Litvániában játszanak a magyarok
A magyar futsalválogatott január végén Litvániában játszik Európa-bajnoki selejtezőtornát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapjának tájékoztatása szerint Turzó József együttese a házigazda mellett a török és az északír csapattal találkozik majd. A kilenc selejtezőcsoport győztese automatikusan bejut a selejtező következő szakaszába, míg a csoportmásodikok és az öt legjobb csoportharmadik oda-visszavágós párharcban harcolhatja ki ezt. A következő szakaszba már becsatlakozik a világbajnoki selejtezőkön sikeresen szereplő 16 válogatott, itt újabb csoportkörre, majd rájátszásra kerül sor, így alakul ki a 2022-es hollandiai kontinensviadal 16 csapatos mezőnye, amelynek a házigazda együttes automatikusan tagja.
"A litvániai torna abból a szempontból teljesen más lesz, mint az októberi, olaszországi vb-selejtező volt, hogy ezúttal esélyesként kezdjük meg a küzdelmeket. Nem lesz könnyű dolgunk, mert a litvánok rengeteg energiát fektetnek abba, hogy fejlődni tudjanak futsalban, a törökök agresszív játékáról vannak kellemetlen tapasztalataink, az északírekről pedig nehéz lesz információt szereznünk, mert ők csak nemrégiben indították el saját futsalválogatottjukat. Ezzel együtt a célunk nem lehet más, mint a csoport megnyerése, amivel biztosíthatnánk helyünket az Eb-selejtező sorozat legjobb 32 csapata között" - mondta az mlsz.hu-nak Turzó József szövetségi kapitány a sorsolás után.
(MTI)
A rovat további hírei: Sport
Hetedik helyért játszanak a juniorok
2025. júl. 19.
Nem sikerült legyőznie a házigazda Montenegrót, így "csak" a hetedik helyért játszhat a magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
DSTV: darts nyáron is
2025. júl. 18.
Dunaújváros egyik legaktívabb és legösszetartóbb közössége a dartskedvelők tábora. Nyári helyzetjelentést kértünk a Dunaújvárosi Darts Clubból. Hangkép.
Álom maradt az elődöntő
2025. júl. 18.
A második félidőben sokkal pontosabb dánok egy góllal legyőzték a magyar női junior kézilabda válogatottat a montenegrói Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
DSTV: szezonzáró a DLSZ-nél
2025. júl. 17.
Ismét sikeres szezont tudhat maga mögött a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség. Egészen elképesztő az a játékos és csapatmennyiség, amely a szövetség kötelében sportolhat – volt kiket, és volt mit ünnepelni a szezonzáró ünnepségükön. Hangkép.
Elkészült a labdarúgók sorsolása
2025. júl. 17.
A Pénzügyőr elleni hazai összecsapással vág neki az NB III-as pontvadászat 2025/2026-os kiírásának a Dunaújváros FC labdarúgó csapata július 27-én este hat órától.
Strandon is eredményesek
2025. júl. 16.
Több éremmel zárták a Kiskőrösön megrendezett Strandbirkózó Országos Bajnokság első fordulóját a DKSE tehetséges versenyzői a mögöttünk hagyott hétvégén.
DSTV: tábor a háló két oldalán
2025. júl. 16.
A nyári sporttáborok közül először a DSE Röplabda Akadémia röplabda táborába látogattunk el. Már akkor is szó volt arról, hogy a tábor idén is nagy sikerrel zajlott.