Az Eb-re hajtanak a fiatalok!
Öt játékossal vesz részt a Mariborban zajló ifjúsági röplabda Európa-bajnokság selejtezőjében a DSE Röplabda Akadémia.
A Kelemen István szövetségi kapitány és Kovács Zsolt edző vezetésével (mindketten a DSE Röplabda Akadémia edzői) megérkezett ifjúsági válogatottunk az Eb-selejtező helyszínére, Mariborba, mely egyben MEVZA-torna is. Ami a legfontosabb, hogy mindenki egészséges, sérülés, betegség nem hátráltatja a nemzeti együttest. A mieink ma Szlovákia, míg csütörtökön Szlovénia, majd pénteken Ciprus ellen lépnek pályára. Lelkes csapatunknak a felkészülése rendben zajlott, mely időben a válogatott Olaszországban vett részt egy nemzetközi tornán, ahol az értékes második helyet szerezte meg.
Kép: Magyar Röplabda Szövetség
Ezt követően a válogatott az osztrák Schielleitenbe utazott, ahol edzőmérkőzéseket játszott nyugati szomszédunk nemzeti együttesével, ahonnan ismét Izsákra, a csapat felkészülési központjába tértek vissza. Innen indultak Mariborba, ahol mától már élesben megy a játék, hiszen innen juthatnak ki fiaink a kontinensviadalra. Az út Szlovénia, Szlovákia, Ciprus legjobbjain keresztül vezethet az Eb-re, de a részvétel kivívása nehéz feladat, hiszen a mostani tornáról automatikusan csak a győztesek jutnak tovább első körön, a 2-7. helyezettek pedig egy később megrendezésre kerülő második fordulóban folytatják.
A válogatott kerete: Bogdán Bence (Kecskemét), Dulcz Bende Levente (Dunaújváros), Fenyvesi Barnabás (Kaposvár), Kecskeméti Bálint (Dunaújváros), Kiss Bendegúz (Kecskemét), Nagy Dávid (Kaposvár), Quintz Tamás (Dunaújváros), Sümegi Kristóf (Dunaújváros), Szabó Kornél (Kecskemét), Szentesi Bálint (Felsőváros), Tamási Dávid (Dunaújváros), Tóth Kristóf (Dabronc). Szövetségi kapitány: Kelemen István. Edző Kovács Zsolt.
Menetrend:
Január 9., szerda
09:00 Magyarország – Szlovákia (fiú U17-es Eb-selejtező), Maribor
Január 10., csütörtök
17:30 Szlovénia – Magyarország (fiú U17-es Eb-selejtező), Maribor
Január 11., péntek
09:00 Magyarország – Ciprus (fiú U17-es Eb-selejtező), Maribor
A rovat további hírei: Sport
Várják a jelöléseket, kié legyen a "Dunaújváros Sportjáért" díj
2025. nov. 18.
A rangos elismerés odaítélésről a közgyűlés dönt, de javaslatot bárki tehet a "Dunaújváros Sportjáért díj" jelölésére, egészen december 20-ig. Felhívás!
Felemás forduló az Andersen Ligában
2025. nov. 18.
A DAB-ASP hosszabbításban nyert, a DUE-Worm Angels viszont ötgólos vezetésről szenvedett vereséget a jégkorongozók Andersen Ligájának legutóbbi fordulójában.
Biztos sikerek az utánpótlásnál
2025. nov. 17.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabdázói is fölényes győzelmet arattak a BVSC ellen a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.
Döntetlen a Pénzügyőr ellen
2025. nov. 17.
Hiába játszott mezőnyfölényben és alakított ki több helyzetet is, nem tudott nyerni a Pénzügyőr otthonában a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Újabb siker, ezúttal a DEAC ellen
2025. nov. 17.
Kiélezett, izgalmas csatában, szétlövés után aratott 4-3-as győzelmet a DAB jégkorong csapata a DEAC elleni székesfehérvári mérkőzésen az Erste Liga vasárnapi fordulójában.
Drámai hajrában úszott el a vb-esély
2025. nov. 16.
A magyar labdarúgó-válogatott utolsó pillanatban kapott góllal 3-2-es vereséget szenvedett vasárnap az ír csapattól a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így harmadik lett a csoportjában és sorozatban tizedszer maradt le a vb-ről.
Mayer Gréta lett az ország legjobbja
2025. nov. 16.
A DKSE kiválósága, Mayer Gréta szerezte meg az összetett aranyérmet a női mesterfokú bajnokságon, melyen Szilágyi Nikolett lett a második, míg a harmadik helyet Schermann Bianka érdemelte ki.








