Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 16. Henrietta
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A fordulás után ébredt a Kohász

Sport
Dunaújváros
DKKA
kézilabda
felkészülés

facebook megosztás

spigott - 2019. dec. 18., 23:08

Második félidei jó játékának köszönhetően aratott hétgólos győzelmet a Mosonmagyaróvár elleni edzőmeccsen a DKKA felnőtt csapata.

A Mosonmagyaróvár elleni hazai fellépéssel folytatta edzőmérkőzései sorozatát ma délután öt órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata. György László tanítványai nem a legjobban kezdtek, egymás után három támadásukat is elrontották, s mivel a vendégek nem tették meg ugyanezt, így már a 3. percben 3-0-ra vezetett az ellenfél. Nem sokáig szerencsére, mert védekezése mellett támadójátékát is összekapta együttesünk, mely sorozatban öt gólt szerezve fordított (5-3). A folytatásban felváltva szerezték találataikat a csapatok az edzőmeccshez képest igen kemény csatában, de az utolsó tíz perchez érve még mindig a mieinknél volt az előny (10-9). A hajrában azonban újra jöttek a hibák, több eladott labda, kihagyott helyzet miatt bosszankodhattuk, így a Mosonmagyaróvár nemcsak egalizált, hanem fordított is, s a szünetre 13-11-es vezetéssel vonulhatott.

Miklán Klaudia felvétele!

A második felvonásra látványosan feljavult a Kohász védekezése, valamint támadójátéka is, s egy újabb 5-0-s rohammal sikerült fordítani úgy, hogy az első negyed órában mindössze egyetlen találatot engedélyeztek kézilabdázóink a vendégeknek (16-14). Együttesünk a folytatásban is uralta a meccset, s hiába kért időt Bognár Róbert, tovább nőtt a két gárda közti különbség (20-14). Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a találkozó, s bár a folytatásban valamelyest pontosított játékán a Mosonmagyaróvár, a mieink magabiztosan tartották előnyüket, s végül 28-21-es győzelmet arattak.

György László: - Az első félidőt nem a legjobb mentalitással kezdtük, mintha színházba mentünk volna, nem munkába, de a szünetben rendeztük a sorokat, így a fordulás után látottakkal már elégedettek lehettünk.

DKKA – Mosonmagyaróvár 28-21 (11-13)

A DKKA gólszerzői: Kazai 9, Szekerczés 5, Ferenczy 2, Bouti 2, Szalai 2, Grosch 2, Mihály 2, Triscsuk 1, Nick 1, Sirián 1, Cavlovic 1.

A rovat további hírei: Sport

Az edzőváltás sem segített a Bikáknak

Az edzőváltás sem segített a Bikáknak

2020. dec. 08.

A Vasas otthonában sem tudta megszakítani katasztrofális sorozatát a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Ligában.

Tenisz: Babosék újabb sikere

Tenisz: Babosék újabb sikere

2020. dec. 08.

A női tenisztornákat szervező WTA idén is Babos Tímeának és a francia Kristina Mladenovicnak ítélte oda az Év párosa-díjat.

Háromból egy siker

Háromból egy siker

2020. dec. 08.

Csak a DFVE leány vízilabdázóinak gyermek csapata tudott pontokat szerezni az UVSE-től a korosztályos bajnokságok hétvégi fordulójában.

Elveszített két olimpiai versenyszámot a gyorsasági kajak-kenu

Elveszített két olimpiai versenyszámot a gyorsasági kajak-kenu

2020. dec. 08.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hétfőn - a gyorsasági szakág két versenyszámának kárára - felvette a 2024-es párizsi ötkarikás játékok programjába az extrém szlalom kajak-kenut.

Véget vetne rossz sorozatának a DAB

Véget vetne rossz sorozatának a DAB

2020. dec. 08.

A Vasas elleni fővárosi mérkőzésen lépne előrébb a tabella utolsó helyéről a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Egyetemi Világjátékok - Akár kétszáz fős is lehet a magyar csapat

Egyetemi Világjátékok - Akár kétszáz fős is lehet a magyar csapat

2020. dec. 07.

A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) szerint 150-200 fő alkothatja a magyar csapatot az Egyetemi Világjátékokon - korábbi nevén Universiadén -, amelyre augusztus 18-29. között kerül sor a kínai Csengtuban.

Fejlődtek és csapatként küzdöttek

Fejlődtek és csapatként küzdöttek

2020. dec. 07.

A koronavírus járvány miatt nagyon nehéz és kemény évet tudhat maga mögött a dunaújvárosi röplabdázás, mely ennek ellenére is előre tudott lépni a 2020/2021-es szezonban.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  2. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

  3. Izgalmas, jó meccseket játszottak

  4. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

  5. Záporokkal éri el térségünket a hidegfront

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Embedded thumbnail for DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő