Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Szoros siker idegenben

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
Alba FKC
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2019. júl. 26., 19:36

Nem kezdett jól, de nagyot küzdött, s végül kétgólos győzelmet aratott az Alba FKC elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt csapata.

Az Alba Fehérvár KC otthonában folytatta felkészülési mérkőzéseinek sorozatát ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese. György László tanítványai nem kezdték túl jól az összecsapást, korán három-négygólos hátrányba kerültek, ám a szünetig sikerült minimálisra csökkenteniük a két gárda közti különbséget. A fordulást követően pontosabban, jobban játszott együttesünk a házigazdáknál, s ez az eredmény alakulásában is megmutatkozott, mert szinte végig nálunk volt az előny. Ugyan a hajrában egyszer még egyenlíteni tudott a hazai csapat, ám a véghajrát a DKKA bírta jobban, mely végül 29-27-es sikert aratott a székesfehérvári összecsapáson. Akadémistáink számára most másfél nap pihenő vár, ám vasárnap már útra kelnek Szekszárdra, ahol délután már újabb edzés vár a felnőttekre.

György László: - Ugyanolyan küzdelmes mérkőzés volt a mai, mint az első kettő edzőmérkőzésünk. Sajnos ezúttal is nagyobb előnyt adtunk ellenfelünknek, s a játékunk is nagyon hullámzó volt, ám a küzdőszellemre ezúttal sem lehetett panaszunk. Nagy öröm, hogy Szekerczés Luca visszatért a csapatba, egy félidőt támadott és védekezett is, ez többet jelentett számunkra, mint a győzelem.

Alba FKC – DKKA 27-29 (14-13)

Gólszerzőink: Szalai 6, Szekerczés 5, Ferenczy 4, Mihály 3, Triscsuk 3, Braun 3, Sirián 3, Bouti 1, Kazai 1.

A rovat további hírei: Sport

Döntős helyezések Kaposváron

Döntős helyezések Kaposváron

2022. jún. 03.

Több döntős helyezésnek is örülhettek a DKSE korosztályos úszói a kaposvári országos ifjúsági bajnokságon.

Triplázásban bíznak az akadémisták

Triplázásban bíznak az akadémisták

2022. jún. 02.

Óriási sikert jelentene a DSE Röplabda Akadémia számára, ha a serdülők és az ifik aranyérme után a juniorok is megnyernék a korosztályos bajnokság döntőjét.

Szép bajnoki eredmények

Szép bajnoki eredmények

2022. jún. 02.

Remekül szerepeltek, s összesen öt aranyéremmel zárták hétvégi megméretéseiket a DKSE torna szakosztályának serdülő és ifjúsági korú versenyzői.

Nyikos Veronika újabb remek sikere

Nyikos Veronika újabb remek sikere

2022. jún. 02.

A DKSE birkózóinak tehetséges kadet versenyzője egy korosztállyal feljebb, a juniorok között szerzett megérdemelt bajnoki címet.

Túl a csúcsterhelésen a női válogatott

Túl a csúcsterhelésen a női válogatott

2022. jún. 01.

Egy hétig a Margitszigeten készül, majd rangos ellenfelekkel szemben játszik több nem hivatalos edzőmeccset az öt dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

Éles csaták a Campusban

Éles csaták a Campusban

2022. jún. 01.

Jó hajrával tett nagy lépést a dobogó felé a Kemi-Ker együttese a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus II. osztályának kedd esti fordulójában.

Bravúros bronz a csapatbajnokságon

Bravúros bronz a csapatbajnokságon

2022. jún. 01.

Remek teljesítményt nyújtva szerzett bronzérmet a diák korcsoportos birkózók szabadfogású csapatbajnokságán a Gurics György BDSE együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő