Fejlesztések az öbölnél
A kikötői öböl északi területén tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és Hingyi László, a körzet képviselője az elvégzett mederkotrással kapcsolatban.
Cserna Gábor elmondta, hogy több mint húsz éve nem volt ilyen jellegű fejlesztés az öbölben, mint a mostani. Kiemelte, hogy ez a projekt a Szalki-sziget rekreációs fejlesztési projektjének egyik eleme. A mederkotrás mellett ebbe tartozik még a Remix épületének teljes körű felújítása, a szabadstrandon lévő öltözők és vizesblokkok teljes renoválása, a szabadtéri színpad átépítése és egy több mint két kilométeres futópálya építése, továbbá a nyári sporteseményekhez mobil lelátók építése is. A polgármester elmondta, hogy erre 1,1 milliárd forint állami támogatás áll rendelkezésre. Ezen nagy projekt célja, hogy a Szalki-szigetet tovább fejlesszék egy valódi közösségi térré. Jó úton haladnak, hiszen az eddig elvégzett felújítások, az itt megrendezésre kerülő fesztiválok, városi ünnepek mind azt mutatják, hogy a sziget ismét nagy népszerűségnek örvend a városlakók körében.
A mederkotrással kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy 51 ezer köbméter iszapot távolítottak el az öbölből, ezt egy engedéllyel rendelkező lerakóhelyre szállították uszályokkal. Ha a Duna vízállása a kritikus szint alá is csökken, az öböl vízmagassága a kotrásnak köszönhetően akkor is három méteres lesz, mely biztosítja a halállomány megmaradását. A polgármester kiemelte, a mederkotrás azt szolgálja, hogy az ide érkező kis hajókkal is ki tudjanak kötni, továbbá, hogy az 1400 városi horgászt ki tudja szolgálni az öböl. Mint mondta, a kotrás 165 millió forintba került. Az utómunkálatokra és az öböl környéki tereprendezésre az önkormányzat saját forrást biztosít, és ebben a munkában segítenek a horgászegyesület tagjai is.
Hingyi László elmondta, hogy az itteni fejlesztés ezzel nem ért véget, hisz a megnövekvő idegenforgalom újabb igényeket támaszt, melyeknek szeretnének is megfelelni. Szilárd burkolatú út építését tervezik az öbölhöz, illetve a Szalki-szigetre vezető út kiszélesítése, biztonságos járda és bicikli út kiépítése is a tervek között van. A képviselő elmondta, hogy ezen is dolgoznak már és a közeljövőben meg is valósítják majd ezeket a terveket.
A rovat további hírei: Közélet
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.
DSTV: jótékonysági sportbál
2024. máj. 01.
Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.
A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!
2024. ápr. 30.
A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs!