Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jól kezdték a szezont

Sport
Dunaújváros
kajak-kenu
Dunaferr SE
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2020. jún. 23., 08:14

Hat éremmel, s több értékes helyezéssel zárták az első alkalommal megrendezett Sió Kupát a Dunaferr SE kajak-kenusai.

Kép: DO-archív

Véget ért a hosszú szünet kajak-kenusaink számára, ugyanis június 20-án, Szekszárdon rendezték meg a Sió Kupa elnevezésű utánpótlás és felnőtt viadalt. A tolnai megyeszékhelyen első alkalommal rendeztek hivatalos versenyt, mely igen komoly mezőnyt mozgatott meg, hiszen közel ötszázan álltak rajthoz úgy, hogy a legkisebbeknek egy, az U14-es versenyzőknek négy, míg a felnőtteknek hét kilométert kellett teljesíteniük Sióagárd és Szekszárd között. A viadalon természetesen részt vettek a Dunaferr SE versenyzői is, akik több dobogós helyezéssel is bizonyították, hogy jól sikerült a felkészülésük: a mieink végül két arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel zárták a 2020-as szezon első hivatalos versenyét.

A Dunaferr SE eredményei az I. Sió Kupán

Pc-2 4000m (U14) – 1. Kiss Levente-Tóth Bence
Pc-2 4000m (U14) – 2. Slihoczki Dániel-Varga Gábor
Pc-2 4000m (U12) – 1. Csernák Attila-Györkő Huba
K1 Felnőtt női 7km - 6. Mányi Zsófia
K1 Serdülő női 7km - 8. Árva Gréta
K1 Ifi női 7km - 2. Horváth Laura, 5. Bucsi Blanka
C1 serdülő fiú 7km - 3. Kovács Áron
MK-1 U11 fiú 4000m - 12. Éberhardt Martin
MK-1 U11 lány 4000m - 2. Katona Sára
MK-1 U12 fiú 4000m - 7. Kobzos Keán
MK-1 U12 lány 4000m - 4. Kovács Boglárka, 6. Mohács Karolina
K-1 U13 lány 4000m - 7. Dolezsál Zsófia
K-1 U14 fiú 4000 m - 14. Katona Benedek, 21. Tóth Norbert

A rovat további hírei: Sport

Újra élen a Kemi-Ker!

Újra élen a Kemi-Ker!

2021. ápr. 24.

Kiélezett csatákat vívtak egymással a csapatok a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának pénteki fordulójában.

Véget ér az aranycsata!

Véget ér az aranycsata!

2021. ápr. 24.

Idegenben, az UVSE otthonában ülhet vissza a bajnoki trónra a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. Gyerünk, csajok, mindent bele, egy város veletek!

Nem kegyelmezett az Aramis

Nem kegyelmezett az Aramis

2021. ápr. 23.

Ismét nagyon szellősen védekezve kapott komoly pofont az Aramis elleni hazai bajnokin a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata.

Torna Eb - Nincs újabb magyar olimpiai kvóta

Torna Eb - Nincs újabb magyar olimpiai kvóta

2021. ápr. 23.

A férfiak és a nők mezőnyében sem szereztek olimpiai kvótát a magyar tornászok a Bázelben zajló Európa-bajnokságon.

Elmaradt a nagy csata

Elmaradt a nagy csata

2021. ápr. 23.

Balogh Péter négy góljának is köszönhetően nullázta le ellenfelét a Bronz Kávézó Dunabiztos gárdája az Acerbis osztály csütörtöki rangadóján.

Szép siker a rangadón

Szép siker a rangadón

2021. ápr. 23.

Idegenben vágott vissza a Mecseknádasdnak a Dunaújvárosi AC férfi kézilabda csapata az NB II-es pontvadászat legutóbbi fordulójában.

Kajak-kenu: két hét múlva kezdődik a válogatás

Kajak-kenu: két hét múlva kezdődik a válogatás

2021. ápr. 22.

Száz nap múlva kezdődnek a gyorsasági kajak-kenu versenyek a tokiói olimpián, és addig sűrű program vár a magyar válogatott tagjaira. A válogatás két hét múlva kezdődik.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  2. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

  3. Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

  4. Vereségekkel zárták az alapszakaszt

  5. DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  2. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  3. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  4. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

  5. Kezdődik a parkolók nagytakarítása!

Galéria

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Farsangi forgatag (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő