Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tovább a fejlődés útján

Sport
úszás
Dunaferr SE
évzáró
Bene Vera

facebook megosztás

Vass Ádám - 2018. dec. 10., 19:34

Újabb előrelépést könyvelhet el a Dunaferr SE úszó szakosztálya az idei évben. A 2018-as esztendőt lezáró ünnepségen a hazai és nemzetközi sikereket is felelevenítették az egyesület tagjai.

Sikeres évet tudhat maga mögött a Dunaferr SE úszó szakosztálya. A 2018-as évet lezáró ünnepséget a hagyományoknak megfelelően a Campus étteremben tartották, ahol az egyesület vezető és edzői mellett a versenyzők is jelen voltak a legkisebbektől a legnagyobbakig. Köszöntőt tartott Bene Vera szakosztályvezető is, aki szerint ez az év mindenképpen arról lesz később emlékezetes, hogy idén október végén kellett elhagyniuk az otthonukat, vagyis az uszodát a felújítás miatt. Mint mondta, erre már év eleje óta készültek, mégis sok nehézség adódott a költözéskor, ugyanakkor megmutatkozott közösségük ereje is és az összetartozásuk. Külön kiemelte az idősebb versenyzőket, valamint a szülőket, akik mindenben segítségükre voltak az egyesületnek és a fiatalabb versenyzőknek is.

Az új helyszínek azonban biztosítják a lehetőséget a nyugodt munkára a következő nyárig, amikor újra birtokba vehetik a vadonatúj és minden tekintetben korszerű uszodát. Kiemelte azt is, hogy mindezen nehézségeik ellenére sem az időeredmények, sem az érmek száma nem csökkent, sőt kifejezetten jól alakulnak, ahogyan az egyesület tagjainak létszáma is, ami ebben az évben is nőtt.  Ez annak is köszönhető, hogy az önkormányzattól minden segítséget megkaptak és az iskolák, különösen a Vasvári iskola is nyitottan, rugalmasan áll a változásokhoz. Az idei eredményekkel kapcsolatban elmondta, a versenyzők 48 megmérettetésen képviselték a Dunaferrt, amelyek közül három külföldi verseny volt, valamint részt vettek az első hazai rendezésű világkupán is. Ezeket az eredményeket figyelembe véve az országos ranglistán a tavalyi 26. helyezést megjavítva már a 21. helyen állnak a sorban.

A helyezésük azért is kiemelkedő, mert az országban több, mint száznegyven egyesület van jelenleg. Még impozánsabb az, hogy annak a mindössze kilenc egyesületnek a tagjai, akik ebben a naptári évben minden korosztályban pontszerző helyeket értek el, méghozzá összesen tizenhét dunaferres fiatallal. Őket Bene Vera szakosztályvezető külön is megemlített és a többiek hatalmas tapssal méltatták. Az est végén jó hangulatú beszélgetés és vacsora kezdődött, valamint elkezdték tervezgetni a 2019-es évet, ami talán az ideinél is jobb lehet majd.

A rovat további hírei: Sport

Családi csapattal országos bajnok a POK

Családi csapattal országos bajnok a POK

2023. máj. 18.

Minden mérkőzését megnyerve hódította el a sakkozók országos diákolimpiai csapatdöntőjének első helyét a Pannon Oktatási Központ együttese.

Egy sima, egy fordított

Egy sima, egy fordított

2023. máj. 18.

A DKKA U17-es csapata kikapott, az U19-esek viszont kiütéssel nyerték a Csepel elleni korosztályos bajnoki találkozót.

Köszöntötték a bajnokokat! (galériával)

Köszöntötték a bajnokokat! (galériával)

2023. máj. 18.

Büszkén és örömmel ismerte el a Dunaújvárosi Egyetem DSE első számú asztalitenisz csapatának NB I-es bajnoki címét városunk, és az egyetemi sportegyesület vezetése is.

Ezüstérmes a DFVE a bajnokságban

Ezüstérmes a DFVE a bajnokságban

2023. máj. 17.

A második helyen végzett az OB I-es pontvadászatban a DFVE női vízilabda csapata, miután a finálé második mérkőzésén 10-7-es vereséget szenvedett az Eger együttesétől.

Visszahoznák Dunaújvárosba a döntőt

Visszahoznák Dunaújvárosba a döntőt

2023. máj. 17.

Mindenképpen nyernie kell a DFVE női vízilabdázóinak Egerben ahhoz, hogy ne érjen véget már ma a bajnoki finálé.

Virágcsokrok az Eb-hősöknek

Virágcsokrok az Eb-hősöknek

2023. máj. 17.

Városunk vezetése is köszöntötte a közelmúltban véget ért Európa-bajnokságon remekül szereplő magyar női tornász válogatott DKSE-s tagjait.

Megmozdult Dunaújváros, és egy jó ügy mellé állt (galériával)

Megmozdult Dunaújváros, és egy jó ügy mellé állt (galériával)

2023. máj. 16.

Nagyon komoly közösségi összefogás és szervezőmunka után, közel kétszázan vettek részt a Fabó Éva Sportuszodában tartott Sportolói Véradás Rekordkísérlettel elnevezésű rendezvényen. Akkora volt a roham, hogy az akció a helyi OBI áruházban folytatódik csütörtökön délután! Minden téren siker!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő