Terítéken-csoport: az olasz csudák
Folytatódik lapunk ínyesmesteri együttműködése a Terítéken Dunaújváros és környéke csapatával – ugye, senki sem felejtette el, hogy június 20-án, szombaton élő produkció a falodában; mellé ezúttal az olasz konyha remekeit villantom, vigyázat, nyálcsordító képek!
Lássuk szépen sorban – előbb egy utolsó figyelmeztetés mindazoknak, akik már javában az első közösségi megmozdulásra, aztán jöhet egy kis olasz túra; csak ínyenceknek!
Irány a faloda
Ahogy arról már múlt heti kedvcsinálónkban is zengettem, a Terítéken Dunaújváros és környéke facebook csoport szervezőinek ötlete szökkent szárba: a netes barátkozás után élőben is megismerhetik egymást a közösség tagjai. Az I. Terítékenes Találkozó (leánykori nevén: „Terítéken Kómatál”) akciójának helyszíne a Csibész Csibefaloda lesz június 20-án, szombaton 16 órától.
A finom falatokról Márkus Diána és Grónás Henrik gondoskodik, a becsületkassza bevételét karitatív célra ajánlják fel a közreműködők és szervezők; egy hátrányos helyzetű család élelmezésének támogatására fordítják.
Itáliai kalandozások
Azt már korábban megfogadtam, hogy ne legyen a szellemi vezetőm és példaképem Gennaro Contaldo, ha az első gasztrokulturális országjárást nem Olaszhonba szervezem. Hatalmas kedvenc, hiszen három egyszerű mondattal Piemonttól Szicíliáig bejárható és végigkóstolható (tavola calda = meleg asztal, kifőzde; vino da casa = a ház bora, pazar minőség gombokért; conto prego, mia bella signorina = számlaigény bejelentése egy általános bókkal, szerencsés esetben jelentős kedvezményre jogosít).
Ráadásul a Terítéken csapata ezúttal is segített. Konkrétan: Márkus Diána klasszikus menüből startoló ízorgiája (paradicsomleves és sajt csipsz, parmezános bundás pipi fehérboros/fokhagymás/tejszínes rizottóval), Molnárné Bekker Krisztina Fekete-erdő sonkával, szárított paradicsommal és kapribogyóval elemelt remekmívű tésztája, végül, de közel sem utolsósorban Kotmajer Loretta minimal art stílben is fenséges szalámis pizzája egyaránt messze repített a monszunos mindennapokból – el egészen az olasz csudák birodalmába.
(Szakmai partnerünk a www.teritekujvaros.hu címen érhető el!)
A rovat további hírei: Mozaik
Így prezentáljunk egyszerűen és hatékonyan flipchart táblával
2024. okt. 29.
A tökéletes prezentációra törekvés szerelmeseinek a hagyományos flipchart tábla jelenti azt az eszközt, ami a meetingek kötelező eleme. Nem maradhat el egyetlen megbeszélésről sem, ami viszont kifejezetten jó hír, hogy ez a veszély nem is fenyeget minket. (X)
Halottak napjára hangol a piaci kínálat
2024. okt. 28.
Megváltozott nyitva tartási rend szerint üzemel az előttünk álló időszakban, gazdag ünnepi választékkal csalogat a halottak napja alkalmából a dunaújvárosi piac. Itt a percre pontos ütemezés!
Ezért fontos átnézni a gázkazánt még a fűtési szezon előtt!
2024. okt. 28.
Nemsokára beköszönt a hűvösebb szezon, amikor már fűtésre is szüksége van. Még most érdemes tehát átnézetnie a gázkazánt egy szakemberrel. (X)
Egészen a hét végéig kitart a kellemes, extrém enyhe idő
2024. okt. 28.
Derült, napos és rétegfelhős térségek is lehetnek, a hét közepéig csak reggelente várható masszívan ködös idő a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Később változékony napok jönnek, a csapadékhajlam viszont továbbra is alacsony marad, sajnos, sajnos.
A biztonságos fürdőszobáért
2024. okt. 28.
A fürdőszoba sokak kedvenc helyisége otthon, ugyanakkor ez a ház egyik legveszélyesebb szobája is lehet, különösen igaz ez az idősebb felnőttekre és a kisgyermekekre. (X)
DSTV: sajtburgerleves(!!!) a falodában
2024. okt. 27.
Rendkívüli recepttel is csalogatja a vendégeket a Csibész Csibefaloda, derül ki a DSTV összegzéséből. Igazi különlegességnek számít a sajtburgerleves – most kiderül, mit tartalmaz és hogyan készül a faloda fantasztikus finomsága. Hangkép.
Nagyszabású gálával kezdte jubileumi sorozatát a Rosti iskola (galériával)
2024. okt. 26.
Szépszámú közönség előtt, komoly és színvonalas műsorral, az alapítók és a névadó emlékéhez méltó szép szavakkal ünnepeltek a Bartók színháztermében múlt pénteken. Nem is egy, hanem egyszerre három évfordulót!