Csak előre: épül, bővül, szépül a Szívességfal
Fontos közleményben fordult tagjaihoz a veszélyhelyzetben zászlót bontott közösség, a Szívességfal Dunaújváros és környéke admin csapata. Tények és tervek a hajtás után!
Tíz nap alatt több mint 1700 ember gyűlt össze a csoportban és rengeteg hasznos poszt, felajánlás, ötlet, információ érkezett, hogy segítsétek egymást! Szinte felsorolhatatlan, hogy mennyi szuper ötletet osztottatok meg egymással, és bízunk benne, hogy ezek elérnek a célközönséghez, és minden csoporttag talál a kérdésére, igényére választ – ha pedig nem, akkor mer kérdezni, kérni!
A közösségi kezdeményezés zászlóbontásáról elsőként a DO számolt be – és egyfelől azóta is ámulattal figyeljük a csapat munkáját és bűvülését, ugyanakkor az sem titok (bár személyes), hogy adminisztrációs beavatkozásokkal, valamint tartalmakkal is közreműködöm a fal "építésében". Mutatom is mindenek előtt a két idevágó linket!
Szívességfal Dunaújváros és környéke (katt) >>
Szívességfal – zászlóbontás a DO-n (katt) >>
De vissza az adminok közös közleményéhez. Mint ígérik, a háttérből igyekeznek segíteni mindenkit abban, hogy a csoport átlátható és jól szervezett legyen, ezért különböző témákat hoztak létre, és minden egyes posztot, megosztást rendszereznek az adott témakör szerint, hogy könnyen kereshetőek legyenek. A témákat számítógépről a csoport megnyitásakor jobb oldalon találják a böngészők, telefonos applikációban pedig közvetlenül a közlemények alatt.
Ezen kívül a rendszerezés kedvéért létrehoztak két linkgyűjtő posztot, amit a bölcsődés, óvodás korú gyermekek otthoni elfoglaltságaihoz, illetve digitális oktatáshoz szánt hivatkozásokat szeretnének összekazlazni – a csoport tagjait is arra kérik, a megfelelő helyre tegyék az ajánlott linkeket.
Otthoni foglalkoztatók (katt) >>
A kéréseket és felajánlásokat ezentúl e-mail címre, illetve az adminoknak privát üzenetben is elküldhetik a csoporttagok – ha nem nyilvánosság előtt teszik a felajánlást, az adminok igyekeznek nagyon gyorsan közvetíteni ezeket.
A plakáttal kapcsolatban hosszas egyeztetés után arra jutottunk, hogy a visszaélések elkerülése érdekében nem teszik közkinccsé azokat, hanem eljuttatják a városban lévő lakásszövetkezeteknek, így a közös képviselőkön keresztül igényelhetik mindazok, akik a lépcsőházba szeretnének kitenni ilyet.
A plakát elkészültéig és eljuttatásáig is arra biztatnak mindenkit, hogy kopogjon be a szomszéd idősekhez és kérdezze meg, hogy van-e valamire szükségük a boltból, gyógyszertárból – és ne feledkezzenek meg a gyermekeiket egyedül nevelő szülőkről sem!
Szintén készül a DO és a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetével közösen publikált "túlféltő protokoll" nyomtatható terjeszthető plakát változata is – ezt is ki-ki elhelyeztheti majd a lépcsőházakba, illetve odaadhatja idős rokonoknak, ismerősöknek.
A témáról külön is beszámolt a DO – mutatom máris:
Vöröskereszt/DO/Szívességfal: A túlféltő protokoll (katt) >>
Szintén visszatérő kérés: a csoporttagok hívják meg ismerőseiket, ajánlják a segítő közösséget annak érdekében, hogy minél több emberhez eljuthassanak a kezdeményezések!
A rovat további hírei: Közélet
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.