Magyarország Eb-selejtezőt rendezhet
A Magyar Röplabda Szövetség a férfiaknál és a nőknél is házigazdája lesz az Európa-bajnoki selejtezők egyik csoportkörének.
Kép forrása: MTI
Mint arról a Magyar Röplabda Szövetség hivatalos honlapja beszámolt, a nőknél Franciaországgal, Izraellel és Dániával vannak a mieink egy négyesben, s az első négyes tornára január 7. és 10. között kerül majd sor Franciaországban, míg a második kört január 15. és 17. között Magyarország rendezheti. A csoport első két helyezettje jut majd ki a szerb, bolgár, horvát és román közös rendezésű Európa-bajnokságra.
Kép forrása: MRSZ
A férfiaknál Portugáliával, Fehéroroszországgal és Norvégiával kerültek egy csoportba a mieink, s itt az első tornát rendezhetjük mi január 8. és 10 között, majd a folytatás Portugáliában lesz január 14-től 17-ig. A hét csoportgyőztes mellett az öt legjobb második kvalifikálja magát a lengyel, cseh, észt és finn rendezésű kontinenstornára. Ami a magyarországi helyszínt illeti, biztosan egy városban lesz megrendezve a két torna. Jelen állás szerint erre Szombathely a legesélyesebb, de Békéscsaba és Nyíregyháza is szóba kerülhet házigazdaként. A CEV továbbra is figyelemmel kíséri a koronavírus-helyzet alakulását, és szükség esetén fent tartja a jogot az esetleges változtatásokra.
A rovat további hírei: Sport
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.
Mindent elkövetnek a pontokért
2024. máj. 11.
Idegenben, a tabellán ötödik Vác elleni találkozóval folytatja a bajnoki pontvadászatot a DKKA felnőtt együttese szombaton este hat órától.
Hajdu Jonatánék döntősök a Világkupán
2024. máj. 10.
A középdöntős futamot megnyerve jutott be Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupa kenu ketteseinek ötszáz méteres fináléjába.