négy pontos előnyt megőrizni (17-13).
A vége tartogatott még izgalmakat, végül azonban a miénk lett a szett (21-21). A negyedik játékot jól indítottuk, viszont ismét gyerekes hibák miatt szoros lett az állás (6-5). A folytatásban felpörgette a ritmust a Dunaferr, amely szép pontokban mutatkozott meg (14-7). Ezt az előnyt megpróbálták csökkenteni a vendégek (16-10), de ezt nem engedték a mieink (20-13). Laczi Dominik remek pontja után már éreztük, hogy meg lesz a meccs, ami a Dunaferr első győzelmét jelentette (25-17).
Dunaferr SE – Szolnoki Röplabda Klub 3-1 (25-17, 17-25, 25-21, 25-17)
Dunaferr SE: Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Csizmadia Tamás, Móró Ákos, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Cserék: Balázs Bálint, Majoros Balázs, Hatvany Zsolt, Iván Gergő, Mihucz Csaba. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.
Szolnoki Röplabda Klub: Csendes Csaba, Boa Szabolcs, Tamasi Ákos, Szabó Péter, Soyvural Kevin, Varga Zoltán, Farkas Róbert Zsolt (liberó). Cserék: Oláh Dominik, Timár Mike, Mészáros Márton (liberó). Vezetőedző: Gulyás Ferenc.
A rovat további hírei: Sport
Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon
2024. nov. 27.
A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.
DSTV: magabiztos győzelem idegenben
2024. nov. 26.
Újabb fordulót rendeztek az asztaliteniszezők NB III-as mezőnyében az elmúlt hétvégén. A dunaújvárosi Pentele Asztalitenisz SE ezúttal Bonyhádra látogatott, ahol a bonyhádi egyesület második csapatával mérkőzött meg és simán gyűjtötte be a győzelemért járó pontokat. Hangkép.
Női kézilabda Eb - A legjobb hat közé kerülés a magyar válogatott célkitűzése
2024. nov. 26.
A legjobb hat közé kerülést tűzte ki célul a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) a női válogatott elé a csütörtökön kezdődő, részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt.
Ádám Anitára emlékeztek a női labdarúgók
2024. nov. 26.
A Kecskeméti LC labdarúgóinak sikerével ért véget a tizenegyedik alkalommal megrendezett Ádám Anita Emléktorna a Rácalmási Sportcsarnokban.
Remek második félidő Pakson
2024. nov. 25.
Sorozatban aratott ötödik győzelmüknek örülhettek a Dunaújváros FC női labdarúgói az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjában.
Maguknak köszönhették a vereséget Acélbikáink
2024. nov. 25.
Sok helyzetet kihagyott, a speciális játékelemekben finoman szólva sem remekelt, így háromgólos vereséget szenvedett a DAB jégkorong csapata a Csíkszereda ellen.
DSTV: játékkal emlékeztek
2024. nov. 24.
2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.