A Szolnok lesz a vendég
A Dunaferr SE NB I-es röplabda csapata vasárnap délután fél öttől a Szolnok együttesét fogadja a Dunaújváros Sportcsarnokban.
A második forduló következik vasárnap délután férfi röplabdázóink számára, akik az NBI „B” csoportjában ezúttal a Szolnokot fogadják. Érdekesség, hogy az első körben a Dunaferr és a Szolnok is az Utánpótlás Válogatott ellen játszott, melyből azért sok minden leszűrhető. Tomanóczy Tibor fiai ugyanis úgy tudtak nyerni 3-0-ra, hogy nem nyújtottak igazán jó játékot. A meccs alatt több alkalommal a fiatal válogatott vezetett, így Iván Bencéék csak futottak az eredmény után. A végjátékokra azonban mindannyian összekapták magukat, ennek köszönhető a siker. A Szolnok viszont pontokat vesztett a fiatalok ellen (2-3), amely a forduló meglepetése volt. Vasárnap így várhatóan két jobban koncentráló, győzni vágyó csapat összecsapását láthatjuk majd, mely találkozó akár igen hosszú, öt szettes is lehet. A Dunaferr együttesének kiválósága, Mészáros Dömötör csak a győzelmet tartja elfogadhatónak.
Kép: DO-archív
- A nyitó fordulóban az Utánpótlás Válogatott nem játszottunk. Nagyon langyos volt a játékunk, nem tudtunk úgy felpörögni, ahogy kellett volna. Az én elvárásom az volt, hogy minden szettet simán hozzunk, ezzel szemben nem ez történt. A hibákat, a hozzáállást megbeszéltük, így a héten más lendülettel edzettünk. A vasárnapi meccsen nem lehet más a célunk, mint a győzelem megszerzése. Ha erőből kell megoldani, akkor is nekünk kell győznünk, hiszen a folytatásban egyre nehezebb ellenfelek ellen kell bizonyítanunk. A következő időben nagyon össze kell állnunk fejben és fizikálisan is, hogy azt tudjuk játszani, amire képesek vagyunk. Biztos lesznek olyan meccsek, amikor pengeélen táncolunk majd, de a célunk az, hogy azokból a lehető legjobb eredményekkel, és emelt fővel jöjjünk ki.
A rovat további hírei: Sport
Csak az U20-asok örülhettek sikernek
2025. okt. 09.
A DKKA U18-as leány együttese sima vereséget szenvedett, az U20-asok azonban izgalmas véghajrában gyűjtötték be a pontokat az Alba KFC elleni korosztályos bajnokin.
Felemás kezdés a bajnokságban
2025. okt. 08.
A Dunaújvárosi Kohász jégkorongozóinak első csapata húsz gólt szerezve nyert, míg a második számú együttes sima vereséget szenvedett az OB IV/D-s pontvadászat szombati nyitányán.
DSTV: fiatal tehetségek a vízen
2025. okt. 08.
Remekül szerepeltek a dunaújvárosi kajak-kenusok az Olimpiai Reménységek Versenyén, amelyet Racicében rendeztek meg a közelmúltban. Blényesi Rékát, Bebők Larát és Györkő Hubát kérdeztük a versenyről. Hangkép.
Fényes érmek a lengyel fővárosból
2025. okt. 08.
Két dobogós helyezéssel, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a birkózók Varsóban megrendezett masters világbajnokságát Motyovszki Mátyás.
Dupla siker az uszodában
2025. okt. 07.
A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is kiütéses győzelmet aratott a korosztályos bajnokság legutóbbi fordulójában.
DSTV: fociztak az ovisok
2025. okt. 07.
Idén immáron második alkalommal rendezte meg az Ovi Foci Kupa elnevezésű sorozat "küzdelmeit" a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség (DLSZ) Gyermek- és Ifjúsági Bizottsága, valamint a Dunaújvárosi Óvoda, mely a Eszterlánc Tagóvodában látta vendégül tíz városi és négy vidéki óvoda gyermekeit. A sorozat második felvonásában a Bóbita Tagóvoda gyerkőcei voltak a legeredményesebbek. Hangkép.
Éremeső Nagykanizsáról
2025. okt. 07.
Összesen huszonhárom dobogós helyezéssel zárták a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói hétvégén megrendezett nagykanizsai versenyüket.








