Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Mosolyogva, vidáman játszani

Sport
Dunaújváros
kézilabda
Magyar Kupa
DKKA
Debrecen

facebook megosztás

spigott - 2019. már. 15., 08:32

Nem nyomja az esélyesség terhe a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatát a Magyar Kupa hétvégi négyes döntőjében.

Fennállása óta második alkalommal jutott be a Magyar Kupa négyes döntőjébe a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese, mely az előttünk álló hétvégén Debrecenben küzdhet meg azért, hogy szépen zárja a sorozat idei küzdelmeit. Ez persze egyáltalán nem ígérkezik könnyű feladatnak, ugyanis a mieinken kívül a Győr, a Ferencváros és az Érd, vagyis a bajnokság első három helyezettje jutott be az elődöntőbe, ráadásul György László tanítványai a remek erőkből álló, s kiváló formában játszó Ferencváros ellen lépnek pályára szombaton.

A fináléba jutásról döntő összecsapás favoritjának a fővárosi zöld-fehérek számítanak, ám ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy kézilabdázóink eleve feltett kezekkel lépnének pályára a szombati összecsapáson, s mint azt György László vezetőedző elmondta, szeretnének jó teljesítményt nyújtani az elődöntőben, valamint a vasárnapi helyosztón is.

- Nagyon büszkék voltunk arra, amikor két éve, az akadémia fennállása óta először bekerültünk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, s most ugyanilyen büszkeséggel várjuk a sorozat véghajráját. Úgy gondolom, hogy az ideáig vezet út is bizonyította, hogy megérdemelten jutottunk el idáig, ugyanis az EHF Kupában vitézkedő Siófokot búcsúztattuk el a két fordulóval ezelőtt, majd a sorsolás szerencséjének köszönhetően a Békéscsabával is hazai pályán játszhattunk a négyes döntőbe jutásért. Elit társaságban vagyunk, a bajnokság első három helyezettje jutott el rajtunk kívül idáig, közülük kettő a Bajnokok Ligájában szerepel nem is akárhogyan.

Képek: DO-archív

Ez nekünk óriási dolog, s nagy öröm, ugyanakkor, ha már eljutottunk idáig, megpróbáljuk tudásunk legjavát nyújtva szerepelni mind a két előttünk álló találkozón. Nem mi vagyunk az esélyesek a Fradi elleni elődöntőben, de éppen ezért felszabadultan, bátran, vidáman és mosolyogva játszhatunk szombaton, mert mi már azzal óriási bravúrt értünk el, hogy eljutottunk idáig. Ez persze nem jelenti azt, hogy feltartott kezekkel lépnénk pályára, sportemberként minden meccsen a maximumot szeretnénk kihozni magunkból, s így lesz ez a Fradi ellen is.

A Magyar Kupa négyes döntőjének programja

2019. 03. 16. 13:00 DKKA – FTC-Rail Cargo Hungaria
2019. 03. 16. 15:15 Érd – Győri Audi ETO KC
2019. 03. 17. 15:45 bronzmérkőzés
2019. 03. 17. 18:00 döntő

A rovat további hírei: Sport

Két vereség Tatabányán

Két vereség Tatabányán

2025. feb. 05.

A listavezető Tatabányától és a Pécstől is három szettben szenvedett vereséget U20-as leány együttesünk az OB II-es pontvadászat középszakaszának újabb fordulójában.

A Fradi nyerte a rangadót

A Fradi nyerte a rangadót

2025. feb. 05.

Egyszer még felállt háromgólos hátrányból, ám a második ferencvárosi meglódulásra már nem volt válasza a DFVE női vízilabda csapatának az OB I keddi rangadóján.

Meglepő, fájdalmas vereség

Meglepő, fájdalmas vereség

2025. feb. 04.

Hiába vezetett két góllal a második felvonás elején, végül 7-5-ös vereséget szenvedett Martonvásáron a Dunaújváros Futsal együttese hétfőn este.

Rangadó előtt a vízilabdázók

Rangadó előtt a vízilabdázók

2025. feb. 04.

Az éllovas Ferencváros otthonában folytatja a bajnoki küzdelmeket a DFVE női vízilabda csapata ma este fél kilenctől.

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

Versennyel emlékeztek a birkózás helyi legendájára (galériával)

2025. feb. 03.

Bár a csapatversenyben nem sikerült dobogóra állni, rengeteg érmes helyezéssel zárták a helyi birkózók az Arany iskolában megrendezett Komóczi Gábor Emlékversenyt a mögöttünk hagyott hétvégén.

Remek meccsek Rácalmáson

Remek meccsek Rácalmáson

2025. feb. 03.

A Dunaújváros PASE együttesének sikerével ért véget az I. alkalommal megrendezett Hóvirág Kupa elnevezésű kispályás női labdarúgó torna a Rácalmási Sportcsarnokban.

Idegenben javíthatnak a futsalosok

Idegenben javíthatnak a futsalosok

2025. feb. 03.

Martonvásáron, a tabellán nyolcadik Mad Dogs ellen folytatja az NB II-es pontvadászat küzdelmeit a Dunaújváros Futsal csapata ma este nyolc órától.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Megállíthatatlanul terjed a netes csalás

  2. Miért népszerű a scrapbookozás?

  3. Egri előny a negyeddöntőben

  4. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  5. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő