Mögöttünk a kormány
1,2 milliárd forintos fejlesztést hozott a napokban elektromobilitásra Dunaújvárosnak, mint a Modern Városok program folytatásaként. Miért és mire kapjuk ezt a pénzt?- kérdezzük a jó hír bejelentőjétől, Dr. Galambos Dénes miniszterelnöki biztostól.
– A Modern Városok Program keretében Dunaújváros Megyei Jogú Város részére egy elektromobilitási mintarégió létrehozására támogatást biztosít a kormány. Ennek keretében eszközbeszerzéseket terveztünk a helyi közszolgáltató cégeknek, amelyeket folyamatosan tesztelni fogunk.
– És a buszok?
– A projekt révén kerülnének beszerzésre elektromos buszok. A kormány a napokban fogadta el az új buszstratégiáját, amely szerint az állam támogatja az alacsony energiafogyasztású, és alacsony kibocsátású, vagy elektromos illetve földgáz meghajtású buszok beszerzését, egységesíti a helyközi és távolsági menetrendeket, valamint javítja a szolgáltatás színvonalát.
– Dunaújváros és térsége fejlesztéséért felelős miniszterelnöki biztos. Min dolgozik éppen?
– Azon, hogy városunkba és környékére minél több befektetőt és vállalkozást hozzunk, valamint a meglévő foglalkoztatók stabilan működhessenek.
– Vannak ilyenek, mármint új befektetők?
– Több ilyen jellegű tárgyalás van folyamatban, sőt van, ami már megállapodás közeli állapotban is van. Reményeim szerint hamarosan Dunaújváros és térsége számára is örömteli hírt tudok megosztani. De folyamatosan egyeztetek a magyar gazdaság eddigi legnagyobb beruházásáról, a Paks II. beruházással kapcsolatos térséget érintő kérdésekben is. Röviden megfogalmazva az a feladatom, hogy munkahelyeket és bevételt hozzak a térségnek.
– Itt a Dunaferr, kritikus helyzetben van a gazdálkodása, ez foglalkoztatási problémákat okozhat. Komoly gond van a szennyezőanyag kibocsátással.
– Nem egyszerű a helyzet, hiszen egy magánvállalatról van szó, és ez korlátozza a kormány mozgásterét. A kormánynak és az önkormányzatnak azonban a tulajdonostól függetlenül fontos a munkavállalók helyzete és az üzem stabilitása. Palkovics miniszter úrral és tárcájával ezért azon dolgozunk, hogy hatékony megoldást nyújtsunk akár a környezetterhelés csökkentésére, akár a versenyképesség növelésére.
– Hogyan dolgozik együtt Pintér Tamással, a térség országgyűlési képviselőjével?
– Pintér Tamás nem kérte a segítségemet, és nem is keresett meg. Ahogy látom és hallom a térség polgármestereitől, nem a választói képviselete a legnagyobb gondja, hanem a hatalom megszerzése. Cserna Gábor és csapata bírja a kormány támogatását. Elég a közel 50 milliárd forint összegű fejlesztéseket megnézni, amelyek folyamatban vannak, vagy már le is zárultak és kiderül, hogy már bizonyítottak. Nekik az építés a fontos nem a rombolás!
A rovat további hírei: Közélet
Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!
2025. aug. 03.
A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!
DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés
2025. aug. 03.
A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.
Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari
2025. aug. 01.
A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.
A sas leszállt a Római trafóházon – lakossági fórumtól fejlesztésig és művészetig
2025. aug. 01.
Lakossági fórumot tartott Barta Endre, a 4-es számú választókerület önkormányzati képviselője, ahol a körzet fejlesztési lehetőségeiről, tervekről és az aktuális problémákról egyeztetett az ott élőkkel.
Kitűnő visszajelzés a hivatástudatra – elsők között a Duna Dog Center
2025. júl. 31.
Dunaújvárosban meghatározó szerepe van a Duna Dog Centernek – Czibere Cecília és munkatársai nagy szakértelemmel tesznek többek között a gyermekek fejlődéséért. Állatasszisztált terápiás módszerekkel segítik azokat a fiatalokat, akik az átlagostól eltérő életet élnek.
Panorámapadokat is telepítettek – új utcabútorokat helyeztek ki a Béke városrészben
2025. júl. 30.
Ismét a körzetét érintő fejlesztésekről számolt be Kálló Gergely önkormányzati képviselő. A padok, kukák és kerékpártároló mellett új panorámapadokkal is bővült a körzet, amelyekből hangulatos a kilátás a Cirkusz térre.
Magdi néni a 90 évesek táborába lépett
2025. júl. 30.
Újabb szépkorú dunaújvárosi polgárt köszöntettek a napokban: Uhrin Ferencné, Magdi néni nagy családja körében ünnepelte a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármestert és az önkormányzat jókívánságait gyermekei, unokái, dédunokái körében fogadta az ünnepelt.