Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nyári táborok a birkózóknak

Sport
Dunaújváros
Dunaferr SE
birkózás
nyári tábor
utánpótlás

facebook megosztás

spigott - 2020. júl. 08., 18:01

Több mint száz gyermek vett részt a Dunaferr SE birkózó szakosztályának kéthetes nyári táborában.

Kép: DO-archív

A hosszú karantén időszakot követően a Dunaferr SE birkózó szakosztálya az elmúlt évekhez hasonlóan ismét meghirdette júniusi napközis edzőtáborát, de a koronavírus járvány miatt tartottak attól, hogy a korábbi évek létszámához képest jóval kevesebb jelentkezőre számíthatnak. Mint arról Tombor Csaba vezetőedző beszámolt, szerencsére kellemesen csalódtak, hiszen az első héten közel 70 fő, míg a második héten is bőven 40 fő feletti volt a részvevők létszáma az összetartáson.

"Az edzőtábor célja elsősorban az élményszerzés volt, de a délelőtti foglalkozásokon a birkózó technikák tanulásán és gyakorlásán volt a hangsúly. Az edzések mellett bőségesen jutott idő játékra is. Az edzők a gyermekeket korosztály és tudásszint alapján különböző csoportokba osztották és a Gurics György Birkózó Centrum termeiben, valamint szabadtéren vezényelték az edzéseket. A gyermekek minden nap végén fáradtan, de jókedvűen hagyták el a helyszínt a szülők nagy megelégedésére.

Kép forrása: Dunaferr SE

Júliusban és augusztusban a serdülő, ifi és junior korosztályból Soltvadkerten, majd Pusztavacson vesznek részt edzőtáborban versenyzőink. A fiatalabb korosztály részére a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában augusztus hónapban ismét egy többnapos napközis edzőtábort szervezünk. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet nem szól közbe és ősszel megindulhatnak a versenyek is, melyekre a nyár folyamán az edzőtáborok mellett a mindennapos edzéseken kívánunk felkészülni." – fogalmazott a szakember.

A rovat további hírei: Sport

Dobj egy macit az Újpest ellen

Dobj egy macit az Újpest ellen

2023. dec. 20.

Hazai környezetben, az Újpest elleni találkozóval folytatja az Erste Liga alapszakaszát a DAB jégkorong csapata ma este fél héttől.

Önmagukért beszélnek a DKSE idei eredményei

Önmagukért beszélnek a DKSE idei eredményei

2023. dec. 19.

Az év utánpótlás sportolói mellett a hazai és nemzetközi mezőnyben is kiemelkedően teljesítő felnőtt sportolókat is köszöntötték a DKSE évzáró ünnepségén.

Az Év sportolója Gála 2023 – Kovács Zsófia újra a jelöltek között

Az Év sportolója Gála 2023 – Kovács Zsófia újra a jelöltek között

2023. dec. 19.

Ahogy tavaly, úgy idén is bekerült a legjobb tíz jelölt közé a DKSE tornásza, Kovács Zsófia az év női sportolója szavazáson.

Remek siker a rangadón

Remek siker a rangadón

2023. dec. 19.

Taktikus játékkal, valamint a véghajrában lőtt három üres kapus góllal aratott 4-1-es sikert az ELTE elleni bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese.

Rangos elismerést érdemelt a Rudas

Rangos elismerést érdemelt a Rudas

2023. dec. 18.

A dunaújvárosi középiskola a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség díját vette át – már másodszor lépve azon intézmények körébe, amelyek elismerten sokat tettek a fogyatékossággal élők elfogadásáért.

Megszakadt a DAB-ASP jó sorozata

Megszakadt a DAB-ASP jó sorozata

2023. dec. 18.

A harmadik felvonás háromperces rövidzárlata okozta a DAB-ASP jégkorong csapatának vesztét a Lehel elleni hazai mérkőzésen az Andersen Ligában.

Nem borult a papírforma

Nem borult a papírforma

2023. dec. 18.

Nem tudta megnehezíteni a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a 2023-as esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a TFSE otthonában

  2. Hazai pályán folytatja a bajnokságot a DKKA

  3. Illusztris díszvendég a filmbemutatón

  4. Egyszerű átalakítások, amelyekkel fokokat nyerhetsz a lakótérben

  5. A fővárosba látogat a DKSE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Top hírek

  1. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  2. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  3. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  4. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  5. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő