Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 08. Aranka
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Együtt a siker útján

Sport
Dunaújváros
sárkányhajó
Dragon Steel SE

facebook megosztás

spigott - 2020. júl. 15., 15:06

Továbbra is várják a fiatalok jelentkezését a Dragon Steel SE sárkányhajósai, akik augusztusban nyári tábort is szerveznek a sportág kedvelői számára.

Az évről évre egyre veretesebb eredménysor mellett az utánpótlás fejlesztését is nagyon komolyan veszik a Dragon Steel SE sárkányhajósai, akik továbbra is várják maguk közé az elszánt, sikerre vágyó fiatal tehetségeket, árulta el Tóth Edit, az egyesület elnöke.

"Most elsősorban azokhoz a sportolókhoz és az ő szüleikhez szeretnénk szólni, akik évek óta lelkiismeretesen űzik az általuk gyerekkorban választott egyéni  vagy csapatsportot, de folyamatosan az élmezőnytől lemaradva, vagy  kispadon, tartalékként élik meg ezeket az eseményeket és nem tudják, nincs lehetőségük megmutatni igazából, hogy mire képesek. A nagy létszámú tömegsportokban nem kapnak annyi szerepet, hogy sikerhez jussanak. Azoknak a szülőknek a segítségét kérjük, akik évek óta bíztatják a gyermeküket a lelátókról, de sajnos azzal szembesülnek, hogy a gyermekük kitartó, lelkes, de nem kap lehetőséget, ahhoz hogy sikerhez és elismeréshez jusson. Csapatunkban, a Dragon Steel SE -ben sok olyan lelkes fiatal van, akik az évek óta űzött kedvenc sporttól tért át hozzánk, hogy kipróbálja ezt a mozgást, a sárkányhajózást, hogy szerencsét próbáljon, hogy megmutassa, hogy együtt mit lehet elérni – fogalmazott a klub első embere, aki elárulta azt is, mit nyerhetnek a fiatalok, ha egyesületükben folytatják pályafutásukat.

Képek forrása: Dragon Steel SE

"Kitartó 1-2 éves munkával a Dragon Steel SE-ben edzve, versenyezve, idővel válogatott sportolóként, Európa- és világbajnokságon lehet fellépni a dobogóra, klub- és nemzeti színekben is.  A jól felkészült, céltudatos fiataloknak - persze a felnőtteknek is -, sikerekben és elismerésben lehet része. Amikor a magyar himnusz szól a dobogó tetején állva, büszkeséggel teli szívvel, potyogó könnyekkel éljük át az első határtalan élményt! Sikerre, elismerésre vágyó fiatal sportolók! Gyertek és adjatok magatoknak lehetőséget a sikerre! A tisztelettel, megbecsüléssel egymás és a csapat iránt, a rengeteg befektetett munkával te is ki tudsz bontakozni, komoly eredményeket érhetsz el. 2018-ban a Szegedi Klubcsapat Vb-én U18-kategóriában arany-, ezüst-, és két bronzérmet szereztünk. 2019-ben mi adtuk az ifjúsági válogatott oroszlánrészét, akik a thaiföldi világbajnokságon három ezüstérmet vívtak ki a hazaiak mögött, de az USA, Nagy-Britannia, Spanyolország és India válogatott csapatát rendre maguk mögé szorították. Miközben bejárjuk a világot, számos Vb, Eb arany-, ezüst-, és bronzérmet akasztottak már a nyakunkba, s a jövőben ennek te is részese lehetsz! Éppen ezért is tartunk augusztus 10. és 14. között Kisapostagon sárkányhajó tábort, melyre a dvsc.power.dragon@gmail.com email-címen lehet jelentkezni, illetve érdeklődni."

A rovat további hírei: Sport

A döntő volt a tét a kupában

A döntő volt a tét a kupában

2022. jún. 28.

Az APR-Tech FC, valamint a Jóbarátok együttesei jutottak be a 20. Dunaújváros Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó sorozat csütörtöki fináléjába.

Nagy lépés a negyeddöntő felé

Nagy lépés a negyeddöntő felé

2022. jún. 28.

Fél lábbal már a legjobb nyolc között van a dunaújvárosi Farkas Johannával felálló U20-as magyar női kézilabda válogatott a szlovéniai világbajnokságon.

Eredményes utánpótlás a kupában

Eredményes utánpótlás a kupában

2022. jún. 27.

Öt dobogós helyezéssel zárták a DKSE kajak-kenu szakosztályának ifjú tehetségei a Fadd-Domboriban megrendezett Magyar Kupa küzdelmeit.

Továbbjutás hibátlanul

Továbbjutás hibátlanul

2022. jún. 27.

Remekül szerepel eddig a szlovéniai világbajnokságon a dunaújvárosi Farkas Johannával felálló magyar U20-as női kézilabda válogatott.

Szellák Szabináék fényes ezüstje az Eb-n

Szellák Szabináék fényes ezüstje az Eb-n

2022. jún. 27.

Ezüstérmet szerzett a kajak négyes tagjaként Szellák Szabina a Belgrádban megrendezett ifjúsági és U23-as Európa-bajnokságon.

Könnyed sikerrel a nyolc között

Könnyed sikerrel a nyolc között

2022. jún. 26.

Nagyon sima, 23-6-os győzelmet aratott az argentinok elleni középdöntős találkozón a magyar női vízilabda válogatott a budapesti világbajnokságon.

Diadalmas visszatérés

Diadalmas visszatérés

2022. jún. 26.

Nem nyomta agyon a teher a Hajdu Jonatán, Fekete Ádám kenupárost a szolnoki felnőtt és U23-as világbajnoki válogatón.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Cseh Sándor: egy csapatnak mindig fejlődnie, vagy alakulnia kell

  2. Farsang, stresszkezelés és családfakutatás a népfőiskolán

  3. Újra itthon, ezúttal a Szeged ellen

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Húsz percig bírta a Kohász

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

DSTV: a Rosti iskola szalagavatója

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

Top hírek

  1. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  2. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  3. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  4. Rozi néni 90 éves lett – Isten éltesse!

  5. Újra élnek a bajnoki remények

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő