Vasárnap kezdődik az Adventi Forgatag
Az Adventi Forgataggal és az Angyaldoboz akcióval kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és Kiss András, a Tourinform Iroda vezetője.
Cserna Gábor elmondta, hogy az idei Adventi Forgatagot – ami a város egyik legnagyobb rendezvénye – tízmillió forinttal támogatta az önkormányzat, míg a szilveszteri utcabált ötmillióval. A polgármester kiemelte, hogy a Forgatag már advent első vasárnapján elkezdődik, ökumenikus egyházi programmal. A színpadi műsorok december harmadikán kezdődnek, több neves fellépő is megfordul majd a színpadon, köztük az Ismerős Arcok, Takács Nikolas, Kelemen Angelika és Raul is. Az Angyaldoboz akcióval kapcsolatban elmondta, hogy idén hatodik alkalommal szervezi meg ezt a jótékonysági ajándékgyűjtő akciót a Tourinform Iroda, melynek során dunaújvárosiak segíthetnek dunaújvárosiakon.
Ennek során a már nem használt, de még jó állapotban lévő játékokat, könyveket, sportszereket lehet felajánlani és egy dobozba becsomagolva eljuttatni az MMK-ban vagy a Tourinform Irodába lévő gyűjtőpontokra december 7-ig. Az így összegyűjtött adományokat az Útkeresés Segítő Szolgálat, valamint a Vöröskereszt munkatársai még karácsony előtt eljuttatják a rászoruló családokhoz. Kiss András elmondta, hogy egymillió forintot fordítottak a karácsonyi világosítás korszerűsítésére, melyben a Dunaferr iskola diákjai nagyban kivették a részüket. Mint mondta, a lakossági igényeket figyelembe véve idén a betlehemet és a manóházakat a színpaddal szembe helyezik el, hogy központi helyet kapjanak a Forgatagban. Idén december 6-án jön a Mikulás a főtérre és még 7-én és 8-án is itt lesz, hogy fogadhassa a gyerekeket a főtéren felállított sátrában. Kiemelte, hogy a város karácsonyfáját idén a Pannon Oktatási Központ diákjai díszítették fel úgy, hogy az színvilágában egyezzen a forgatag díszítésével. A színpad háttérképe idén nem vetített fény lesz, hanem Joó László és graffitis csapatának alkotása.
A rovat további hírei: Közélet
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!
Vidámság a szerető család körében
2024. ápr. 29.
Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról.