Legyőzte Romániát, de kiesett a magyar válogatott

doszerk - 2018. december 12. 20:08

A magyar női kézilabda-válogatott 31-29-re legyőzte Románia csapatát a franciaországi Európa-bajnokság középdöntőjének szerdai utolsó fordulójában, Nancyban, ennek ellenére nem jutott tovább csoportjából.

A magyar játékosok a mérkőzés előtt tudták, hogy legalább 19 góllal kellene győzniük a biztos elődöntőbe jutáshoz, és legalább 11 találattal, hogy az ötödik helyért folytathassák szereplésüket. Pikáns volt az edzők párharca is, hiszen a magyarok szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen 2016-ban a román CSM Bucurestit vezette Bajnokok Ligája-győzelemig a Győri Audi ETO KC elleni döntőben, míg a románok szakvezetője, Ambros Martín négyszer nyert BL-t a győriek mestereként. Románia sokkal reálisabb továbbjutási esélyekkel várta a rangadót, és ez eleinte látszott is a két csapat játékán, ugyanis jobban összpontosított, és sokkal pontosabb, gyorsabb volt az ellenfél, ennek köszönhetően négy góllal ellépett (9-5). Rasmussen első időkérése után némileg csökkent a különbség, de a románok balátlövőjével, Cristina Neaguval szemben nem sikerült megfelelően védekezni, húsz perc alatt öt gólt lőtt.

A magyarok eleinte a két szélső, Lukács Viktória és Schatzl Nadine góljaival tartották magukat, majd a hajrában Kovács Anna és Kovacsics Anikó találataival egyenlítettek (17-17). A második félidő elején vezetett először a magyar együttes, majd Kiss Éva sorozatban három ziccert védett, Ambros Martín pedig időt kért. A győri kapus a folytatásban is bravúrokat mutatott be, csapattársai pedig hat perc alatt 5-0-s sorozatot produkáltak (25-20). A románok rendezték a védekezésüket, egy 4-0-s szériával felzárkóztak, de az 52. percben súlyosnak tűnő térdsérülés miatt elveszítették Cristina Neagut, aki addig 12 lövésből kilenc gólt dobott. A zsűri a videobírós visszajátszás megtekintését követően úgy döntött, hogy nem bünteti a szabálytalankodó Planéta Szimonettát. Az ellenfél egyenlítése után Kiss Éva újabb védéseire alapozva megint el tudtak lépni a magyarok, és mivel az utolsó szűk három percben már nem született gól, a magyarok nagy küzdelemben, bravúros teljesítménnyel győzni tudtak.

Képek forrása: MTI (Kovács Tamás felvételei)

A magyar kapusok közül Kiss Éva 31 lövésből 13-at védett, Bíró Blanka 13-ból kettőt. A két válogatott 98. alkalommal találkozott egymással, a mérleg magyar szempontból kilenc döntetlen és 33 vereség mellett immár 56 győzelem. A magyar együttes előbb 28-25-re kikapott az előző tornán ezüstérmes Hollandiától, majd Horvátországot 24-18-ra, Spanyolországot pedig 32-26-ra legyőzte, így a montbéliard-i C csoport második helyén végzett. A középdöntő II. csoportjában 38-25-re kikapott a címvédő Norvégiától, majd 26-25-re nyert Németország ellen, végső helyezése pedig a késő esti mérkőzések eredményétől függ.

Magyarország-Románia 31-29 (17-17)

Magyarország: Bíró - Lukács 5, Kovacsics 5, Planéta 1, Szabó L., Háfra 6, Schatzl 6, cserék: Kovács A. 4, Tóth G., Tóvizi 2, Kiss É., Lakatos 2, Pálos-Bognár, szövetségi kapitány: Kim Rasmussen.

-MTI-

A rovat további hírei: Sport

DSTV: várják a fiatalokat

DSTV: várják a fiatalokat

2025. jan. 17.

Az elmúlt években többször is elhangzott már az a mondat a részünkről, mi szerint a különböző sportos közösségek és egyesületek esetében megkerülhetetlen tényező az utánpótlás. Most is erről lesz szó, a DKSE úszó szakosztályánál jártunk. Hangkép.

DSTV: jót, szívből a jövőben is

DSTV: jót, szívből a jövőben is

2025. jan. 17.

2024-ben közel 11 millió forint értékben gyűjtött adományt és segített különböző projekteket a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja. Petrás Gáborral a sportszakmai kérdéseken túl a jótékonyságról is beszélgettünk az elmúlt esztendő végén. Hangkép.

Második erdélyi túrájukon az Acélbikák

Második erdélyi túrájukon az Acélbikák

2025. jan. 17.

Idegenben, a Csíkszereda elleni összecsapással folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este fél hattól.

Már új borításon játszhatnak a röplabdázók

Már új borításon játszhatnak a röplabdázók

2025. jan. 16.

December derekán elkezdték a munkálatokat, s januárra teljesen el is készült a Dózsa iskola tornatermének új borítása, így a jövőben egy modern, a korábbinál sokkal biztonságosabb felületen sportolhatnak az iskola diákjai és ifjú röplabdázóink is.

Magyar siker az idegek csatájában

Magyar siker az idegek csatájában

2025. jan. 16.

Óriási küzdelemben ötméteresek után aratott 18-17-es győzelmet a spanyolok ellen a magyar női vízilabda válogatott a Világkupa görögországi selejtezőjének utolsó csoportmeccsén.

Debreceni továbbjutás a kupában

Debreceni továbbjutás a kupában

2025. jan. 16.

A kapuk előtt sokkal pontosabb DEAC hazai jégen is legyőzte Acélbikáinkat a Magyar Kupa negyedik fordulójában.

Miskolci öröm a hétközi fordulóban

Miskolci öröm a hétközi fordulóban

2025. jan. 16.

Csak a harmadik játszmában tudta megnehezíteni a házigazda MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata az Extraliga szerda esti fordulójában.