Kisapostagi doktornő lett a nemzet háziorvosa
A háziorvosok szerepe nagy jelentőségű, hiszen az esetek többségében a diagnosztizálástól a gyógyításig kísérik a betegeket - mondta az emberi erőforrások minisztere A nemzet háziorvosa pályázat ünnepélyes díjátadóján Budapesten.
Kásler Miklós a díjazottakról szólva úgy fogalmazott, "ők azok az orvosok, akiket annak idején Hippokratész megálmodott", és ők azok, akik munkáját közvetlenül ítélik meg a betegek.
Hozzátette: a gyógyítás igazi esszenciája - a felfedezéseken és a tudományos eredményeken túl - a szereteten alapuló orvos-beteg viszony.
A miniszter azt mondta, a magyar medicina mindig betegközpontú, humanista volt. A magyarság kultúrájában, hagyományaiban, történelmében egységes nemzet, amely "hozta magával belső-ázsiai gyökereit", ezeket a keresztény identitás és az európai értékek olyan egységgé emelték, amelyben minden megtalálható, ami érték.
Hozzátette, ezt az egységet fejezi ki A nemzet háziorvosa pályázat is, amelyet szép kezdeményezésnek nevezett.
Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy ez egy nemes versengés, hiszen a páciensek saját történeteikkel, tapasztalataikkal versengtek egy-egy orvos díjáért.
A zsűri elnökeként elmondta, a mezőny erős volt, nehéz volt a legjobbakat kiválasztani. "Jó volt látni a sokféle módon megjelenített szaktudást, emberi odaadást és a napról napra elvégzett nehéz munkát" - tette hozzá az államtitkár.
A nemzet háziorvosa pályázat első helyezését Fekete Borbála kisapostagi háziorvos nyerte el, a határon túlról pedig a vajdasági Topolyáról Herbut Elvira.
Idén hirdették meg kilencedik alkalommal A nemzet háziorvosa pályázatot, amelyen a páciensek ajánlásai alapján választották ki a Kárpát-medence legjobb háziorvosait és munkatársaikat. A tíz hazai és a tíz határon túli toplistást a zsűri választotta ki, a végső sorrendet azonban a www.evpraxisa.hu internetes portál olvasói és szavazói döntötték el.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.