Könnyed DPASE-siker

Szárszó Lajos - 2019. április 14. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a Hódmezővásárhely elleni hazai találkozón a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata.

A labdarúgó NB III 23. fordulójában a Dunaújváros a sereghajtó Hódmezővásárhely együttesét fogadta. A mieink célja egyértelműen a győzelem megszerzése volt, hiszen ezzel szerették volna kijavítani az elmúlt fordulóban, Kecskeméten elszenvedett fiaskót. Amit előzetesen vártunk az volt, hogy a Hódmezővásárhely stabil védekező taktikából igyekszik majd kontrázni, így nem számíthattunk könnyű meccsre. Ennek azonban az ellenkezője történt, hiszen nagyon nagy kedvvel kezdtek be a csapatok, akik azonnal számos helyzetet dolgoztak ki. A nyíltsisakos küzdelem a hátsó alakzatok kinyílását eredményezte, melyből a Dunaújváros jött ki jobban, hiszen villámgyorsan két gólt szerzett. Az első találatunkat Szepessy Róbert fejelte, aki remekül érkezett a rövid oldalra, és onnan csúsztatott a kapuba (1-0).

A második gólunk szinte a középkezdést követően érkezett, amely a szezon egyik legszebbje volt. Tapiska vállalt el egy lövést a tizenhatos sarkáról, amely védhetetlenül vágódott a tehetetlen kapus mellett a felső sarokba (2-0). A biztos vezetés megnyugtatta a hazaiakat, melynek az lett az eredménye, hogy Huszák váratlanul szépített (2-1). Erre azonban a DPASE ritmusváltással válaszolt. Tóth lőtt kapufát, majd a mieink lettek az aktívabbak, így nem volt váratlan a harmadik találat, mely egy kusza támadás végén született. Tóth lépett ki les gyanús helyzetben, aki a kifutó kapus mellett a kapu jobb oldalát nézte ki magának. Krnács azonban ezt jól olvasta, hiszen vetődve hárítani tudott, de a kipattanó labda vesztére hátvédje térdéről a kapuba pattant (3-1). Még ebben a félidőben jött a negyedik hazai gól is, melyet Tapiska szerzett, aki ezzel már a második találatát szerezte (4-1). A háromgólos előny azonban megnyugtatta a hazaiakat, melyet Besztercei bosszult meg (4-2), ezzel kialakítva a félidei állást. Fordulás után már nem volt túl nagy az iram, de egyértelműen Lőrincz Emil csapata volt a kezdeményező.

Az 58. percben Szepessy érkezett jó ütemben Tóth beadására, akinek labdája a jobb oldali kapufán csattant. Lehetőségeket a Hódmezővásárhely is tudott kidolgozni, de azokat vagy blokkolták védőink, vagy a beívelésekre Pokornyi lépett ki jól. A túloldalon Horváth bátran vállalta el lövését a tizenhatos csücskétől, abba azonban a vendégek léptek bele. A 73. perc ismét gólt eredményezett. Ezúttal Tóth volt az előkészítő, aki pontosan gurított vissza a második hullámban érkező Mundihoz, aki pontosan lőtte ki a bal alsó sarkot (5-2). A hazaiak ezt követően szinte teljesen eldugták a labdát a vendégek elől, szépen passzolgattak a mezőnyben, majd Tóth kapott egy centivel hosszabb passzt a kelleténél, aki elől Krnács szedte fel a labdát. A találkozó hajrájában Rácz dolgozatta meg Pokornit, de kapusunk könnyedén fogta a középre tartó lövést. Válaszként Tóth előtt adódott váratlan lehetőség egy lecsorgó labda után, mely talán csatárunkat is meglepte, aki közelről nem találta el a kaput, majd csak a véletlenen múlt, hogy egy perc múlva nem született meg a hatodik találatunk. Sőt! Tóth hagyta ki a száz százalékos ziccerét a 89. percben, de ami akkor nem sikerült, az egy perc múlva Mundinak igen, aki beállította a 6-2-es végeredményt.

Dunaújváros PASE – Hódmezővásárhelyi FC 6:2 (4:2)

Dunaújváros PASE: Pokorni – Kis, Puskás, Mundi, Dorogi, Horváth, Tóth, Szepessy (Kiss a 85. percben), Sándor (Hompót a 18. percben), Barna, Tapiska (Kovács a 80. percben). Vezetőedző: Lőrincz Emil.

Hódmezővásárhelyi FC: Krnács – Jankelic, Huszár, Szabó (Hrabovszki a 44. percben), Bódai, Mezei, Katona, Csordás, Besztercei (Rácz a 79. percben), Povázsai, Balogh. Vezetőedző: Szűcs Róbert.

A rovat további hírei: Sport

Megvan az Európa-bajnokságon induló magyar csapat!

Megvan az Európa-bajnokságon induló magyar csapat!

2024. jún. 11.

Ahogy az várható volt, Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a kenu kettesek 500 méteres számában indul a kontinensviadalon.

Döntőztek az U13-asok

Döntőztek az U13-asok

2024. jún. 10.

Ötödik helyen végzett a DSE Röplabda Akadémia csapata az U13-as bajnokság Szegeden megrendezett hatos döntőjében.

Eldőlt, hogy Hajduéké az olimpia

Eldőlt, hogy Hajduéké az olimpia

2024. jún. 10.

Hüttner Csaba szövetségi kapitány szerint erősen körvonalazódik a párizsi olimpiai csapat a kajak-kenusok szerdától péntekig rendezett szegedi válogatóversenye után.

DSTV: versennyel emlékeztek a tornászok

DSTV: versennyel emlékeztek a tornászok

2024. jún. 09.

Immáron harmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség a Hajdu László Emlékversenyt, melyen a szövetség torna szakágának 2022-ben elhunyt vezetőjének emléke előtt tisztelegtek a viadal szervezői és résztvevői. A verseny megnyitóján Alpekné Major Valéria, a Móra iskola igazgatója, valamint Salamonné Szabó Éva, az MSOSZ torna szakágának vezetője köszöntötte a megjelenteket, akik igen népes mezőnnyel vágtak neki viadalnak. Hangkép.

Érem és előkelő helyezések a Fadd-Domboriból

Érem és előkelő helyezések a Fadd-Domboriból

2024. jún. 08.

Jól szerepeltek a dunaújvárosi Dragon Steel SE sárkányhajósai a Fadd-Domboriban megrendezett 10 személyes magyar bajnokságon.

DSTV: szezont zártak a röplabdázók

DSTV: szezont zártak a röplabdázók

2024. jún. 07.

A szezon végén ismét összegyűltek településünk röplabdázói – nehéz idény után eresztették ki a gőzt a játékosok. A 2023/2024-es kiírás eredményeiről és tapasztalatairól kérdeztük Tomanóczy Tibor vezetőedzőt és Peredi Zoltánt, a DKSE csapatának játékosát. Hangkép.

Elmaradt a bajnokavatás

Elmaradt a bajnokavatás

2024. jún. 07.

Egy jól eltalált lövéssel, taktikus és fegyelmezett játékkal tréfálta meg az éllovas Karmacsi Autó FC gárdáját a Jóbarátok csapata a városi kispályás focibajnokság ST Solar csoportjában.