Jó ütemben halad a Vasmű út felújítása
Cserna Gábor polgármester a Vasmű út felújításával kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót a helyszínen, csütörtökön.
Dunaújváros önkormányzata saját forrásból felújította a Vasmű út - Dózsa György útkereszteződése és a Kossuth Lajos utca közötti szakaszt. A Kormány jelentős összegű - közel egymilliárd forintos! - támogatásával a munka folytatódik, a Vasmű úton a Kossuth Lajos utca - Építők út közötti szakaszon teljes szélességben megújul az aszfaltburkolat, új parkolókat építenek, és térköves burkolatot kap a járda. Cserna Gábor elmondta, hogy a kivitelező konzorcium az ütemtervnek megfelelően halad a munkálatokkal, és ha rossz időjárási körülmények nem hátráltatják a felújítást, akkor szeptember végére elkészül a teljes rekonstrukció. A polgármester kérte a városlakók türelmét és megértését a munkálatok okozta közlekedési nehézségek miatt.
A kivitelező konzorcium képviseletében Varga Róbert elmondta, hogy csütörtökön elkezdték az az aszfaltréteg lefektetését. Mint mondta zökkenőmentesen haladnak a felújítással és megköszönte az önkormányzat és a körzeti képviselők együttműködését, akik mindenben támogatják őket, hogy a felújítás fennakadások nélkül mehessen. Mint mondta, a járdák burkolás az Építők útja felől már folyik, párhuzamosan dolgoznak az E.ON munkásaival, akik az utcai világítás vezetékeit fektetik le és helyezik ki az új kandelábereket. Markóth Béla, a Városüzemeltetési és Beruházási Osztály vezetője elmondta, hogy a padokat és a szemeteseket is újakra cserélik majd, illetve azon vannak, hogy a felújítás során mielőbb kijelölhessék és felfesthessék a gyalogátkelőhelyeket kijelölő zebrákat, hogy óvják az erre közlekedők biztonságát.
A rovat további hírei: Közélet
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.