Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Ezúttal nem volt esély

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
utánpótlás
NB I/B

facebook megosztás

spigott - 2019. szep. 22., 12:31

Az első félidőben még tartotta magát, ám végül súlyos vereséget szenvedett a DKKA U19-es csapata a Kozármisleny elleni felnőtt NB I/B-s találkozón.

A Nagyatádon elért döntetlennel a háta mögött várta az NB I/B-s felnőtt bajnokság második fordulóját szombaton délután a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U19-es együttese. Illés Márton tanítványai a Kozármisleny együttesét látták vendégül a Dunaújvárosi Sportcsarnokban, s a mieink helyzetét nehezítette, hogy felnőttek MTK elleni mérkőzése miatt Mihály Petra és Jovovity Jovana játékára sem számíthatott a szakvezetés. A találkozót a vendégek kezdték jobban, s bár 4-4-nél még sikerült utolérni az ellenfelet, a folytatásban már egyértelműen az történt a pályán, amit a Kozármisleny eltervezett.

A vendégek a félidő derekán kettő góllal vezettek, majd előnyüket fokozatosan növelve 16-11-es fórral vonulhattak a félidei pihenőre. A térfélcserét követően pontosan tíz percre volt szüksége a Kozármislenynek ahhoz, hogy megduplázza vezetését, s innentől kezdve sajnos már csak az lehetett a kérdés, hogy milyen arányban nyeri a meccset vetélytársunk. Fiataljaink sajnos a folytatásban is sok hibával játszottak, így esélyük sem volt arra, hogy feljebb zárkózzanak sőt, a vendégek könnyedén növelték tovább előnyüket, s végül nagyon sima, 41-23-as győzelemmel távoztak a sportcsarnokból.

DKKA U19 – Kozármisleny 23-41 (11-16)

Gólszerzőink: Husti Hanna 6, Fodor Neszta 3, Pál Eszter 3, Keringer Klaudia 3, Gengeliczky Lili 3, Koronczai Petra 2, Vass Víta Luca 1, Matucza Gabriella 1, Kovács Krisztina 1.

A rovat további hírei: Sport

Tunézia legyőzésével kezdtek a magyarok

Tunézia legyőzésével kezdtek a magyarok

2024. már. 15.

A magyar férfi kézilabda-válogatott végig vezetve 33-24-re legyőzte Tunéziát az olimpiai selejtező tatabányai tornájának első fordulójában, csütörtökön este.

Az életben maradásért küzdenek a hokisok

Az életben maradásért küzdenek a hokisok

2024. már. 14.

A DAB-ASP és a Worm Angels jégkorong csapatának is nyernie kell ahhoz, hogy maradjon esély a négy közé jutásra az Andersen Ligában.

Az olimpiáért küzd a válogatott

Az olimpiáért küzd a válogatott

2024. már. 14.

Amióta a férfi kézilabda olimpiai sportág, minden európai ötkarikás játékokon ott volt a magyar válogatott, amely csütörtöktől vasárnapig Tatabányán harcolhatja ki, hogy nyáron Párizsban folytatódjon ez a szép sorozat.

Könnyed siker a fővárosban

Könnyed siker a fővárosban

2024. már. 14.

Minden negyedet megnyerve aratott megérdemelt, 16-8-as győzelmet a III. Kerületi TVE elleni fővárosi bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Az alsóházban gyűjthetnek tapasztalatot a fiatalok

Az alsóházban gyűjthetnek tapasztalatot a fiatalok

2024. már. 13.

Hat találkozó vár a DSE Röplabda Akadémia együttesére az NB II-es felnőtt bajnokság alsóházi rájátszásában.

Jó előjelekkel várják a bajnokságot

Jó előjelekkel várják a bajnokságot

2024. már. 13.

Szigetvári és kecskeméti versenyeiket is szép eredményekkel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Mátyás Gábor újabb öt évig az elnökségben

Mátyás Gábor újabb öt évig az elnökségben

2024. már. 12.

Ismét bekerült a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnökségébe a DKSE ügyvezető elnöke, Mátyás Gábor.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Biztosan hozták a kötelezőt

  2. DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

  3. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  4. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  5. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

DSTV: a költözés előtt megújul a szobor

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő