Tartós élelmiszerrel támogat a Hankook
A Hankook Tire is csatlakozott ahhoz az összefogáshoz, amely révén rászoruló családok jutnak élelmiszercsomaghoz városunkban. Érdekes adalék: a segítségnyújtást az abroncsgyár egyik munkatársa kezdeményezte.
Amint arról már beszámoltunk, a Dunaújvárosi Roma Nemzetiségi Önkormányzat, a DHHF Nonprofit Kft., az Útkeresés Segítő Szolgálat, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete, a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi egysége és a Boldog Délután civil összefogás kezdeményezte azt a gyűjtőakciót, amely révén rászoruló családok juthatnak tartós élelmiszerhez. A befolyt adományokból a válsághelyzetben nehéz anyagi körülmények közé került családokat támogatják.
Az összefogás híre eljutott a Hankook Tire Magyarország Kft. technológiai osztályán dolgozó Schrancz László részlegvezetőhöz, aki nemcsak munkatársai figyelmét hívta fel a kezdeményezésre, de gyűjtést is szervezett a gyáron belül. Lászlótól nem áll távol a jótékonykodás, legutóbbi hasonló kezdeményezése nyomán nem kevesebb, mint két tonna tartós élelmiszert sikerült adományoznia munkatársai közreműködésével. Ez alkalommal a vállalat mintegy 100 ezer forint értékű élelmiszercsomaggal állt a jótékonysági akció mellé.
Az így összegyűlt adományt június 22-én adták át a Máltai Szeretetszolgálat dunaújvárosi játszóházában, ahol a már átvett csomagok szétosztása is történt. Néhány beszédes adat: a Hankook adomány érkezése előtt 260 csomagot állítottak össze, a támogatottak között 43 olyan család van, akik több mint öt gyermeket nevelnek.
Kissné Fekete Éva, az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője, az akciósorozat koordinátora elmondta, rendkívül sikeres együttműködéshez csatlakozott a Hankook:
– Sok segítő szándékú embert megmozgatott a koronavírus okozta válsághelyzet; a gyűjtés tavasszal kezdődött, már áprilisban és májusban is osztottunk csomagokat. Azért is példás együttműködésről beszélhetünk, mert nemcsak a gyűjtésben, de a csomagok eljuttatásában is segít majd az összefogásban résztvevő valamennyi szervezet.
(Forrás és fotó: Hankook Tire)
A rovat további hírei: Közélet
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.
Immár 52. alkalommal rendezték meg az elsősegély versenyt (galériával)
2024. máj. 03.
A "Közbiztonsági Hónap" programsorozatának fontos állomása volt a felmenő rendszerű elsősegély verseny a Kultik Moziban és környékén. Komoly erőpróba várt az indulókra a közelmúltban rendezett rangos viadalon.