Dunaújváros Hetilap

Megszűnt az ideiglenes lak a Gárdonyinál

Horváth-Nemes Orsolya - 2020. április 28. 10:54

Közös erővel szüntették meg az önkormányzat intézményei a Gárdonyi Géza Általános Iskolánál a hajléktalanok által kialakított ideiglenes lakot. Mivel jelenleg nem működik az intézmény konyhája, az ott található kukatárolóba költöztek a fedél nélküliek. Veszélyes góc volt – lépni kellett...

Motyovszki Mátyás a terület önkormányzati képviselője Szóládi Zoltánnal, az iskola igazgatójával és Pribil Sándorral a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnökével közösen keresett megoldást a problémára. Mint az önkormányzati képviselő kiemelte, fontos, hogy megszűnjenek a járványhelyzet miatt különösen veszélyes gócpontok: 
– Igyekszünk felszámolni ezeket – ilyen volt a Gárdonyi iskola mögötti szemetestároló, ahova beköltöztek. Ezzel pedig körülbelül 200 lakó életét keserítették meg sajnos – nemcsak a látvánnyal, hanem a viselkedéssel is: gondolok arra, hogy ott ittak dorbézoltak, és lehetne még sorolni a kihágásokat. Közös erővel, a város intézményeinek az összefogásával takaríttattuk el a holmijukat, illetve azt a sok szemetet is, amit felhalmoztak maguk után. A terület egyébként a Gárdonyi Géza Általános Iskolának az ebédlőjéhez tartozik, ami jelenleg ugyebár nem üzemel. A problémát hosszú távon úgy tudjuk megoldani, hogy egy szülő, akinek a gyermeke az intézményben tanul, segít rácsot felszerelni, és így el lesz zárva a hely a hajléktalanok elől, azaz nem fognak tudni újra beköltözni erre a helyre. 
Pribil Sándor a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke tájékoztatott minket a hajléktalanokkal kapcsolatos szabályi korlátozásokról; mint kiemelte, tavaly októbertől él egy törvény, amelyben leírják, hogy életvitelszerű lakhatásra nincs lehetőség közterületen, valamint nem lakáscélú helyiségből kialakított helyeken:
– De ennél sokkal fontosabb oka is van a mostani felszámolásnak. Nem tehetjük ki a jelen helyzetben Dunaújváros lakosságát annak, hogy olyan személyek élnek lépcsőházak közelében, vagy bárhol a városban, ahol nem ellenőrizhető az ő higiéniájuk, nem tudnak tisztálkodni – ez ugyanis alapvetően nagy teret ad a járvány esetleges terjedésének. Sem ezt nem szabad lehetővé tenni, sem egy rossz közérzetet a lakóhelyekkel kapcsolatban. Ahol élünk, ott tisztaságnak kell lennie, és ha ezért a lakosok is mindent megtesznek, nekünk is kutya kötelességünk, hogy megtegyük, amit csak lehet. 
Az önkormányzat összesen 4 köbméter szemetet és egy franciaágyat vitetett el a helyszínről – és gondoskodott a terület fertőtlenítéséről is.

(Fotó: Miklán Klaudia) 
 

A rovat további hírei: Közélet

Az év végéhez közeledve is kell a vér

Az év végéhez közeledve is kell a vér

2024. dec. 01.

Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!

Dupla születésnapot ünnepeltek

Dupla születésnapot ünnepeltek

2024. nov. 30.

Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.

A karácsonyi csoda megteremtői

A karácsonyi csoda megteremtői

2024. nov. 30.

Sokadik éve annak, hogy egy baráti társaság összefogott és azt a célt tűzte ki, hogy szebbé teszik azoknak számára az ünnepi időszakot, akiknek nehézséget okoz a hétköznapokban is meleg ételt tenni az asztalra. A Corso Étterem jóvoltából ismét finom falatok kerülnek rászoruló családok asztalára, de egyéb meglepetésekkel is készülnek a kezdeményezők.

Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz

Visszakaphatja végre a régi nevét, újra Szentháromság tér lesz

2024. nov. 28.

Legutóbb a Mondbach-kúriában ülésezett az Utcanév Munkacsoport, ahol több új utcanévre, vagy névváltoztatásra irányuló javaslatot tárgyaltak, illetve véleményeztek. 

Évtizedes pályák a város egészségügyéért

Évtizedes pályák a város egészségügyéért

2024. nov. 28.

Összeállításunkban hétről hétre felelevenítjük a 2019-2024-es önkormányzati ciklusban díjazottak névsorát, életútját. Ezúttal az egészségügyi szféra kitüntetettjeit vesszük sorra.

Különdíjat nyertünk a Virágos Magyarország 2024-es versenyén

Különdíjat nyertünk a Virágos Magyarország 2024-es versenyén

2024. nov. 28.

Budapesten rendezték meg a Virágos Magyarország idei ünnepélyes díjkiosztó gáláját, ahol Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország Szervező Bizottsága Biodiverzitás különdíját Dunaújváros nyerte el, a díjat pedig Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester vette át.

Tegyünk jót, együnk pizzát!

Tegyünk jót, együnk pizzát!

2024. nov. 27.

Évek óta sikeresen működik városunkban a Dunaújváros kenyere akcióprogram, mely negyedévente egy kiválasztott szervezetet támogat alkalmanként akár félmillió forinttal. Tulajdonképpen ennek mintájára kezdődik el most Dunaújváros Önkormányzata és az Édes Étterem és Pizzéria közös kezdeményezése, a Dunaújváros Pizzája program.