Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 07. Tódor, Rómeó
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Négyből négy – csoportelső a magyar válogatott

Sport
vízilabda
magyar válogatott
Európa-bajnokság
győzelem
Dunaújváros

facebook megosztás

spigott - 2020. jan. 17., 20:10

A görögök ellen sem hibázott a magyar női vízilabda válogatott a budapesti Európa-bajnokságon.

Három győzelem után a görögök ellen ugrott medencébe ma este hét órától a magyar női vízilabda válogatott a budapesti Európa-bajnokságon. A két gárda a közelmúltban megrendezett dunaújvárosi tornán már találkozott egymással, s akkor a mieink nagyon sima, 16-8-as sikert arattak, ám abban biztosak lehettünk, hogy ezúttal lényegesen nehezebb mérkőzés vár a három dunaújvárosi játékossal felálló magyar együttesre.

A görögök az első negyedben bizonyították is, amit már korábban is sejtettünk, hogy lényegesen többre képesek annál, amit a Fabó Éva Sportuszodában mutattak. Hiába szerzett ugyanis Garda korán vezetést a mieinknek, az ellenfél gyorsan fordított, majd Garda újabb találata után is mattolta a magyar védelmet. Az emberelőnyöket jól játszották meg vízilabdázóink is, ám vetélytársunk sem hibázta el ezeket, így rendre a mieinknek kellett futni az eredmény után. Ezt azonban sikerrel tették Vályiék, így az első negyed 4-4-es döntetlennel ért véget, s bár a második felvonást is a görögök kezdték góllal, Gurisatti és Illés találataival a 12. percben sikerült fordítani (6-5). Innen még egyszer egyenlített ellenfelünk, ám Parkes duplájára már nem volt válaszuk, így a félidei pihenőre 8-6-os magyar vezetéssel vonultak a felek.

Garda Krisztina volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa! (Képek forrása: MTI/Szigetváry Zsolt)

A harmadik negyedre tovább javult a mieink védekezése, hiába próbálkoztak ugyanis egyenlő létszámban, vagy emberelőnyben a görögök, rendre jött egy blokk, vagy Gangl védett biztosan, így sikerült erőzni az előnyt. A játékrész hajrájára támadásban is összekapta magát a csapat, s két "dunaújvárosi" góllal, Garda és Vályi találatainak köszönhetően 10-6-os fórral vághatott neki az utolsó nyolc percnek. Melyet Parkes kezdett újabb góllal, ám továbbra sem nyugodhattunk meg, mert a Kocia duplájával pillanatok alatt visszajött háromra a görög csapat, s mikor Ninu is betalált a 28. percben, újra nyílt lett a meccs (11-9). Nem sokáig, mert Garda negyedik gólja végleg eldöntötte a találkozót, melyet végül a mieink nyertek 13-10-re, s ezzel a szerbek elleni vasárnapi meccs eredményétől függetlenül megnyerték csoportjuk küzdelmeit.

Magyarország – Görögország 13-10 (4-4, 4-2, 2-0, 3-4)

Magyarország: Gangl - Máté, Gurisatti 1, Vályi 1, Parkes 3, Keszthelyi, Garda 4. Csere: Szilágyi, Illés 2, Leimeter 2, Gyöngyössy, Rybanska. Szövetségi kapitány: Bíró Attila.

A rovat további hírei: Sport

Nem kegyelmezett az Újpestnek a DAB

Nem kegyelmezett az Újpestnek a DAB

2023. dec. 21.

Szalma Zsolt mesterhármasával, fegyelmezett, jó játékkal arattak 6-0-s sikert az Acélbikák jégkorongozói az UTE elleni hazai összecsapáson szerdán este.

Szép siker a címvédő otthonában

Szép siker a címvédő otthonában

2023. dec. 20.

Kilenc gólt szerezve aratott győzelmet a MAC Ikonok elleni Andersen Liga találkozón a DAB-ASP jégkorong csapata kedden este.

DSTV: jótékonysági verseny a Szögletben

DSTV: jótékonysági verseny a Szögletben

2023. dec. 20.

Jótékonyság, megemlékezés, és egy jó hangulatú közösségi élmény – mindez egy dartsverseny keretében. Az év utolsó páros versenyét rendezték meg a Szöglet Sport Bárban, az említett apropókból. Hangkép.

Dobj egy macit az Újpest ellen

Dobj egy macit az Újpest ellen

2023. dec. 20.

Hazai környezetben, az Újpest elleni találkozóval folytatja az Erste Liga alapszakaszát a DAB jégkorong csapata ma este fél héttől.

Önmagukért beszélnek a DKSE idei eredményei

Önmagukért beszélnek a DKSE idei eredményei

2023. dec. 19.

Az év utánpótlás sportolói mellett a hazai és nemzetközi mezőnyben is kiemelkedően teljesítő felnőtt sportolókat is köszöntötték a DKSE évzáró ünnepségén.

Az Év sportolója Gála 2023 – Kovács Zsófia újra a jelöltek között

Az Év sportolója Gála 2023 – Kovács Zsófia újra a jelöltek között

2023. dec. 19.

Ahogy tavaly, úgy idén is bekerült a legjobb tíz jelölt közé a DKSE tornásza, Kovács Zsófia az év női sportolója szavazáson.

Remek siker a rangadón

Remek siker a rangadón

2023. dec. 19.

Taktikus játékkal, valamint a véghajrában lőtt három üres kapus góllal aratott 4-1-es sikert az ELTE elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő