A rendőrök a Domanovszky Endre téren igazoltattak tegnap egy 32 éves helyi lakost. Az egyenruhások az intézkedés során megállapították, hogy a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt a nő körözését rendelte el, ezért a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki.
Testi sértés miatt körözték
A rovat további hírei: Sziréna
Szirénapróba: így morgatnak vármegyénkben
A havi rendes gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn – városunkban ezúttal is 11 órakor kezdődik a morgatás.
Munkáltatóját károsította meg– sikkasztás lett a vád
Nagyobb értékre elkövetett sikkasztás bűntette miatt emelt vádat a Dunaújvárosi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki közel egy millió forintot emelt ki a benzinkúti kasszából. Közel félmilliós lett a kár, értesült a DO.
Fenyegetéssel és késsel támadt – vádat emeltek ellene
Több személy sérelmére követett el erőszakos bűncselekményeket a rabló városunkban – volt, hogy egy ismerőse lakásában a berendezést összetörve fenyegetett, majd késsel követelt értékeket, de használt gyerekruhákat is rabolt, értesült a DO. Brutálmetál, agyhalál.
Ne szilveszterezzünk tűzoltókkal!
A címben megfogalmazott jó tanács természetesen nem vonatkozik azokra a lányokra ás asszonyokra, akiknek a párja éppen lánglovag – de mindenki másra érvényesek a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság baleset-megelőzési tippjei!
Tessék, kilenc indok a petárdázás ellen!
Az Országos Mentőszolgálat közösségi felületén rukkolt ki a sokkoló összeállítással. Többet mond ezer szónál.
Tűzijáték korlátozásokkal, de mehet, a petárda továbbra is tilos szilveszterkor
Az ORFK összeállítása szedte csokorba a legfontosabb tudnivalókat és tanácsokat mindazoknak, akik tűzijátékozni szeretnének év végén. A petárdázás 150 ezres bírsággal járhat!
Ittasan ütközött az M6-oson – el is hajtott, de gyorsan megcsípték
A rendőrség külön figyelmeztetést is kiadott a karácsonyi eset kapcsán – már a közelgő szilveszterre kacsintva figyelmeztettek a piás vezetés extra veszélyeire.

