Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Könyvünnep a Városháza téren

Kultúra
József Attila Könyvtár
Városháza tér
Dunaújváros

facebook megosztás

Brousil Csaba - 2019. jún. 02., 12:27

A József Attila Könyvtár a 90. Ünnepi Könyvhét eseményeihez kapcsolódóan idén is megrendezte a Könyvtér című rendezvényét a Városháza téren.

A szombat délelőtt kezdődött esemény megnyitóján Tóth Éva, a könyvtár vezetője elmondta, hogy idén az időjárás kegyes volt hozzájuk és a Városháza téren tudták megrendezni programsorozatukat, ami tavaly az eső miatt beszorult a könyvtár falai közé. Mint mondta ezen a szabadtéri könyvünnepen is az olvasás fontossága és a könyv szeretete áll a középpontban. Megköszönte a kollégái és a támogatók segítségét, majd ismertette a nap programját. Ezután következett Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester megnyitó beszéde. Az alpolgármester kiemelte, hogy a rendezvény nem titkolt célja, ahogy az Ünnepi Könyvhété sem, hogy programjával minél több embert megnyerjen az olvasás és a magyar irodalom ügyének. Mert mint mondta az olvasás ebben a rohanó világban igazán üdítő tevékenység, mely kizökkent a mindennapokból és észrevétlenül tanít és csiszol minket. --Fejleszti szókincsünket, javítja társadalmi érzékenységünket és empátiánkat, a képzelőerőnkről nem is beszélve, ugyanakkor megőrzi kultúránkat és értékeinket – emelte ki Gombos István.

 

 

 

 

 

 

- Míg olvasunk, addig őrizzük nemzetünk kultúráját, értékeinket, míg olvasunk, addig képesek vagyunk a dolgok mögé nézni, elemezni, hiszen gondolkodunk. Éppen ezért minden ilyen és ehhez hasonló rendezvénynek óriási szerepe van a figyelemfelhívásban és az olvasás örömének népszerűsítésében – hangsúlyozta az alpolgármester, majd megköszönte a József Attila Könyvtár munkatársainak, hogy Dunaújvárosban megvalósították ezt a remek programot.

A megnyitó után színes programok várták az érdeklődőket. A Jószolgálati Otthon "Csodák" című előadásával, Farkas Erik, Sparing Donát "Teret a versnek" zenés, verses műsorával, a Kávészünet zenekar koncertjével, a Selyöm zenekar mezőföldi dalokkal és táncokkal, a Líra-Móra könyvesbolt könyvheti újdonságaival várta a városlakókat.

A rovat további hírei: Kultúra

Nyitva a Bartók, újra kezdődik az évad!

Nyitva a Bartók, újra kezdődik az évad!

2023. már. 07.

A városlakók legnagyobb örömére elkészült a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza márciusi menetrendje – színes felhozatal csábítja a leendő és visszatérő látogatókat. Újdonság, hogy mostantól a pedagógusok (érvényes kártyával) 20 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe. 

ICA-D: tárlatvezetéssel ér véget Gróf Ferenc tárlata

ICA-D: tárlatvezetéssel ér véget Gróf Ferenc tárlata

2023. már. 02.

Furdal a kíváncsiság, miért éppen Beleértve a Holdat és más égitesteket lett a címe Gróf Ferenc kiállításának a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D)? Akkor van egy remek tippem!

DSTV: "Tűzzel festve" az MMK-ban

DSTV: "Tűzzel festve" az MMK-ban

2023. már. 01.

Csoportos bemutatóról tudósít a DSTV összeállítása. Az MMK vendégei láthatják a Tűzzel festve című kiállítást – a Levendula Művészeti Egyesület tűzzománc műhelyének tárlatát. Hangkép.
 

ICA-D: SZFE-rövidfilmek, beszélgetéssel

ICA-D: SZFE-rövidfilmek, beszélgetéssel

2023. feb. 28.

Izgalmas programmal folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet társművészeti sorozata: a KineDok vetítések keretében a Rövidfilmek az SZFE-ről című összeállítás fut csütörtökön – majd beszélgetést szerveznek két rendezővel.

Az Almasi Music története a kezdetektől napjainkig

Az Almasi Music története a kezdetektől napjainkig

2023. feb. 24.

A mesemondó szerepében Almási Endre, a zenekar névadó-gitárosa, sok szeretettel, és persze csak vidáman! Vendégposzt, vékony szidollal. A "kint a padon anyázni" fordulatot is benne hagytam, vigyázat!

DSTV: február műtárgya az Intercisa Múzeumban

DSTV: február műtárgya az Intercisa Múzeumban

2023. feb. 24.

Bronzkori temetőből származik február hónap műtárgya az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az övkapcs szerepéről, az emlék viselettörténeti jelentőségéről dr. Keszi Tamás régész-muzeológus mesélt. Hangkép.
 

Szabad Szemmel: "Vadlovak" a Szertelen Házban

Szabad Szemmel: "Vadlovak" a Szertelen Házban

2023. feb. 20.

Várjuk együtt a tavaszt! Szépséges természetfilmmel folytatódik a Szertelen Házban futó KineDok sorozat – a Vadlovak című film vetítésére kedden várják az érdeklődőket.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  2. Fontos győzelmeket arattak

  3. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  4. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  5. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő