Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 20. Klaudia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nagy csatában vesztett a Dunaferr

Sport
Dunaújváros
röplabda
bajnokság

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2018. nov. 16., 20:45

A történelem megismételte önmagát a Dunaferr és a Debrecen röplabdázóinak összecsapásán, hiszen a vendégek ismét 0-2-ről fordítottak és nyertek.

Háromesélyes mérkőzés várt ma este a Dunaferr SE NBI-es röplabda csapatára a Debrecen ellen. Mivel a felek eddig háromszor találkoztak rövid időn belül, mely találkozókat rendre a DEAC nyerte, így a mostani összecsapás esélyeseinek is ők számítottak. Ami azonban bizakodásra adott okot Tomanóczy Tibor együttese számára az az volt, hogy az utóbbi két mérkőzésen csupán nagyon kicsi különbséggel vesztettek, így ma volt esély a visszavágásra. Felváltva estek a pontok a meccs elején (5-5), majd hihetetlen sorozatot produkálva ellépett a Dunaferr négy ponttal (13-9). Ezt követően nagyobb energiákkal támadott a Debrecen, akiknek ezáltal sikerült felzárkózniuk (14-14), a vezetést azonban nem adtuk oda (18-16). Ettől lett izgalmas a végjáték, melyben hihetetlen hosszú labdameneteket, szép pontokat (22-22), végül hazai győzelmet láttunk (29-27).

A második szett eleje a vendégeknek indult jobban (4-6), de nagy koncentrációval sikerült a fordítás (8-7). Ez azonban tiszavirág életű volt csakúgy (8-9), mint a DEAC előnye, melyet egy hatpontos sorozattal vertünk vissza (14-9). Ekkor ennél az állásnál beragadtak fiataljaink, így Tomanóczy Tibornak kellett időt kérnie (14-13), mely tanácsokat megfogadva három pontot tett közé csapatunk (19-16). A vége ismét szorossá vált (21-21), mely időszakban a Dunaferr volt a kezdeményezőbb, a ponterősebb (23-21), ami győzelmet ért (25-23). Kettő nullás előnyünk már a Magyar kupában volt, akkor azonban nem sikerült megnyerni a találkozót, ezért ennél az állásnál még jobban kellett koncentrálni, mint előtte. Ez érezhető volt mindkét félnél, hiszen fej-fej mellett haladtak a csapatok (6-6) egészen 8-11-ig, amikor kisebb hullámvölgybe került a Dunaferr. A jókor jött hazai időkérés egyenlítést ért (12-12), ám ezt ekkor visszaverte a Debrecen öt gyors és pontos támadás befejezéssel (12-17). Sajnos a távolság nem csökkent, hanem nőtt (13-19), így innen kellett volna tudni felállni.

Ez azonban nehéznek bizonyult, és szépített a DEAC (17-25). A negyedik szettre nyitott maradt a kérdés, hogy a végén ki örülhet majd a végső sikernek. Ehhez az első lépéseket a Debrecen tette meg (6-10), mely gyors hazai időkérést eredményezett. Ez most nem hozott változást a játékban (7-14), ráadásul a cseréink ellenére a hátrány csak nőtt, és nőtt (10-21). A cél az kellett legyen, hogy a mínusz tízből kijöjjünk. Ez olyan remek sorozattal párosult, amely hat pontot hozott sorozatban (17-22), de a végére összeszedték magukat Bagics Balázsék, és mint a kupában, egyenlítettek (17-25). Az ötödik mindent eldöntő szettre a vendégek mehettek lélekben erősebben, hiszen 0-2-ről sikerült az egyenlítés, de bízva a Dunaferrben, arra vártunk, hogy mi legyünk a végső győztesek. Az ütközet eleje elment (3-8), amely fejben nagyon megfogta fiataljainkat, akik ebből megpróbáltak felállni, de nem sikerült. Megismétlődött tehát a Magyar kupa végeredménye, vagyis a Debrecen mehetett haza vidámabban.

Dunaferr SE – DEAC SNK Kft 2-3 (29-27, 25-23, 17-25, 17-25, 15-10)

Dunaferr SE: Hatvany Zsolt, Tomanóczy Bálint, Laczi Dominik, Iván Bence, Móró Ákos, Matyiák Árpád, Sárközi Kálmán (liberó). Cserék: Csizmadia Tamás, Balázs Bálint, Majoros Balázs, Iván Gergő, Mihucz Csaba. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

DEAC SNK Kft: Remete László, Hubicska Patrik, Budai Balázs, Kiss Imre, Bagics Balázs, Tóth András, Mészáros Zoltán (liberó). Cserék: Bakács Adorján, Árvai Péter, Pallós Gergő, Nagy Attila Ádám, Szikszai Marcell. Vezetőedző: Fodor Antal.

A rovat további hírei: Sport

Újabb fontos meccs vár a DFC-re

Újabb fontos meccs vár a DFC-re

2024. ápr. 06.

Hazai pályán, az MTK második számú együttese ellen tehet újabb lépést a kiesés elkerülése felé a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután négy órától.

Kiütéses győzelem a Tihany ellen

Kiütéses győzelem a Tihany ellen

2024. ápr. 06.

Mindkét félidőben hat-hat gólt szerezve ütötte ki a vendég tihanyiakat a Dunaújváros Futsal csapata Rácalmáson pénteken este.

Hazai rangadó előtt a DFVE

Hazai rangadó előtt a DFVE

2024. ápr. 05.

A bajnoki címvédő ellen tehet nagy lépést az elődöntő felé a DFVE női vízilabda csapata a Fabó Éva Sportuszodában szombaton délután öt órától.

Itthon vághatnak vissza a Tihanynak futsalosaink

Itthon vághatnak vissza a Tihanynak futsalosaink

2024. ápr. 05.

Bár az alsóház megnyeréséhez már bravúr kell, a győzelem reményében fogadja a Dunaújváros Futsal gárdája a tihanyiakat pénteken este hét órától.

Francia átlövőt igazolt a Kohász

Francia átlövőt igazolt a Kohász

2024. ápr. 04.

A 29 esztendős Déborah Kpodar a román CS Gloria 2018 Bistrița-Năsăud csapatától érkezik Dunaújvárosba a 2024/2025-ös szezonban.

Győrben sem hibázott a DFVE

Győrben sem hibázott a DFVE

2024. ápr. 04.

Szinte végig vezetve aratott magabiztos, nyolcgólos győzelmet a DFVE női vízilabda csapata a Győr vendégeként szerdán este.

DSTV: új fitneszpark a Vasváriban

DSTV: új fitneszpark a Vasváriban

2024. ápr. 03.

Ünnepélyes keretek között adták át a Vasvári iskola új fitneszparkját, amely öt eszköz telepítésével startolt el március derekán. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Előremutató pályázaton dolgozik a KMI csapata

  2. DSTV: eredményes negyedév

  3. Kisebb-nagyobb fejlesztések a Békevárosban

  4. DSTV: új szakképzési bázis

  5. Hogyan tervezz hatékony kampányokat webshopodnak?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: eredményes negyedév

DSTV: eredményes negyedév

Embedded thumbnail for DSTV: új szakképzési bázis

DSTV: új szakképzési bázis

Embedded thumbnail for DSTV: mozgalmas iskolai napok

DSTV: mozgalmas iskolai napok

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő