Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 05. Ágota, Ingrid
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fogyasztói tudatosságra is nevelnek

Oktatás
Gárdonyi iskola
díjátadó
környezetvédelem
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2019. már. 28., 13:38

Nagyszerű elismerésben részesült a Gárdonyi Géza Általános Iskola, amikor elnyerte a „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” címet.

Nagy ünnepségre került sor csütörtökön délelőtt a Gárdonyi iskolában. Az ok pedig nem más, mint a siker, ugyanis a suli elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága által kiírt, „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázatának elismerését. Ezzel újabb szintet léptek a környezettudatos nevelésben. Az ünnepség elején Dobra László intézményvezető elmondta, évek óta nagy hangsúlyt fektetnek a környezettudatos életmódra nevelésre, aminek eredményeképpen már az Örökös Ökoiskola cím büszke birtokosai is. De, mint mondta, azzal, hogy összeszedik a szemetet, lekapcsolják a villanyt és elzárják a csapot, kevesebb áramot és vizet használnak, az eredendő okokat nem tudják megszüntetni. Éppen ezért jelentkeztek a pályázatra, ami a nevelést célozza meg és lehetőséget ad a gyerekeknek arra, hogy élhetőbb világban nőjenek fel.

Az elismerést Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta át az iskolának. Köszöntőjében megjegyezte, azokat az intézményeket díjazzák, akik beépítik a tantervbe és a nevelésbe a fogyasztói tudatosságot megcélzó tananyagot és a környezetvédelemért is sokat tesznek. Ezzel pedig a gyerekek elméleti és gyakorlati tudásra tehetnek szert, ezt a tudást pedig hazaviszik és a szülőknek, nagyszülőknek is átadják. Mindezek mellett fontos kiemelni, hogy ezek az iskolák külön programokat is szerveznek, valamint helyi vállalkozásokat is meglátogatnak, hogy jobban megismerkedjenek a témával. A Gárdonyiban már az e-kereskedelemmel kapcsolatos fogyasztóvédelemről is tanulhatnak, ami külön kiemeli az iskolát a többitől, hiszen az általános iskolások lesznek majd a jövő fogyasztói. Keszthelyi Nikoletta nem csak az díj átadása miatt érkezett, hanem ajándékokat is hozott, méghozzá egy társasjátékot, ami a különböző foglalkozásokon lehet a gyerekek hasznára, illetve meghívta őket a minisztérium vegyipari és műszaki laborjába is, hogy saját szemükkel lássák, milyen munkát végeznek ott.

A díjátadó után a suli tánccsoportjai léptek fel, az ünnepséghez kapcsolódva pedig egy kiállítás is helyet kapott az aulában, ahol csupa hulladékból készült alkotást láthatnak az érdeklődők.

2. Galéria
Dunaújváros
Gárdonyi iskola

facebook megosztás

Komoly díjban részesült a dunaújvárosi Gárdonyi iskola, mely elnyerte az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fogyasztóvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága által kiírt, „Fogyasztói tudatosságra nevelő iskola” pályázatának elismerését, melyet Keszthelyi Nikoletta, fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adott át az iskolának.

Sándor Judit
Díjátadás a Gárdonyiban! - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2019. már. 28.

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: Erzsébet-táborok, színes kínálattal

DSTV: Erzsébet-táborok, színes kínálattal

2020. júl. 31.

Aerobik órával színesítette az Erzsébet-tábor eseménysorozatát a Petőfi Sándor Általános Iskola. Az intézményben több turnusban táboroznak a gyerekek, heti váltásban egészen augusztus végéig. A programok között kulturális elfoglaltságok is szerepelnek a gyermekek számára. DSTV, hangkép a hajtás után.

Öregdiák? Ugyan már! Örök diák!

Öregdiák? Ugyan már! Örök diák!

2020. júl. 23.

A Tanár Úr. Így szólítják az egyetemen, a kamarában, de még a piaci pecsenyésnél is. Okkal: évtizedeken át tanított abban az intézményben, ahol nemrégiben sikerrel diplomázott – és lett a Dunaújvárosi Egyetem történetének legidősebb végzett hallgatója dr. Kovács Miklós Gábor. Interjú és pályakép-vázlat a hajtás után!

Útkeresés: gyűjtést kezdtek – mindenki tanszerekkel segíthet!

Útkeresés: gyűjtést kezdtek – mindenki tanszerekkel segíthet!

2020. júl. 08.

Idén is meghirdették az Útkeresés Segítő Szolgálat Család- és Gyermekjóléti Központ tanszergyűjtő akcióját – egészen szeptemberig várják az adományokat. A gyűjtés eredményét a tanévkezdésre időzítve osztják szét a hátrányos helyzetű családok között.

Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó

Dunaújvárosi Egyetem: elmaradt a diplomaátadó

2020. júl. 05.

Az idei évben elmaradt a hagyományos diplomaátadó ünnepség a Dunaújvárosi Egyetemen. Az okleveleket postán kapják meg a végzett hallgatók.

Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat

Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat

2020. jún. 28.

Az önkormányzat a 2020-as évben is iskolakezdési támogatást nyújt azon dunaújvárosiaknak, akiknek gyermeke az induló tanévben először kezdi meg az általános vagy a középiskolát.

Gárdonyi: siker az online viadalon

Gárdonyi: siker az online viadalon

2020. jún. 11.

Bekerült az országos döntőbe, és végül tárgyjutalomban részesült a Gárdonyi iskola csapata az "Innováció a fogyasztóvédelemben  – A tudatos fogyasztóvá válás útjai" elnevezésű országos megméretésen.

Rangos országos elismerés a Gárdonyinak

Rangos országos elismerés a Gárdonyinak

2020. jún. 05.

Eredményesen alkottak a Gárdonyi Géza Általános Iskola – Örökös Ökoiskola diákjai, akik részt vettek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és az Agrárminisztérium által kiírt Maradék nélkül program „Alkoss a bolygódért!” elnevezésű rajzpályázatán. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Folytatódhat a Kistemető rekonstrukciója

  2. DSTV: nyílt nap és bemutatók

  3. ICA-D: tárlatvezetés és finisszázs csalogat

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: nyílt nap és bemutatók

DSTV: nyílt nap és bemutatók

Embedded thumbnail for DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

DSTV: meleg étel, meleg ruha – meleg szívvel

Embedded thumbnail for DSTV: vereség emelt fővel

DSTV: vereség emelt fővel

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Újra élnek a bajnoki remények

  3. Töltsünk együtt egy délutánt – ismét Kolbásztöltő Fesztivált rendeznek Pentelén

  4. Három játékosától is elbúcsúzott a DFC

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 4. szám - 2026.01.30.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő