Dunaújváros Hetilap

Kovács Árpád: a magyar gazdaság jóval ellenállóbb, mit tíz éve

doszerk - 2019. október 14. 17:44

A gazdaság kedvező számai alapján kijelenthető, hogyha nem következik be váratlan esemény, akkor teljesülnek a kormány által kitűzött gazdaságpolitikai célok ‒ közölte a Költségvetési Tanács elnöke a Rádió Orienten. Kovács Árpád elmondta, hogy a következő években a nemzetközi helyzet bizonytalansága ellenére is hozható a 3 százalék feletti növekedés.

Amennyiben nem következik be váratlan esemény a nemzetközi színtéren, akkor a magyar gazdaságpolitika kitűzött céljai tarthatóak lesznek, és ez politikai mozgásteret is jelent a kormány számára ‒ állapította meg Kovács Árpád, aki kiemelte: a 2019-es évre a 4 százalékos növekedés biztosra mondható, de vannak olyan vélemények is, hogy a növekedés az év végére elérheti a 4,5 százalékot is. Immár az a lehetőség is realitásnak tűnik, hogy Magyarország külföldön is befektessen, vállalkozásokat nyisson ‒ tette hozzá a szakember.

A Költségvetési Tanács elnöke rámutatott, hogy az elemzők szerint a magyar gazdaság az idén és jövőre is 4-4,5 százalék körüli növekedést érhet el, a következő években ugyan sok a bizonytalanság, de hosszabb távon is a 3 százalék feletti növekedés mindenképpen hozható.

A szakember kitért arra is, hogy az uniós kifizetések tekintetében Magyarország lényegében azonos szinten áll a szomszédos országok értékeivel. Mint elmondta, az uniós pénzek rendben érkeznek a magyar költségvetésbe, a vitatott tételek pedig alig 5 százalékot tesznek ki. Mint emlékeztetett: az elmúlt években Magyarország jelentős mértékben megelőlegezte az uniós források beérkezését. „Ezek aztán időnként nagy ütemben ömlöttek be, mint például 2018 legvégén. Az idén azonban jobb a lefutás, szépen folynak be az összegek. "

Várhatóan ezek a pénzek a tervezett ütemben meg fognak érkezni, melyek a költségvetés számára nominálisan egy extra jövedelmet jelentenek majd, ami az államadósság alakulásában és az államháztartási hiányban markánsan meg fog látszani.

Úgy fogalmazott: „ez a hátszél lesz az, ami majd lefelé fogja nyomni meglehetős hirtelenséggel az államadósság GDP arányos pályáját. És ha ehhez még azt is hozzászámítjuk, hogy nem kell hitelt felvenni, mert nullszaldós a költségvetés, akkor 2023 környékén 60 százalék körüli GDP arányos államadósság várható", ami ugyan még nem éri el az Alaptörvénybe rögzített 50 százalékot, de a maastrichti kritériumnak megfelel.

Az euróövezeti csatlakozásra utalva megjegyezte: nagyon nagy különbség, hogy ahhoz, hogy bekerülhessünk egy klubba egy sor paramétert még teljesítenünk kell, vagy pedig azt mondhatjuk, hogy mi ezeket a paramétereket már teljesítettük és mi döntjük el, hogy belépünk-e és ha igen, akkor mikor?

- OPH -

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: jótékonysági sportbál

DSTV: jótékonysági sportbál

2024. máj. 01.

Szerencsére vannak olyan rendezvények a városban amelyek sikerrel újjászülettek a koronavírus-járvány után. Ilyen volt a Vasvári iskola jótékony célú sportbálja múlt pénteken – a remélt bevételek az iskola fejlesztését, s ezzel együtt a gyerekek fejlődését szolgálták. Hangkép.

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

A sugárúttól a kitelepülésekig tart a sor!

2024. ápr. 30.

A majálisra időzített véradással kezdődik a véradások sora, és sok-sok vidéki helyszínen számít az önkéntesek aktivitására a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete. Nem csökken a vérigény – minden cseppje kincs! 

Vidámság a szerető család körében

Vidámság a szerető család körében

2024. ápr. 29.

Mészáros Istvánné, Mária néni április 23-án ünnepelte a 90. születésnapját. Az önkormányzati köszöntésre pedig hetek óta készült: gondosan kiválogatta a ruháját, és még a fotózáshoz is instrukciókat adott, hiszen fontos volt számára, hogy előnyös képek szülessenek a jeles alkalomról. 

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

Új járda, felújított parkolók, újjá varázsolt szabadidős teniszpálya

2024. ápr. 28.

Tavaly elkezdődött, idén pedig folytatták a Mátyás király utca járdafelújítását, sőt parkolókat is újítottak fel, két hete pedig egy régi teniszpálya születhetett újjá. Tóth Kálmán, a terület önkormányzati képviselője Pintér Tamás polgármesterrel találkozott a rekonstrukciók helyszínein.

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

Petschnig Mária Zita szerint rossz irányba robogunk a zsákutcában

2024. ápr. 27.

Petschnig Mária Zita közgazdász tartott előadást a Dunaújvárosi Estek legutóbbi állomásán. A téma iránt érdeklődőket a Városháza „C” épületének emeleti dísztermében várta a szervező „Rajta, Újváros!” Egyesület.

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

Praktikus és hasznos felújítást végeztek a Technikum városrészben

2024. ápr. 27.

Eddig a füves területen kitaposott ösvények voltak, a lakók kérésének megfelelően most zúzott kővel alakítottak ki gyalogos utakat a Technikum városrészben, az Esze Tamás utca, Vörösmarty utca, Gábor Áron utca által határolt területen.

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

Rendszeres és kiemelt közbiztonsági ellenőrzések a város közterein

2024. ápr. 27.

Hajléktalan kérdésben tökéletes válasz valószínűleg nem létezik, megoldásra viszont szükség lenne. Amíg ez nem születik meg, addig a hajléktalanok problémát jelentenek a közterületeinken, és zavarják a mindennapjainkat. Szabó Zsolt alpolgármester a Technikum, és azon belül is a 6-os választókerület képviselője az egyenruhások segítségét kérte.