Ünnepség a nemzetközi polgári védelmi napon

doszerk - 2019. március 5. 7:30

Állománygyűlésen emlékezett meg a polgári védelem munkájáról a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március elsején Székesfehérváron. Az ünnepségen a polgári védelmi területen hosszú időn át nyújtott kiemelkedő tevékenységükért többen a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának elismerését vehették át.  

A rendezvényen Rabóczki Zsolt tűzoltó százados mondott ünnepi köszöntőt, melyben felidézte a polgári védelem múltját és jelenét, kiemelve a káresemények kezelése során az önkéntes mentőcsoportok szerepvállalásának jelentőségét, a mentőszervezetek hazai és uniós pályázatokból megvalósuló eszközfejlesztését és a hatékonyabb, biztonságosabb beavatkozást támogató képzési lehetőségeket. 

Az ünnepi állománygyűlésen a nemzetközi polgári védelmi nap alkalmából a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak a polgári védelem területén hosszú időn át nyújtott kiemelkedő tevékenységéért Magosi Lajos tűzoltó ezredes, igazgató elismerésben részesítette Viza Attilát, Székesfehérvár Megyei Jogú Város közbiztonsági tanácsnokát, Dancs Norbertet, a Székesfehérvári Járási Hivatal vezetőjét, dr. Szép Józsefet, a Székesfehérvár Járás Helyi Védelmi Bizottság honvédelmi elnökhelyettesét, Turi Balázst, Bakonycsernye polgármesterét, Faragó Anettet, az Enyingi Járási Hivatal hivatalvezető-helyettesét, Christe Rezsőt, az Ercsi Polgárőrség vezetőjét, Botka Józsefet, a Vértesboglári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökét, Kipe Norbertet, Alcsútdoboz közbiztonsági referensét,Gémesi Evelint, Gárdony közbiztonsági referensét, Bauer Juditot, Mezőszentgyörgy közbiztonsági referensét, Hajdu Lászlónét, Vajta közbiztonsági referensét, Kisariné Lukács Györgyit, Alap közbiztonsági referensét, Szabó Biankát, Perkáta közbiztonsági referensét és Horváthné Somogyi Kittit, Dunaújváros közbiztonsági referensét. Az elismeréseket Vizi Ignác tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese adta át a március 1-jei ünnepségen. 

Fotó:Katasztrófavédelem

A rovat további hírei: Sziréna

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak

Gyilkossági kísérlet miatt nyomoznak

2024. jún. 12.

Több szúrással vett elégtételt volt felesége élettársán az 54 éves gyanúsított Beloianniszban még múlt csütörtökön. A megtámadott férfi súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, értesült a DO.

Földrengés volt a város közelében

Földrengés volt a város közelében

2024. jún. 09.

2,6-os magnitúdójú rengést észleltek tegnap este 19.29-kor, károkról nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez.

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

Sok szakma munkáit vállalta, de csak egy téren jeleskedett

2024. jún. 07.

A szakemberhiányból fakadó piaci rést találta meg az a férfi, akivel szemben 33 rendbeli csalás elkövetése miatt folytatnak büntetőeljárást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság nyomozói. Nagy mester – csalásban!

DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok

DSTV: lépcsős bevetésen a lánglovagok

2024. jún. 05.

Tíz emeletnyi lépcső várt a versenyzőkre a tűzoltók immár hagyományos lépcsőfutó versenyén, derül ki a DSTV összegzéséből. A Duna-parti erőpróba ezúttal is nagy sikert aratott a verseny vendégei körében – népes szurkolói kör biztatta a lánglovagokat. Hangkép.

Családi ház kerítésébe csapódtak Nagyvenyimen

Családi ház kerítésébe csapódtak Nagyvenyimen

2024. jún. 04.

Kamion és személygépkocsi ütközött a Mezőfalvi út és a Földvári utca kereszteződésében. Az éjszakai ütközés léptékére jellemző, hogy egy családi ház kerítését, kandelábert, közlekedési táblákat letarolva mindkét jármű a kertben állt meg. 

Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás

Szirénapróba: ha jön a hónap eleji hétfő, következhet a morgatás

2024. jún. 02.

A szokásos havi képlet szerint városunk mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható szirénapróba hétfőn; minden a szokásos, 11 órakor kezdődik a morgatás, a lakosságnak nincs teendője – ez csak próba.

Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira

Súlyosbítást kért a főügyészség a kislányt szexuálisan bántalmazó férfira

2024. máj. 30.

Borzalmas bűncselekményt követett el, felesége unokáját éveken át molesztálta az a férfi, akinek ügyében súlyosbításért fellebbezett a Győri Fellebbviteli Főügyészség. Áldozata csak 10 éves volt, amikor először letámadta, értesült a DO.