Az Álmos utcában ellenőriztek a rendőrök tegnap egy 24 éves román állampolgárt. A járőrök az intézkedés során megállapították, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság a férfi körözését rendelte el, ezért a személyt elfogták, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították és gyanúsítottként kihallgatták.
Elkapták a körözött román férfit
A rovat további hírei: Sziréna
Letartóztatta a bíróság az intézkedő rendőrre tőrrel támadó fiatalkorút
Javítóintézetbe került a késes támadó – az intézkedésről a Budai Központi Kerületi Bíróság döntött. A fiatal őrjöngése miatt saját édesanyja kért rendőrségi segítséget, és végül csak több embernek sikerült megfékezni, értesült a DO.
Évek óta zaklatott egy nőt – letartóztatás a vége
A párkapcsolat kialakításának sajátos módját választotta egy férfi városunkban, aki még 2021-ben kezdte zaklatni szíve választottját. Bírósági határozat és rendbírság sem tartotta vissza – most letartóztatták, értesült a DO.
Ittasan okozott balesetet – és elhajtott a helyszínről
Elvesztette az uralmát a jármű fölött, amiben közrejátszhatott, hogy ittasan ült a volán mögé a 36 éves sofőr. Az ütközés után továbbhajtott – büntetőeljárás lett a mese vége, értesült a DO.
Hajnali baleset, forgalomkorlátozás az M6-os sztrádán
Még mindig tart Baracsnál a balesetet szenvedett járműszerelvény műszaki mentése. Vezessenek óvatosan, vigyázzanak magukra is, egymásra is az utakon!
Letartóztatásban a harmadik gyanúsított az emberkereskedelmi ügyben
A főkolompost és édesanyját már letartóztatták, ezúttal egy harmadik gyanúsított ügyében született indítvány. Nagyon durva történet, szó szerint embertelen cselekményekkel.
Megszúrta a rendőrt az őrjöngő kamasz
Az eset nem hivatalos, de megbízható forrásból származó információink szerint városunkban történt – a támadót csak egy másik, szolgálaton kívüli rendőr beavatkozása nyomán sikerült megfékezni, értesült a DO.
Emberkereskedelem, prostituálás, kényszermunka – családi vállalkozásban
Befejezték a nagy vihart kavart ügy vizsgálatát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai – az elfogás ténye mellett sikerült felszámolni a kizsákmányolást; az összegzés végén egy aktuális felhívás is olvasható!

